Gyereknapi ajándékötletek babáknak

A legkisebbeknek a gyereknap, de maga az ajándék is, leginkább semmit nem jelent. Még nem kötnek érzelmeket egy-egy „vágyott” játékhoz, például. Így hát, lássuk be, kisbabáknál, gyereknapra, sokkal inkább magunknak vásárolunk, mintsem a kis porontyunknak.

Ezért, tökéletesen helyénvalónak hisszük, ha a kisbabák gyereknapi ajándékozását összekötitek valamilyen számotokra is kedves, hasznos dologgal. Az igazán jó gyereknapi meglepetések és programok nemcsak pillanatnyi örömet adhatnak, hanem fejleszthetik a kreativitást, a mozgást, a társas kapcsolatokat és az önálló játék örömét is.

Hogyan válassz gyereknapi ajándékot babának?

A jó játék nem feltétlenül drága: legyen biztonságos, megfizethető, életkornak megfelelő, és keltse fel a gyermek érdeklődését. Ez különösen fontos a gyereknapi ajándékok kiválasztásánál, hiszen egy plüss, egy társasjáték, egy labdajáték vagy egy kreatív készlet akkor lesz igazán jó választás, ha a gyermek valóban tud vele kapcsolódni, játszani és fejlődni.

A választásnál az egyik legfontosabb szempont az életkor: más okoz örömet egy bölcsődés korú kisgyereknek, egy óvodásnak, egy kisiskolásnak és egy 7-12 éves nagyobb gyereknek. A gyerekek általában élvezik, ha az új játékuk lehetőséget ad az új készségeik gyakorlására.

A kisebb gyerekeknél különösen fontos a biztonság: kerülni kell az apró, leszerelhető elemeket, a fulladásveszélyes részeket, az éles széleket, a hosszú zsinórokat és minden olyan kialakítást, amelybe a gyermek ujja beszorulhat. A nagyobbaknak készült játékok veszélyesek lehetnek a kisebbek számára, ezért mindig érdemes ellenőrizni a játék korosztályi ajánlását.

AjándéktípusMiért lehet jó választás?
Puha babakönyvA vizuális és tapintási érzékelés fejlődését ösztönzi.
BabarágókaA fogzást segítheti, miközben a különböző textúrák lekötik a babát.
Szundikendő vagy puha plüssSegíthet a megnyugvásban, és érzelmi kötődést alakíthat ki.
Fürdőjáték vagy pancsolós könyvVidámabbá teszi a fürdést, és fejleszti a kéz-szem koordinációt.
KiságyforgóA mozgó, színes elemek segítik a figyelem fókuszálását.
Babaápolási termékPraktikus ajándék lehet a mindennapi gondozáshoz.

Puha babakönyvek és textilkönyvek

A puha textil anyagú könyvecskék biztonságosak a kisbabák számára és tartósak is. A jó minőségű alapanyagok biztosítják mindezt. A babakönyvek nem tartalmaznak éles sarkokat vagy apró részeket, így a kicsik bátran felfedezhetik a színes képekkel teli oldalakat.

A változatos textúrájú oldalak ösztönzik a vizuális és tapintási érzékelés fejlődését. A babakönyvek tartalmazhatnak csörgőket vagy sípoló elemeket, amelyek a hallást is fejlesztik. A lapozgatás és hajtogatás élményével a babák megtapasztalják az önálló felfedezés örömét, ami korai tanulást és kreativitást ösztönöz.

A textil könyvek moshatók, így a szülők könnyedén tisztán tarthatják őket. A kis méretük miatt pedig bárhová könnyen magával viheti őket a család, így tökéletesek lehetnek egy utazáshoz vagy a babakocsiban való használatra is.

Válaszd akár a tükrös, lapozható babakönyvet, és lepd meg a családot egy szórakoztató és hasznos ajándékkal! A puha csendeskönyvek a tapintásra, érzékelésre, a színek és formák azonosítására és a fantázia élénkítésére is jó eszközök.

puha textil babakönyv baba számára

Babarágókák és fogzást segítő eszközök

A természetes alapanyagokból készült babarágókák igazán jó választások lehetnek babalátogató ajándékoknak. A kaucsuk gumi és a natúr fa olyan természetes anyagok, amelyek nem tartalmaznak káros vegyületeket.

A rágókák fogzást segítő eszközök is egyben, hiszen hatékonyan segíthetnek a fogzás okozta fájdalom enyhítésében. A hatásmechanizmus azon alapszik, hogy a puha, mégis rugalmas anyaguk masszírozza az ínyt, csillapítva ezzel a feszítő ínnyel együtt járó kellemetlenséget.

Az ergonomikus kialakításnak köszönhetően a babák könnyen meg tudják fogni a változatos formájú és témájú rágókákat, így önállóan is használhatóak a számukra. A rágókák különféle formái és textúrái hozzájárulnak a tapintási érzékelés fejlődéséhez, miközben vizuálisan is lekötik a kisbabát.

Szundikendők és puha plüssök

Az elalvás, vagy akár csak a megnyugvás egy kisbaba számára nem mindig olyan magától értetődő dolgok, mint azt a szülők szeretnék. Ezeket a folyamatokat tudja lágyan és szelíden segíteni egy kedves plüssállat vagy egy szundikendő.

A legújabb fejlesztéseknek köszönhetően napjainkra gyakran több funkció is kerülhet ezekbe az alvást segítő eszközökbe. Zenélnek, többfajta dallamot játszanak le vagy éppen kivetítenek figyelmet lekötő és nyugtató hatású fényeket.

Ezek a kis barátok segítenek a babáknak megnyugodni és biztonságban érezni magukat, különösen alvás közben. További előny, hogy a puha anyagokkal való érintkezés ösztönzi az érzelmi kötődést, ami fontos mérföldkő a baba érzelmi fejlődésében.

Válassz szundikendőt vagy puha plüss állatkát, és lepd meg az egész családot egy szeretetteljes és praktikus ajándékkal, amely a baba kedvenc társává válhat!

Fürdőjátékok és pancsolós könyvek

A fürdőjátékok feldobják a megszokott fürdési rutint, és élvezetes időtöltést biztosítanak a babáknak. Az úszó, spriccelő játékok serkentik a kéz-szem koordinációt és a finommotoros készségeket.

A játékos formák és színek ösztönzik a kreativitást és a képzelőerőt. A kedves figurákkal illusztrált vízálló, pancsolós könyvek közül bármelyiket választod, az ideális játék lesz a fürdéshez.

Puha anyagának, lekerekített sarkainak és tökéletes méretének köszönhetően a legkisebbek kedvence lehet a kádban. A legtöbb fürdőjáték és vízben is lapozgatható könyvecske könnyen tisztítható, ami higiénikus és praktikus megoldást jelent a szülők számára.

Válassz fürdőjátékot vagy pancsolós könyvet, és ajándékozz egy vidám és hasznos meglepetést, amely feldobja a babák fürdési idejét!

színes baba fürdőjáték pancsolás közben

Körforgók a babaágy fölé

A jól megtervezett kiságyforgók nem csak szépek, hanem hasznosak is, hiszen a színes és mozgó elemeik segítik a baba látásának fejlődését, ösztönzik a figyelem fókuszálását.

A babalátogató ajándékok közül a lassan forgó formák és a kellemes, lágy dallamok megnyugtatják a babát, segítve az elalvást. Ne feledd, egy babaágyra vagy a pelenkázó fölé szerelt zenélő forgó esztétikus kiegészítő is egyben, szép dísze a babaszobának, amely örömet okoz a szülőknek és a babának egyaránt.

Fehérzaj készülékek

A fehérzaj olyan hangok összessége, amelyek egyenletesen lefedik a hallható frekvenciák teljes spektrumát. Hasonlóak a természetes környezeti zajokhoz, mint a tenger morajlása vagy az eső halk kopogása.

A fehérzaj segíthet megteremteni a nyugalom érzését, blokkolva a hirtelen hangokat, amelyek megzavarhatják a baba nyugodt alvását. Valamelyik Numsy fehérzaj készülék kiválasztásával nemcsak a megajándékozott kisbaba pihenését és fejlődését segítheted, hanem az egész család nyugalmát biztosíthatod.

A Numsy Touch készülékek legnagyobb előnye, hogy több különféle fehérzaj hang lejátszására is képesek.

Hasznos babaápolási ajándékok

Babafürdető és baba testápoló

A babafürdetőnek a létrehozásakor ügyeltek arra, hogy semmilyen bőrt irritáló vegyi anyag ne kerüljön a termékbe. Így például SLS (nátrium-lauril-szulfát; egy olcsó, felületaktív, tisztító hatású, gyakran allergizáló vegyszer) sincs a termékben.

A hozzáadott magas olajtartalom már a fürdés közben is hidratálja a baba bőrét -különösen a barackos, mivel az több olajat tartalmaz a benne lévő barackolajnak köszönhetően. Érzékeny bőrű a babád? Semmi gond! Az Azure fürdetőibe igazoltan allergén-mentes parfüm került, így nem kell lemondani az illatokról.

Természetesen a fürdetők nem tartalmaznak színezéket, kőolaj származékot, bio tartósítószerrel készültek és parabén mentesek. TIPP: A maximális hidratáltság érdekében fürdés után ne dörzsöld a baba bőrét, csak gyengéden itasd fel a felesleges vizet, hogy a fürdető olajtartalma minél inkább be tudjon épülni a bőrbe.

Ebben a testápolóban a gyógynövényeké a főszerep! Nem tartalmaz semmilyen illóolajat, így valóban, már a születéstől kezdve, 0 hónapos kortól használhatod!

Elkészítéséhez bio körömvirág kivonatát használják, melyet öt hétig érlelnek, hogy tökéletesen kifejthesse hatását. Így, a bolti körömvirág-olajhoz képest, amit hevítéssel állítanak elő, ebben az olajban minden értékes hatóanyag benne marad.

Másik fontos összetevője a bio kamilla főzet, ami kényezteti a kicsik érzékeny bőrét. A hozzáadott finom bio mandulaolaj és minőségi sheavaj puhítja és ápolja a bőrt. A hozzáadott E- és B-vitamin pedig vitalizál, hogy minden reggel puha bababőrt puszilgathass.

Így gondoskodik arról, hogy megnyugtassa a babád bőrét, akár csak az esti fürdetések után, akár, ha a nyári nap és a víz kiszárította vagy pirongatta is meg.

Nyuszifüles babatörölköző

Sokan úgy gondolják, hogy jó a kisbabáknak a sima törölköző is. Pedig nem. Kemény dió ám úgy szárazra törölni fürdetés után, hogy egyszerre legyen száraz a teste és a feje is.

Főleg a legkisebbeknél, kiket igazából nem is törölgetünk, csak leitatjuk róluk a vizet. A kapucnis baba törölköző pont ezt segít megoldani.

TIPP: Miközben fürdik a bébi, tedd a törölközőt a fűtőtestre! Persze, ne legyen túl meleg, épp csak annyira, hogy a szoba levegőjének hőmérsékletét valamennyivel túllépje.

Baba body

Baby body lényegében minden baba-mama üzletben vagy webshopban kapható. Nem véletlen: ez a ruhadarab a kisbabák egyik legjobb barátja.

Hiszen puha, jó az érintése, a testhez hozzáérve biztonságérzetet ad, és mindezt úgy, hogy a hideg ellen is egy újabb rétegként funkcionál, anélkül, hogy a bébit korlátozná a szabad mozgásban.

Továbbá, ma már lényegében szabadon meg is tervezhetőek. Itt jön képbe az egyedi nyomatos body, mint ajándék. Lehet nem csak gyereknapra, hanem akár a gyermek szülinapjára is, de nagy sikernek örvend akár a szülők-nagyszülők körében is.

Vicces szöveget, idézetet vagy informatív nyomatot szeretnél a body-ra nyomtatni? Saját fotót, vagy grafikát? Esetleg egy fényképet, amit te készítettél? A lehetőségek tárháza végtelen.

Ajándékcsomag babáknak

Kínálatunkban díszcsomagolású ajándék szetteket is találhatsz, amelyek nagy segítség lehetnek, ha nincs kedved vagy tehetséged a meglepetés összeállításával és becsomagolásával bajlódni.

Az exkluzív díszdobozok közül talán már könnyebb lesz a választás akkor is, ha kislány az újszülött és akkor is, ha kisfiú. A puha anyagok és a kedves karakterek garantálják, hogy a közel kerüljenek a babákhoz.

Egy komplett ajándékcsomag nagyszerű ajándék lehet a keresztelőre vagy akár az első babalátogatáskor is magaddal viheted. A babaváró ajándékcsomagok nagyszerű módot kínálnak arra, hogy a leendő szülőket ellássuk a babájuk érkezéséhez szükséges alapvető dolgokkal.

Ha viszont te állítod össze az újszülött csomag tartalmát, akkor a legjobb, ha hasznos babaváró kiegészítők mellett kreatív babaváró ajándékot is választasz hasonló arányban.

Mi kerüljön a babacsomagba?

  • Az újszülött babaruhák, például bababodyk, sapkák, babacipők vagy kis rugdalózók mindig jó választást kínálnak.
  • Figyelj a megfelelő méretek kiválasztására és a szezonra is, bár jó ötlet többféle méretű és vastagságú babaruha szettet is beletenni a babalátogató ajándékcsomagba a későbbi hónapokra is előregondolva.
  • Az alapvető babaápolási termékek mindig hasznosak a friss szülők számára.
  • Tegyél az ajándék babacsomagba babakrémet, babafürdetőt és textilpelenkát is.
  • Próbálj meg biotermékeket vagy természetes anyagokból készült termékeket választani, melyek kíméletesek a baba érzékeny bőréhez.
  • A babakönyvek nem csak szórakoztatóak, de segítenek a baba fejlődésében is.
  • A népszerű Montessori játékok és Waldorf játékok között mindenképpen ajánlott szétnézned, ha különleges babajátékot keresel, de a rágóka, a kiságyforgó és a szundikendő is elmaradhatatlan kiegészítők, amiknek biztosan helye van egy babalátogató ajándékcsomagban.
  • A pelenkatorta népszerű választás, de a különféle pelenkázó kiegészítők, mint egy pelenkázó alátét, kismamatáska vagy pelenkázó neszeszer is nagyon hasznos lehet a friss szülőknek.
  • Az olyan személyre szabott ajándékok, mint a monogrammal ellátott takarók vagy a névre szóló babaruhák, különlegessé teszik a csomagot.
  • Egy névre szóló baba névtábla, képkeret, babaalbum vagy mérföldkő kártyák személyes és emlékezetes babás kiegészítők.

Ajándékválasztási szempontok

A babaköszöntő ajándékcsomag vagy egy egyedi babaváró ajándék kiválasztása néha nehéz lehet, főleg ha nem vagy biztos abban, hogy mi lenne a legmegfelelőbb. A lehető legjobb babaváró ajándék kiválasztásához az alábbi szempontok segíthetnek a döntésben:

  • A szülők igényei: Először is, vedd figyelembe, hogy mire van szükségük a szülőknek.
  • A szülők ízlése: Minden család más és más.
  • A baba neme: Ha a szülők megosztották a baba nemét, ez segíthet a döntésben.
  • Az ajándék hasznossága: Bár a díszes ajándékok szépek lehetnek, a legértékesebb ajándékok gyakran a legpraktikusabbak.
  • Személyes ajándékok: Ha szoros a kapcsolatod a szülőkkel, a személyre szabott ajándékok, mint például a névre szóló ajándékok, nagyon kedvesek és emlékezetesek lehetnek.
  • Költség: Fontos figyelembe venni a költségkeretet, akár a saját pénztárcád alapján, akár ha a szülők megadtak valamilyen keretet.

Néhányan szeretik a hagyományos babaruhákat és játékokat, míg mások inkább mennyiség helyett a minőségre törekednek, és a minimalizmus, illetve a fenntarthatóság híveiként nem igazán örülnek annak, ha sok fölösleges babaholmi gyűlik össze a babaköszöntő alkalmával.

Nekik fontosabb lehet, hogy természetes alapanyagokból készült babaápolási termékek, pamut alapú babaágynemű, kézzel készült babaruhák, mosható pelus és egyéb bababarát, illetve környezetbarát termék kerüljön az otthonukba.

Ha nem vagy biztos abban, hogy mire van szüksége a családnak, egy ajándékutalvány is jó választás, így a szülők kiválaszthatják a legjobb babaváró ajándékot maguk számára, amire a legnagyobb szükségük van.

A legnagyobb ajándék az együtt töltött idő

Természetesen a legfontosabb dolog ezen a napon, hogy a gyermek érezze, mi szülők apa és anya ma csak az övék vagyunk. A legnagyobb ajándék ezen a napon az együtt eltöltött idő.

A szülők részéről fontos a gyermekké válás, a játék örömének átélése, hiszen a gyermekeknek ez a legfontosabb élmény! Fontos a közös nevetés, a jó hangulat megteremtése.

A játékok csak úgy maradnak meg a gyermekek emlékezetében, ha azokhoz kellemes emlékképek fűzik, ezért mindenképpen törekedjünk arra, hogy ezt a napot a lehető legélménydúsabban töltsük el szeretteinkkel.

Egy társasjáték mellé járhat családi játékest, egy plüss mellé esti mese, egy labda mellé közös parkos program, egy édesség mellé gyereknapi piknik, egy kreatív készlet mellé közös alkotás.

Így az ajándék nemcsak egy új tárgy lesz a polcon, hanem közös emlék, amelyhez a gyerek később is örömmel kapcsolódik.

Gyereknapi programok babával

Választhatunk szabadban játszható játékokat, például ütős vagy labdajátékokat. A szülők is kitalálhatnak különböző játékokat, vagy akár egy fárasztó de élményekkel teli kirándulás is nagyszerű alkalom e szép nap emlékezetes eltöltésére.

A legkisebbeknél a közös séta, a babakocsis kirándulás, az éneklés, a mondókázás, a könyvnézegetés és a nyugodt játék is elegendő lehet. A játék nem pusztán szórakozás, hanem alapvető része a gyermek fejlődésének, hiszen támogatja a tanulást, a gondolkodást, a mozgást és a társas kapcsolódást.

Akárhogy is dönt a család, a legfontosabb az együtt töltött idő minősége, a családias hangulat ápolása. A lényeg, hogy a játékot tudatosan válasszuk meg, ne csak szórakoztasson hanem a gyermek képességeit is fejlessze.

Mit játsszunk a babával? - 10 játékötlet 11-12 hónapos totyogóknak

Ha a babának már mindene megvan

Sok szülő, nagyszülő és rokon érzi úgy gyereknap előtt, hogy nehéz újat kitalálni, mert a gyereknek már rengeteg játéka, plüsse, könyve vagy társasa van otthon. Ilyenkor nem feltétlenül a legnagyobb vagy legdrágább ajándék lesz a legjobb választás, hanem az, amelyik személyes, közös élményt ad, vagy kapcsolódik a gyerek aktuális érdeklődéséhez.

Ha a gyereknek „már mindene megvan”, érdemes élményben gondolkodni: közös piknik, játszóterezés, állatkerti séta, kézműves program, társasjáték-délután, otthoni mozizás, sütikészítés vagy egy vidám családi sportnap is lehet ajándék.

A tárgyi meglepetést ilyenkor kiegészíthetjük valami személyessel: egy kézzel írt köszöntéssel, egy kedves verssel, egy saját készítésű kuponnal, például „egy közös fagyizásra”, „egy esti mesére”, „egy családi társaspartira” vagy „egy kirándulós napra”.

A legfontosabb, hogy a gyereknap a figyelemről, az örömről és a közösen eltöltött, minőségi időről szóljon. Egy apró ajándék, egy mosolygós, személyes gondolatokkal átszőtt köszöntés, a kedvenc süti vagy egy együtt töltött délután is maradandó emlék lehet, ha a gyerek azt érzi: ezen a napon igazán róla szól minden.

tags: #gyereknapra #ajandek #otletek #babaknak