Beteg kisgyerekkel kapcsolatos összes fontos tudnivaló: gondoskodás, játék és lelki támogatás

A beteg kisgyermeknek elsősorban pihenésre, alvásra és biztonságot adó szülői jelenlétre van szüksége. A láz és a betegség gyakran annyira kimeríti, hogy nincs kedve játszani, de amikor valamennyire jobban érzi magát, már nehéz hosszú ideig ágyban tartani.

Olyan tevékenységgel érdemes készülni, amely szórakoztatja a gyermeket, fizikailag nem megterhelő, az ágyban is játszható, és jobb kedvre deríti a fáradt kis beteget. A legfontosabb azonban továbbra is a nyugalom és a gyógyulás, ezért nem szabad túl sok ingerrel túlterhelni a szervezetét.

Miért betegednek meg gyakran a kisgyerekek?

Minden szülő jól tudja: amíg csak otthon vannak a gyerekek kincsei, biztonságosan távol tudjuk tartani tőlük a baktériumokat és a vírusokat, de amint a gyermek óvodába, játszóházakba vagy iskolába jár, beindul a betegségek ördögi köre. Gyakori, hogy a gyerekek többet betegek, mint egészségesek, és igen sok időt töltenek otthon.

Ilyenkor nem találkozhatnak a kis barátaikkal, nem játszhatnak a szabadban, tehát a szülőknek kell gondoskodni a szórakoztatásukról. A legrosszabb azok a napok, amikor a gyerekeket ágyhoz köti a betegség.

Mit tehet a szülő, amikor a gyermek beteg?

A láz annyira kimerítheti őket, hogy eszük ágában sincs játszani, csak tévézni akarnak. De amint csak egy kicsit is jobban érzik magukat, már alig lehet őket az ágyban tartani.

A szülőnek érdemes úgy kialakítania a napot, hogy a gyermek elegendő időt tölthessen pihenéssel, ugyanakkor a jobb közérzetű időszakokban nyugodt, ülve vagy fekve végezhető elfoglaltságokat is választhasson.

A pihenés és az alvás az első

Erika Lučkayová pedagógus kihangsúlyozza, hogy a gyermek betegsége alatt a legfontosabb a pihenés és az alvás, tehát nem szabad túlterhelni a szervezetet sok ingerrel. „Az egészség és a gyógyulás a legfontosabb, ezért célszerű izolált ingerekre szűkíteni a kört, például a különböző típusú könyvekre - klasszikus, interaktív -, valamint a kirakósokra és az építőkészletekre.”

Tegyük fel, hogy a gyermeknek nem kell feltétlenül ágyban feküdnie, és csak a hosszú időszakokat kell lerövidíteni. Ebben az esetben adjunk nekik egyszerű feladatlapokat, és színezőfüzetekben is dolgozhatnak.

A szülőnek is érdemes megfontolnia, hogy a betegség alatt bizonyos keretek között meséket és rövid, gyerekeknek való természetfilmeket nézzenek a gyerekek.

Nyugodt játékötletek beteg kisgyerekeknek

Gyermekkorunk egyszerű játékai

Mit szólnál ahhoz, ha visszatérnél a gyermekkorodhoz? Ha hagynád, hogy a kislányod divattervezőst játsszon, adnál neki régi divatlapokat és egy ollót, papírból készítenél neki egy „modellt”, akit aztán kedvére öltöztetgethet?

És ha tésztából gyöngysorokat vagy nyakláncokat fűzne? A fiúknak tetszenek a rémtörténetek, esetleg gyurmázhatnak - szerencsére ma már rengeteg termék van a piacon.

Családi fotók nézegetése és közös beszélgetés

Minden gyermeknek nagy örömet okoz a családi fotók nézegetése. Használd ki tehát ezeket az ágyban töltött pillanatokat, mesélj a rokonokról és az életükről, idézd fel a szép nyaralásokat és a gyermekkorodat.

Meglátod majd, mennyire tetszeni fog nekik! A közös emlékek felidézése nem igényel fizikai erőfeszítést, mégis lekötheti a gyermeket, és megnyugtató, biztonságos hangulatot teremthet.

Többször használható matricás könyvek

Az újrahasználható matricás könyvek felbecsülhetetlen értékűek a három év feletti gyermekek esetében. Van-e annál nagyszerűbb, mint újra és újra felragasztani a matricákat, más-más hátterekre és más-más témákban?

Ez a játék nem fárasztja ki a kicsiket, nem jár piszokkal, és nincs sérülésveszély. A beteg kisgyerek sok időt „elüthet” vele, és még a finommotoros készségeit is edzi.

Ha a kis beteg nagy járműrajongó, szerezz be neki egy újrahasználható matricás könyvet ebben a témakörben. Persze sok más témakört felölelnek a matricás könyvek, például tudományos felfedezésekkel, állatokkal, az otthonnal, karácsonyi motívumokkal stb. foglalkozó könyveket is találhatsz.

A matricákat akár poharakra és mobiltelefonokra is fel lehet ragasztani.

Hímzés modern stílusban

A mai játékok annyira sokrétűek, hogy gyakran a szülőket és a gyerekeket is vonzzák. Ezekhez a játékokhoz egy kreatív hímzőfelület is tartozik, amely helyettesíti a hagyományos textilt.

A gyermek speciális tollak segítségével színes fonalakat nyomkod a felületbe, és saját elképzelései szerint vagy a mellékelt sablonok segítségével képeket „hímez”. Mivel nem áll fenn a veszély, hogy a gyermek megszúrná magát egy tűvel, hároméves kortól már a legkisebbek is játszhatnak vele.

Remek lehetőség arra, hogy a kisóvodások fejlesszék finommotoros készségeiket. Amikor elkészült a hímzés, a fonalakat könnyen ki lehet húzni, és lehet elölről kezdeni az alkotást.

Mágneses kirakó

Ha gyermeked szívesen játszik kirakósokkal, amikor beteg, add a kezébe a klasszikus kirakós mágneses változatát. Egy hagyományos kirakós szanaszét potyogna az ágyban, de a mágnesessel nem lesz gond.

Utazás közben vagy orvosi rendelőben várakozva is játszhat vele. A kreativitást leginkább az absztrakt formákat tartalmazó termékek fejlesztik, ezekből ugyanis a kicsik saját fantáziájukra támaszkodva alkothatnak képeket.

Játék közben a gyerekek gyakorolják a geometriai formákat és színeket is.

Varázslatos rajztábla

A legtöbb gyerek szeret rajzolni, de betegen vagy ágyban fekve ez bizony nem egyszerű. Hókuszpókusz, íme egy varázstábla, amire nyugodtan lehet rajzolni.

Nem kell hozzá se filctoll, sem ecset, sem tinta. A gyerekek rajzolhatnak a táblára, gyakorolhatják az írást vagy a számolást.

Mesék, könyvek és képzeletbeli világok

A beteg gyermekek számára a felolvasás egyszerre lehet megnyugtató, szórakoztató és figyelemelterelő tevékenység. Minden gyerek imádja a jégkrémet, és azt, ha felolvasnak neki.

„A Harry Pottertől mindig bátrabbnak érzem magam.” „Nagyon szeretem az űrben játszódó történeteket.” „Nagyszerű detektív leszek, mint Sherlock Holmes, ha majd jobban leszek.”

A történetek segíthetnek abban, hogy a gyermek átmenetileg eltávolodjon a kórházi környezettől, a fájdalomtól vagy a betegség miatti unalomtól. Emberek, olvassatok a gyerekeiteknek, minél többet!

A beteg gyermek lelki támogatása

A világ egyik legnehezebb munkája lehet egy kórház gyermekosztályán dolgozni. Túl sokszor kell feldolgozni, túl fiatal életek elvesztését.

A dél-afrikai Fokváros egyik kórházában dolgozó Dr. Alaistar McAlpine az ideje nagy részében halálos betegségekkel küzdő gyerekekkel foglalkozik, mégis képes megtalálni a szépséget a munkájában. Azt mondja, nagyon sokat tanul az életről kis pácienseitől.

McAlipine beteg gyerekeket kérdezett arról, hogy mi számukra az élet értelme, mi az, amit legjobban szeretnek és mi az, ami aggasztja őket. Megdöbbentő válaszokat kapott, amiket a Twitteren osztott meg.

Mi fontos a beteg gyermekeknek?

Egy gyerek sem mondta, hogy szeretne többet tévézni, hogy több időt szeretne eltölteni a Facebookon, hogy szeret a többiekkel veszekedni, hogy szeret kórházban lenni.

Többen említették viszont az állataikat: „Imádom Rufust, mert a vicces ugatása mindig megnevettet.” „Szeretem, amikor Ginny éjszakánként mellém bújik és dorombol.” „Akkor voltam a legboldogabb, amikor a tengerparton Jake hátán lovagoltam.”

A szülők iránti aggodalom

Sokan mondták, hogy a szüleik miatt aggódnak a leginkább: „Remélem, minden rendben van anyával, olyan szomorúnak tűnik.” „Apának nem kellene ennyire aggódnia, hamarosan úgyis találkozunk.” „Isten majd gondját viseli anyának és apának, ha én már nem leszek.”

A gyermek számára a szülő közelsége, nyugodt hangja és szeretetteljes figyelme különösen fontos lehet a betegség idején. A család jelenléte sokszor nagyobb biztonságot jelent, mint bármilyen tárgyi elfoglaltság.

A barátság és az elfogadás értéke

A legtöbb gyerek azt kívánta, bárcsak sokkal kevesebbet törődött volna azzal, mit gondolnak róla mások, és többre értékelte volna azokat, akik normálisan bántak vele.

„Az igazi barátaimat nem érdekelte, hogy kihullott a hajam.” „Jane eljött hozzám a műtét után, és még csak észre sem vette a sebemet.”

A kedvesség és a humor szerepe

Mindegyikük mindennél többre értékelte a kedvességet. „A nagyim nagyon kedves velem. Mindig megmosolyogtat.” „Johnny nekem adta a fél szendvicsét, amikor nekem nem ízlett az enyém. Kedves volt tőle.”

„Szeretem, amikor az a kedves nővér van itt. Ő annyira gyengéd, nem fáj minden annyira.” És minden gyerek imádta azokat, akik megnevették őket.

„Az a bűvész annyira buta volt! Leesett a nadrágja, nem bírtam abbahagyni a nevetést.” „Imádom, amikor apukám vicces pofákat vág.” „A gyerek a szomszéd ágyban pukizott egy nagyot! Hahaha!”

Kedvenc játékok és szuperhősök

Minden gyerek ragaszkodott a kedvenc játékához és a szuperhősökhöz. „A Sophia hercegnő a kedvenc babám.” „Imádom Batmant!” (Minden fiú odáig van Batmanért) „Szeretem a macimat ölelgetni”

A megszokott játékok, plüssállatok és kedvelt figurák az ismerősség érzését adhatják, amikor a gyermek számára minden más bizonytalanná válik. Ezek az apró tárgyak megnyugvást adhatnak pihenés közben, vizsgálatok előtt vagy kórházi tartózkodás idején.

A családdal töltött idő

Végül minden gyerek számára a családdal töltött idő volt a legfontosabb. „Anya és apa a legjobbak a világon!” „A nővérem mindig szorosan megölel.” „Senki sem szeret úgy, ahogy az anyukám szeret.”

Közös, kis energiát igénylő programok

Sok gyereknek volt a legkedvesebb emléke egy kirándulás a parton. „Óriási homokvárakat építettem!” „Nagyon izgalmas volt a hullámzó tengerben lenni! Még a szemeim sem fájtak.”

Amikor a gyermek állapota már engedi, a korábbi kellemes élményekről való beszélgetés, a fényképek nézegetése és a jövőbeli, nyugodt programok elképzelése is örömet adhat. A tevékenységet mindig a gyermek aktuális állapotához kell igazítani.

Poszt-COVID gyermekkorban

A COVID-19-ben szenvedő betegek nagyjából 10-20 %-ban elhúzódó panaszok jelentkeznek, melyek rontják a beteg életminőségét és az iskolai teljesítőképességét. A poszt-COVID (hosszú COVID) szindróma az akut tünetek utáni 12. héten túl is eltart.

A COVID-19 fertőzéssel kapcsolatos definíciók

MegnevezésIdőtartam vagy jellemző
Akut COVID-19A COVID-19 betegség legfeljebb 4 hétig tartó jelei és tünetei.
Folyamatos tünetes COVID-19A COVID-19 betegség 4 héttől 12 hétig tartó jelei és tünetei
Poszt-COVID-19 szindróma vagy hosszú COVIDA COVID-19 fertőzés alatt vagy után fellépő jelek vagy tünetek, melyek 12 hétnél tovább tartanak, és nem magyarázhatók alternatív diagnózissal.

A poszt-COVID-19 szindróma egy speciális és igen veszélyes gyermekkorban/fiatal felnőttkorban jelentkező formája az ún. MIS-C, változatos klinikai megjelenéssel, sokszervi gyulladás tüneteivel.

Ugyanakkor a poszt-COVID-19 szindróma megjelenését általában tünetegyüttesek jellemzik, melyek gyakran átfedésben lehetnek egymással, az idő múlásával ingadozhatnak és változhatnak, és a szervezet bármely rendszerére hatással lehetnek.

A poszt-COVID-19 szindrómára 12 hétnél előbb is gondolni kell közben felmérve egyéb alapbetegségek lehetőségét is. A panaszok és tünetek kanyargós útvesztői nehéz helyzetbe hozzák mind a kezelőorvost, mind az alapellátás orvosát, és sok esetben akár túlzó, vagy éppen elégtelen kivizsgálás történik.

Gyermek poszt-COVID ambulancia és kivizsgálás

Ezeknek a betegeknek a speciális ellátása érdekében a Debreceni Egyetem Klinikai Központ „Poszt-COVID Szakmai Szervezete” Poszt-COVID Ambulanciákat (PCA) hozott létre, melynek része a Gyermekklinika poszt-COVID ambulanciája és a Gyermekklinika pszichológiai szakrendelése is. Az ambulanciák indulása: 2021.március 1.

A COVID-19 fertőzésen PCR vizsgálattal, Ag gyorsteszttel igazoltan átesett, vagy antitesttel rendelkező 18 évnél fiatalabb betegek a Gyermekklinika poszt-COVID ambulanciájára, illetve amennyiben ambuláns kivizsgálással organikus eltérés nem igazolódott a Gyermekklinika pszichológiai szakrendelésére jelentkezhetnek be előzetes időpont egyeztetést követően, a megfelelően kitöltött beutalóval és kérdőívekkel.

Mikor indokolt a gyermek poszt-COVID ambulanciája?

Az első vizsgálatra történő bejelentkezés ideje: COVID-19 fertőzés lezajlása után legalább 12 hét, de nem több mint 6 hónap.

Amennyiben a gyermeknek jelentős panaszai vannak a COVID-fertőzést követően, akkor 3 hónapon belül is jelentkezhetnek beutalóval a gyermek-gyógyászati ambulancián, akut panaszok esetén a gyermeksürgősségi ambulancián.

Hogyan történik a beutalás?

Az ambulancia beutaló köteles. A beutaló egyedi, melyet munkacsoportunk hozott létre. A beutalás feltétele ennek a beutalónak a maradéktalan kitöltése.

A poszt-COVID szindróma színes klinikai megjelenése miatt egy poszt-COVID kérdőívet szerkesztett munkacsoportunk, amely feltárja a panaszokat/tüneteket és a beteg életminőség romlását.

Amennyiben a tünetek, a laboratóriumi és képalkotó vizsgálatok alapján további speciális vizsgálatok szükségesek, a betegeket a megfelelő szakambulanciára irányítjuk.

Az életminőség vizsgálata

A gyermekek életminőségét is vizsgáljuk, melyet EuroQol kérdőív, valamint az ehhez kapcsolódó vizuális analóg skála kitöltésével mérünk fel. A tesztek segítségével értékelésre és összehasonlításra kerül a betegek COVID-fertőzés előtti és a jelenlegi életminősége.

Gyakorlati szempontok beteg gyermek mellett

  • A legfontosabb a pihenés és az alvás.
  • Érdemes csökkenteni a túl sok inger mennyiségét.
  • Válasszunk fizikailag nem megterhelő, ágyban is játszható tevékenységeket.
  • A könyvek, a felolvasás, a kirakósok és az építőkészletek nyugodt elfoglaltságot jelenthetnek.
  • A családi fotók, a közös beszélgetések és a megszokott játékok lelki biztonságot adhatnak.
  • A matricás könyvek, a rajztábla és a mágneses kirakó a finommotoros készségeket is fejleszthetik.
  • A gyermek aktuális állapotához kell igazítani a játék hosszát és nehézségét.
  • Elhúzódó panaszok esetén a gyermekorvossal való egyeztetés és szükség esetén a megfelelő szakellátás fontos.

„Vidd haza magaddal ezt az üzenetet! Légy kedves, tölts több időt a családoddal, süss el poénokat, menj le a partra. Öleld meg a kutyádat. Mondd el annak a különleges embernek, hogy szereted. Ezek azok a dolgok, amiket ezek a beteg gyerekek többször szerettek volna csinálni. Minden más csak részletkérdés. Ja, és egyél sok jégkrémet” - zárta sorait Dr Alaistar.

noimgs

tags: #all #posztok #beteg #kisgyerek