Zsinati állásfoglalás az abortuszról: keresztény tanítás, kivételek és lelkipásztori felelősség

Az abortuszról szóló történelmi keresztény álláspont középpontjában az a meggyőződés áll, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatától értékes, ezért a meg nem született gyermeket védeni és tisztelni kell. A keresztény egyházak és közösségek többsége az abortuszt erkölcsileg elfogadhatatlannak tartja, ugyanakkor egyes nyilatkozatok a legsúlyosabb határhelyzetekben - különösen az anya közvetlen életveszélye esetén - különbséget tesznek a közvetlenül szándékolt abortusz és az anya életét célzó, közvetett magzati halállal járó kezelés között.

A zsinati és egyházi állásfoglalások nem pusztán tiltást fogalmaznak meg, hanem hangsúlyozzák a válságban lévő nők, a férfiak, a családok, az orvosok és az egész társadalom felelősségét is. Az abortusz kérdését ezért egyszerre erkölcsi, lelkipásztori, társadalmi, jogi, egészségügyi és családvédelmi kérdésként kezelik.

A korai kereszténység álláspontja

A zsidóságból a kereszténységbe való átlépésnél azt találjuk, hogy az erkölcsi vétségek megítélése némileg változik. A zsidó közösség egyszerre volt vallási és politikai közösség is. A Szövetség Törvénykönyve, ahogyan már láttuk is, tükrözte ezt a komplexitást rendelkezéseiben és a bűnökhöz büntetéseket is rendelt.

Miután a keresztény közösség, nem polgári szerveződés, a mózesi törvényeknek ez az aspektusa használaton kívülre került. A korai egyházban megjelenő büntetések vagy fegyelmezések szellemi, vallási jellegűek, és nem büntetések. Inkább a bűnbánatra összpontosítanak.

Csupán azt szeretnénk megállapítani, hogy helyi szinódus vagy tanács jellegű törvényhozás a IV. századtól létezik. Az abortusz helytelen volt a korai keresztények számára, és őket ez foglalkoztatta, nem pedig az, hogy milyen büntetés jár érte.

Nem érdekelte őket az, hogy az egyik abortuszt a másikhoz hasonlítsák, és ebből kiderítsék, hogy melyikért milyen büntetés jár. Az abortusz nem volt elfogadható, akár kiformálódott már a magzat, akár nem. A korai egyházban azt látjuk, hogy világosan elítélik az abortuszt, anélkül, hogy azt osztályoznák, vagy megkülönböztetnék annak válfajait.

Az Újszövetség hallgatása és az első keresztény iratok

Ha valaki arra számít, hogy az abortusz elítélésére vonatkozó szakaszt talál az Újszövetségben, az csalódni fog. Az Újszövetség hallgatása az abortusz tekintetében még szembetűnőbb a héber Biblia szűkszavúságánál.

A Dekalogus „Ne ölj!” parancsa vonatkozhat az ókori kelet törvénykönyveinek tükrében az abortuszra is. Az újszövetségi Hegyi Beszédben Krisztus a „Ne ölj!” parancs értelmét kitágítja, de inkább abban az irányban, hogy az ember belső magatartásaira és attitűdjére világít rá. Arról semmit nem mond, ami kifejezetten az abortuszra vonatkozhatna.

A Galata levél „fármákejá” kifejezése

Egyesek úgy vélik, hogy Pál a Galatákhoz írt levelében ítéli el a „fármákejá” cselekedetét, és úgy értelmezik, hogy a fármákejá szó utal az abortuszra. A fármákejá szót varázslással, bűbáj, praktika szavakkal fordítják magyarra, amely arra a gyakorlatra utal, hogy valakinek gonosz szándékkal mérgező drogot adjanak.

A fármákejá gyakorlata messze túlmutatott az abortuszt okozó mérgek használatán. Valójában a cornelius-i törvényt a II. sz. végéig - jóval szent Pál levele után - nem lehetett pontosan úgy magyarázni, hogy az magában foglalta az abortusz kérdését is.

Ha Szent Pál az abortuszra gondolt volna, akkor valószínűleg nem a cornelius-i törvény korlátozásai lettek volna a szeme előtt. Ha Szent Pál szándéka az volt, hogy elítélje az abortuszt, akkor ez annak igen gyenge és zavaros módja lett volna.

A Didaché tanítása

Annak ellenére, hogy az Újszövetség hallgat az abortusz kérdéséről, világosan kiderül az abortusz és a gyermekgyilkosság összeférhetetlensége az evangélium üzenetével. Az abortusz és a gyermekgyilkosság világos elítélése megtalálható a Didaché-ban (Didákhé tón dódeká áposztolón - A tizenkét apostol tanítása), abban a műben, amit valószínűleg az apostoli időkben publikáltak, és célja az volt, hogy útmutatást adjon a korai megtérőknek.

A „Via vitae” fejezeteiben a Didaché szó szerint is elítéli az abortuszt és a gyermekgyilkosságot. „Nem szabad a magzatot elpusztítani és a megszületett gyermeket megölni.”

A parancsolat általános érvényű, így semmiképpen sem érthető egy harmadik fél által okozott abortuszra. Sőt, a tilalom azokhoz szól, akik Isten képmásának elpusztítására törnek, és ezáltal kifejezik azt, hogy a magzatot Isten képmásának és nem a szülők tulajdonának tekinti.

A második század elejéről származó Didache (A tizenkét apostol tanítása) ilyen előírást adott: „Ne ölj, ne törj házasságot, gyermeket meg ne ronts, ne paráználkodj, ne lopj, varázslattal ne foglalkozz, ne keverj mérget, ne hajtsd el a magzatot, a megszületett gyermeket ne öld meg, ne kívánd azt, ami a felebarátodé.” (11.1)

A Pseudo-Barnabás levél

Ehhez hasonló kárhoztatása az abortusznak és a gyermekgyilkosságnak a Pseudo-Barnabás levélben található. Az abortusz és a gyermekgyilkosság elítélésének megfogalmazása azonban a Didaché-ban és a Pseudo-Barnabás levélben majdnem megegyezik egymással.

Az Újszövetség hallgatásához képest ilyen konkrét elítélése az abortusznak és a gyermekgyilkosságnak ezekben a kortárs keresztény iratokban meglepőnek tűnhet. A magyarázatot abban találhatjuk meg, hogy ezeket az iratokat pogány származású híveknek írták, akik olyan kultúrákból jöttek, ahol mind az abortusz, mint a gyermekgyilkosság igen gyakori, elterjedt és javasolt is volt.

Athenagoras és az élet védelme

A korai keresztény dokumentumok között a következő konkrét utalás az abortuszra a második század második feléből, az athéni görög filozófus, Athenagoras „Védőbeszéd keresztényekről” c. írásában található.

Athenagoras a keresztényeket ebben az iratában a kannibalizmus vádjával szemben védelmezi. Védelmét arra alapozza, hogy a keresztények elítélik az abortuszt és a gyermekgyilkosságot is.

Az a személy, aki az anyaméhben lévő magzatot Isten élő képmásának tartja, aligha veheti el a már megszületett gyermek életét sem. Tehát Athenagoras szerint a keresztények mind az abortuszt, mind a gyermekgyilkosságot elítélik.

Alexandriai Kelemen

Egy másik elítélő megfogalmazás az abortusszal szemben a Pájdágogósz, vagyis az Alexandriai Kelemennek (+215 előtt) „A pedagógus” (Pájdágosz) c. írásban található.

Alexandriai Kelemen arra szólít fel, hogy bízzanak az isteni kegyelemben. Azt mondja, hogy az élet úgy megy tovább, ahogy mennie kell, ha az emberek nem pusztítják el gonosz kézzel azt az utódot, amelyiket az Gondviselés nekik ajándékoz.

Azok az asszonyok, akik halálos mérgekhez folyamodnak, hogy a paráznaságuk vétkét elrejtsék, nemcsak a bennük élő magzatot pusztítják el, hanem önmaguk emberségét is. A hangsúly itt a magzat elpusztításának dehumanizáló hatásán van.

Római Szent Hippolitus és az egyházi fegyelem

A Philosophumena egy olyan munka, amely a második évszázad első feléből származik és általában Római szent Hippolitusnak (+235) tulajdonítják. Utal az abortusz problémájára, de ez alkalommal a keresztény közösségen belül.

A kérdés ebben az esetben a gyülekezeti fegyelem meglazítása volt, és Római Szent Hippolitus ezzel vádolta Callistust. A büntetéssel járó fegyelmezés kérdése több alkalommal felmerült az egyház első három évszázadában.

A szentség és az irgalom gyakorlásának konfliktusa volt ez a korai egyházban. Azok, akik a szentséget hangsúlyozták, ellenezték a „secunda poenitentia”, egy „második bűnbánat” gondolatát, vagyis a keresztség után elkövetett bűnök bocsánatának gyakorlatát.

A keresztény tanítás alapja: az emberi élet szentsége

Megvalljuk, hogy mivel Isten az ember Teremtője és a bűnbe jutott emberiség Megváltója, az emberi élet Isten tulajdona. Isten az embert saját képére és hasonlatosságára teremtette. Az ember méltósága ebben áll, és azt nem közmegegyezéssel teremtjük.

A katolikus egyház a Szentírás tanítása alapján mindig kifejezetten és határozottan védte a magzati életet. A Szentírás elénk állítja, hogy az ember lényegileg kiemelkedik a többi teremtmény közül: Isten az embert saját képmására, személynek, férfinek és nőnek teremtette és külön is megáldotta.

Ezért az emberi élet szent a kezdetétől a végéig, és aki az élet ellen vét, a teremtő Isten ellen vét. Bár az új élet emberi közreműködéssel kezdődik, a magzat létezése első pillanatától kezdve Isten teremtménye.

Szól a Szentírás olyan személyekről is, akiket Isten már anyjuk méhében, a magzati életben kiválasztott és felkent. Amikor Erzsébet köszöntötte Máriát, fiát, Jézust, Urának vallotta, aki akkor még nem érte el a magzati élet harmadik hónapját.

A fogantatás pillanatának jelentősége

Megvalljuk, hogy az emberi lélek nem választható el a magzat testi, biológiai fejlődésétől és mindkettőről a fogantatás pillanatától kezdve beszélhetünk. Isten a bibliai beszámolók szerint már az anyaméhben elhívja és megszenteli a formálódó embert, így nem tagadhatjuk meg a magzatoktól, hogy emberi személyként tekintsünk rájuk.

Hisszük, hogy a megszületett és a már megfogant, de még meg nem született gyermek egyformán gyermekként kezelendő, ahogy a Biblia is sok esetben ugyanazt a szót használja a megszületett és a még meg nem született gyermekre.

A biológia egyértelmű megállapítása, hogy az új élet a megtermékenyítés pillanatában kezdődik el. A megtermékenyítéskor olyan minőségi változás történik, amelyből tévedhetetlenül ember fejlődik ki.

A magzat az első pillanattól kezdve önálló emberi élőlény, még ha nem is tud az anyától függetlenül élni, fejlődni. Amint a megszületett gyermek sem élő sejtek halmaza, amelyet tetszés szerint lehet életben hagyni vagy elpusztítani, ugyanígy a magzat sem tekinthető csupán a sejtek halmazának, amelyet egyéni tetszés szerint lehet megtartani vagy megölni.

Nem is az anya testének a része, amelyet operációval el lehet távolítani. A magzat már önálló emberi lény! Az emberi élet a legnagyobb ajándék, de ugyanakkor mások védelmére is szorul.

A „ne ölj” parancsolat és a meg nem született gyermek

Megvalljuk, hogy a „ne ölj” parancsolat mondanivalója mindenkire nézve érvényes, és hogy ezt akkor is kötelességünk a világban prófétai módon képviselni, ha a társadalomnak, amelyben élünk, csak egy része osztozik velünk keresztyén hitünkben és meggyőződésünkben.

Elutasítjuk, hogy ez egyszersmind azt jelentené, hogy a keresztyének másokra kényszerítik a hitüket. A keresztény állásfoglalások ugyanakkor azt hangsúlyozzák, hogy a meg nem született gyermek védelme nem kizárólag vallási kérdés.

A magzati élet védelme azonban nem kizárólagosan vallási tanítás, hanem az emberi természetből fakadó erkölcsi kötelezettség, amely világnézettől függetlenül mindenkire vonatkozik. A katolikus tanítást az jellemzi, hogy ami az emberi természetből következő kötelezettség, azt minden eltérő véleménnyel, sőt támadással szemben következetesen vallja és védelmezi.

Az anya önrendelkezése és a magzat élethez való joga

A mai társadalomban teljesen ellentmondásos helyzet alakult ki. Hirdetik az alapvető emberi jogokat, amelyek közül kiemelkedik az élethez való jog. Ezt viszont nem alkalmazzák a még meg nem születettekre.

Ellentmondásos az a ma kialakult vélemény is, hogy az élethez való jog a születés után kezdődik, mert akkor kezdődik el az „önálló” élet. Ez az állítás figyelmen kívül hagyja azt az alapvető igazságot, hogy az önálló emberi élet a fogantatás pillanatában megkezdődik.

Ellentmondásos az a kijelentés is, hogy az anya emberi jogához tartozik annak eldöntése, hogy a magzatot megtartja vagy megöli. Amint az anya nem dönthet arról, hogy a már megszületett gyermeket életben hagyja vagy megöli, ugyanúgy nem dönthet a magzat sorsáról sem.

Megvalljuk, hogy elismerjük a nők emberi méltóságát és önrendelkezési jogát, ugyanakkor ezt mindig harmonizáljuk a magzat élethez való jogával. Elismerjük, hogy gyakran fájdalmasan nehéz e két szempontot összeegyeztetni, de fő szabályként mindig a magasabb rendű jogot, az élethez való jogot javasoljuk kihangsúlyozni és figyelembe venni.

Így - amennyiben nem életveszélyről van szó -, előrébb helyezzük a gyermek életét, mint az édesanya szabadságát és kényelmét. Egyszersmind elutasítjuk a téma olyan irányú megközelítését, amely a kérdést pusztán érzéketlen érdekharccá silányítja, szembeállítva a magzatokat az anyákkal és a nőket a férfiakkal.

A kivételes helyzetek erkölcsi megítélése

Megvalljuk, hogy a „ne ölj” parancsolatnak egyéni szituációkban, bizonyos határhelyzetekben vannak kivételei, így léteznek az abortusz esetében is a fő szabály alól kivételt képező döntések.

Ezekhez az esetekhez azonban nem úgy kell közelíteni, hogy az abortusz bizonyos esetekben jó és igazolható, hanem úgy, hogy a bűnös emberek a bűn által megrontott szituációkban csaknem mindig két rossz közül választanak.

Megvalljuk, hogy emberi életet csak a legsürgetőbb szükségben szabad elvenni, ezért minden kivételt szigorúan és sajátos módon kell megvitatni. Mindezek alapján valljuk, hogy az abortusz indokolt lehet akkor, amikor az anyánál olyan betegség áll fenn, amely miatt életveszélybe kerülne, ha nem szakítanák meg a terhességet.

Ha életmentésről van szó, jogosan választhatjuk az anya életét. Ugyanakkor a pszichiátriai indikáció esetében nem nyilatkozhatunk ilyen egyértelműen, amellett, hogy elismerjük, hogy létezhetnek olyan szélsőséges esetek, amelyekben egy asszony pszichikai életét súlyosan veszélyezteti terhességének kihordása.

A katolikus erkölcsi megkülönböztetés: közvetlen és közvetett következmény

Az Egyesült Államok püspökeinek irányelvei szerint egy katolikus nő kaphat életmentő kezelést - még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy meg nem született babája közvetve meghal a kezelés következtében.

A szándék és a cselekvés itt az anya életének megmentését célozza. Nem az a célja, hogy a baba életének abortusszal vagy „a terhesség közvetlenül szándékolt megszakításával” vessen véget.

„Azok a műtétek, kezelések és gyógyszerek, amelyeknek közvetlen célja a várandós nő arányosan súlyos kóros állapotának gyógyítása, akkor megengedettek, ha nem halaszthatók el biztonságosan a születendő gyermek életképessé válásáig, még akkor is, ha ezek a születendő gyermek halálát okozzák” - olvasható az irányelvekben.

Méhen kívüli terhesség

A püspökök foglalkoznak a méhen kívüli terhességekkel is, amelyek életveszélyesek az anya számára. „Méhen kívüli terhesség esetén erkölcsileg nem megengedett olyan beavatkozás, amely közvetlen abortusznak minősülne” - fogalmaznak az irányelvek.

Ehelyett a méhen kívüli terhességek esetében a katolikus orvosszakértők egyetértenek abban, hogy a nők részleges salpingectomián eshetnek át, ami a petevezeték egy részének eltávolítását jelenti, ahol a meg nem született baba található.

A szándék és a közvetlen cselekvés a sérült szövetek eltávolítása, nem pedig a meg nem született baba életének kioltása. „Egy ilyen terhesség folytatása nem eredményezheti a baba túlélését.”

A nemi erőszakból fogant gyermekek

Megvalljuk, hogy a nemi erőszakban fogant gyermekeknek is joguk van az élethez, hiszen az istenképűség hordozóiként ők is ugyanolyan értékesek, mint a többi ember.

Egyúttal megkövetjük azokat a nemi erőszakban fogant embertársainkat, akiknek szívébe mély sebeket ütött, hogy sok esetben keresztyének részéről is azt hallják, hogy jogos lett volna elvenni az életüket már azelőtt, hogy megszülettek.

A gyermek az anyaméhben nem a szexuális erőszak elkövetője, és nem szabad úgy bánni vele, mintha az volna. „Ahelyett, hogy egy ártatlan kívülállót célozunk meg, a férfit kellene megcéloznunk, aki végrehajtotta a támadást.”

Ha nem tesznek erőfeszítéseket az elkövető azonosítására és elfogására, aki néha családtag vagy rokon lehet, az abortusz lehetőséget adhat az elkövető számára, hogy „elfedje a nyomait”, és folytassa a kiskorú bántalmazását, akit ehelyett biztonságba kellene helyezni és védelmet kellene nyújtani neki a további visszaélésekkel szemben.

A fogyatékossággal élő gyermekek védelme

Megvalljuk, hogy azon esetekben, amikor a magzat valószínűleg vagy biztosan fizikai vagy értelmi akadályozottsággal jön a világra, még kevésbé beszélhetünk az abortusz melletti döntésről.

A valószínűség fogalma azzal jár, hogy az abortált gyermek talán mégsem lenne sérült. De még ha az is, akkor is Isten teremtménye, emberi élet, amely felett ember nem rendelkezhet önhatalmúlag.

Minthogy a magzatot is emberi személynek tartjuk, az akadályozottsággal rendelkező magzat megölése egyenlőnek tekinthető az akadályozottsággal rendelkező, már megszületett emberek megölésével.

Megvalljuk azt is, hogy bár egy testi vagy szellemi fogyatékossággal élő gyermek elfogadása, gondozása és nevelése súlyos próbatétel lehet, Isten törvényének megszegését azonban keresztyénként még súlyosabb tehernek kell éreznünk.

Így tehát megvalljuk, hogy az „élet minőségére” hivatkozva nem sérülhet az „élet szentsége”, és hogy végső soron a szeretet ad értéket az életnek, és mi vagyunk azok, akik eldönthetjük, hogy szeretjük-e az akadályozottsággal élőket.

Az örökbeadás mint életvédő lehetőség

Megvalljuk, hogy nem nagyobb szégyen valakinek örökbe adni a gyermekét, mint elvetetni, mert aki elveteti gyermekét, az elveszi, aki pedig örökbe adja, az megmenti annak életét.

Beszélnek neki a szülés és az örökbeadás lehetőségeiről. A posztabortív kezelés során el lehet segíteni őket arra, hogy az átélt krízis után életorientáltabbá váljanak, és ne történjen meg még egyszer az, amit korábban átéltek, sőt később vállaljanak gyermeket egy arra érettebb kapcsolatban.

A judaizmus árnyalt megközelítése

Az abortusz kérdése talán az egyik legérzékenyebb téma a közéletben és a politikában egyaránt. Ahogy az gyakran előfordul, a zsidóság álláspontja meglehetősen árnyalt, és nem feltétlenül illeszkedik sem a teljesen abortuszpárti, sem pedig az abortuszt teljesen elutasítók álláspontjához.

Az abortuszra vonatkozó első utalás Mózes első könyvében található, amikor Isten Noénak és leszármazottjainak megtiltja a gyilkosságot: „Aki ember vérét ontja, ember által legyen annak vére kiontva. Mert Isten saját képmására alkotta az embert.”

A Talmud bölcsei rámutatnak, hogy a „ember által” kifejezés az eredeti héber nyelvben azt jelenti: „aki ember vérét ontja emberben”, ebből kiindulva Jismáel rabbi arra következtet, hogy hétköznapi körülmények között egy magzat megölése főbenjáró bűnnek minősül Noé minden leszármazottja, azaz az emberiség számára.

A fentiekből arra következtethetnénk, hogy az abortusz egyenlő a gyilkossággal. Azonban ez nem ilyen egyszerű, ugyanis Mózes második könyvében egy érdekes mondatot olvasunk: „Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni.”

Mivel a Tóra csak pénzbeli kártérítésre kötelez, de halálbüntetésre nem, úgy tűnik, a Tóra a magzatot tulajdonként, nem pedig önálló emberi életként tekinti. E versek összeegyeztetésének különböző módjai vannak, abban azonban tökéletes az egyetértés, hogy rendes körülmények között az abortusz tilos.

Amikor az anya élete veszélyben van

Rendes, de nem minden körülmény között. Mikor megengedett tehát? Egyrészt, ha a terhes nő élete veszélybe kerül, ha a terhesség nem kerül megszakításra, „az anya élete elsőbbséget élvez a magzat életével szemben”.

A Misna bölcsei hozzáteszik: „Ha azonban a magzat testének nagyrésze már kikerült (azaz megszületett), nem szabad hozzányúlni, mert nem priorizálunk egy életet egy másik élet felett”.

Mose ben Maimon rabbi, a híres Maimonidesz (1138-1204) ezt azzal magyarázza, hogy a magzatra a zsidó vallásjog ún rodef törvénye vonatkozik. A rodef egy olyan ember, aki a gyilkosság szándékával üldöz egy másikat.

A törvény szerint az ilyen embert meg lehet ölni az áldozat megmentése érdekében. Ezt a törvényt alkalmazva megengedett a magzat elvétele, sebészeti úton vagy gyógyszeres kezeléssel, mivel a magzatot az anya életét aktívan fenyegető veszélynek tekintjük.

A terhesség szakaszai

Milyen mértékben tekinthető a magzat veszélynek az anyára nézve? Mi van akkor ha az anya nem fizikai veszélyben van, hanem pszichés vagy érzelmi szenvedést él át? Mivel ez egy nagyon érzékeny és árnyalt kérdéskör, az ilyen esetben a témában járatos rabbival és orvossal kell konzultálni.

A veszély felmérésén túl a rabbi a terhesség időtartamát is figyelembe kell vegye. Bár az abortusz általában már azelőtt tilos, hogy a magzat életképesnek minősülne, a terhesség stádiumától függően jelentős vita van a tilalom pontos természetét illetően.

A legtöbb rabbinikus vélemény szerint különbség van az első 72 órában, az első 40 napon belüli, az első három hónapban és a hetedik hónapig történő abortusz között.

Nemi erőszak esetén például a legtöbben megengedik, hogy a közösülést követő 72 órán belül gyógyszeres kezeléssel megakadályozzák a fogamzást, egyesek pedig - a körülményektől függően - akár a teherbeeséstől számított 40 napig is engedélyezik.

Összefoglalva tehát, a judaizmus a magzatot nem minden esetben tekinti teljes értékű életnek, ugyanakkor mint minden életet, igyekszik megőrizni.

A református lelkipásztori és családsegítő megközelítés

„A családsegítő szolgálatnál mindig az volt a koncepciónk, hogy a családot az élet kezdetétől kezdjük végigkísérni a különböző életszakaszokon. Ebbe beleillett a magzatvédelemmel és a születéssel kapcsolatos terület is” - fogalmaz Szarka Miklós református lelkipásztor, pár- és családterapeuta.

A Házasság Hetéhez közeledve azonban érdemes olyan kérdésekről is beszélni, amelyek egyedülálló, élettársi vagy éppen házastársi kapcsolatban élő nők és párok tízezreit érintik évente, sőt súlyos társadalmi kérdések is.

A házastársi kapcsolatokban nagyobb, az élettársi kapcsolatokban azonban sokkal kisebb a gyermekvállalási kedv, és az utóbbiakban az abortuszok száma is sokkal magasabb, mint a házasságokban.

Hazánkban kevés szó esik a témáról. Nem megfelelő a kommunikációs és az egészségügyi felvilágosító kultúránk, továbbá a családok kommunikációs kultúrája sem teszi lehetővé, hogy ez téma legyen a családban.

A válsághelyzetben lévő nők támogatása

Az 1992. évi családvédelmi törvény alapján kezdték meg működésüket a Családvédelmi Szolgálat védőnői. Az abortuszt fontolgatók két alkalommal tanácsadó beszélgetésen kötelesek részt venni a szolgálatnál, de van, aki bizonytalansága miatt harmadik találkozáson is megjelenik.

Az ilyen, úgynevezett krízisintervenciós beszélgetésen a várandós nőt segítik válsághelyzete feloldásában, ösztönözve őt egy felelősebb döntés meghozatalára, motiváltabbá téve a magzat megtartására.

Szembesítik őt azzal, hogy nemcsak neki van anyai önrendelkezési joga, hanem a magzat is rendelkezik az élethez való joggal. Hiszen a magzat fogantatása pillanatától egyszeri, megismételhetetlen magzat-ember.

A beszélgetés során a várandós nőt felvilágosítják a beavatkozás folyamatáról, annak esetleges testi és lelki szövődményeiről. Megismertetik vele a családtervezés korszerű, etikus módjait, felhívják figyelmét az állami támogatásokra és a további segítő intézményekre.

Beszélnek neki a szülés és az örökbeadás lehetőségeiről. Ha ezek után is az abortusz mellett dönt, felhívják figyelmét a posztabortív, vagyis a művi terhességmegszakítás utáni lelki válság súlyos esélyére, kezelésének lehetőségeire.

A posztabortív lelki válság

Szarka Miklós tevékenysége kettős: egyrészt, ha a várandós nő két beszélgetés után nem tud dönteni, akkor a harmadik beszélgetésre hozzá irányíthatják őt, másrészt nagyon fontos területe a posztabortív kezelés, hiszen tíz terhességmegszakításból kettő-négy esetben a nő a beavatkozás után depresszióba kerül.

Ez utóbbinál a depresszív állapot terápiás gondozása a feladata. A művi terhességmegszakítás érintettjei még nem tudják, milyen hosszan lesznek lelkileg szenvedő alanyai az elvégzett abortusznak.

Különösen azok, akik első alkalommal voltak várandósak, és akik nincsenek tisztában azzal, hogy mit jelent a magzatvesztés. Ők azután általában gyászt élnek át, és vádolják magukat vagy a társukat, aki miatt történt az abortusz.

„Ezek a nők rendkívül magukra hagyatottak, mi is érezzük azt a feszültséget és felelősséget, hogy minden megfogalmazott mondatunkon múlhat valami - akár élet-halál kérdés is” - mondja Szarka Miklós.

Megvalljuk, hogy bár egyes helyzetekben az abortusz tűnik a leginkább logikus lépésnek, korántsem biztos, hogy az, számolva az abortusz fizikai szempontból is megterhelő, sok esetben súlyos egészségügyi következményeivel, és azzal, hogy az állapotos nő számára az abortusz - mindezeken túl - bizonyítottan hosszú távú lelki-pszichés sérüléséket okozhat.

Nem hallgathatjuk el az abortusz után sokszor megjelenő önvádat és bűntudatot sem, amely sokszor egy életen át elkíséri az abortuszt választó nőket.

A férfiak, a kapcsolatok és a család felelőssége

Szarka Miklós hangsúlyozza, hogy sok olyan fogamzás történik, amelyek gyors „találkozások”, futó kapcsolatok eredményei, ahol nyilván nincs szó családtervezésről. Mágori Katalin nagyon fontosnak tartja a primer prevenciót, vagyis a nem kívánt várandósság megelőzését.

Mint mondja, az 1993-ban létrejött szolgálatok kettős céllal alakultak meg: egyrészt a tervezett abortusz előtti tanácsadásra, másrészt családtervezési segítés végzésére.

Megvalljuk, hogy az abortusz kapcsán nem feledkezhetünk meg a férfiak felelősségéről sem. Mivel egy gyermek foganásáért a férfi és a nő együtt tettek, ezért együtt viselik a felelősséget is a magzat, illetve a gyermek életéért.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az abortusz mellett leggyakrabban éppen azokban a házasságon kívüli kapcsolatokban döntenek, ahol a nő érzelmileg függő, kiszolgáltatott helyzetben van, ezért küzdenünk kell a felelős, biblikus férfiszerep helyreállításáért.

Megvalljuk, hogy a tömeges abortuszok túlnyomó többsége megelőzhető lenne, ha elfogadnánk és tekintetbe vennénk, hogy Isten a szexuális egyesülés helyét a házassági szövetség oltalmazó keretei között jelölte ki.

E keretek között a férfi és a nő élethosszig tartó kölcsönös hűséget és elkötelezettséget vállalva „egy testté” válik, és közösen felelősséget vállal azokért a gyermekekért, akikben testük egy önálló, új testben egyesül.

Mágori Katalin szerint az orvosi szakma érintett képviselői és a média, illetve a család tehetné ezért a legtöbbet. Mint mondja, a családon belüli mintaadás mindennél fontosabb.

Az abortusz mint társadalmi kérdés

Az 1990-es évek elején 90-100 ezer, manapság 43-45 ezer abortuszt végeznek el évente Magyarországon. Az abortuszok számának csökkenésében nagy szerepe van a Családvédelmi Szolgálat (CSVSZ) védőnőinek.

A művi abortuszok számának csökkenése természetesen köszönhető a fogamzásgátlási technikák elterjedésének is. Az abortuszok száma csakis társadalmi összefogással csökkenhet: változnia kell a szociálpolitikának, a családpolitikának, az egészségügyi és a mentálhigiénés kultúrának, a média hozzáállásának és a jogalkotásnak.

Megvalljuk, hogy nem elég az abortusztörvény szigorításáért küzdenünk, hanem vállalnunk kell a felelősséget a következményeiért is: erőnkhöz mérten olyan közhangulatot kell teremtenünk, amelyben az abortuszt helyettesítő lehetőségeket széles körben elismerik, népszerűsítik és igénybe veszik.

A keresztyén társadalmi felelősség ezért nem merülhet ki a jogi korlátozások követelésében. Megvalljuk, hogy keresztyénként nem elég a meg nem születettek életéért küzdeni, hanem törődnünk kell azokkal is, akik már megszülettek: az elhagyott, elhanyagolt vagy örökbefogadásra váró gyermekekkel, azokkal, akik nyomorban élnek, vagy erőszak áldozatai lettek, továbbá a bántalmazott, egyedülálló vagy válságterhességben lévő anyákkal és a gyermekeiket rossz körülmények között nevelő családokkal.

Az egyház feladata a közéletben

Nem elég, ha az egyház „ne ölj!”-t kiált, mert ez éppen azokhoz nem ér el, akik nem tudnak már különbséget tenni a gyilkosság és a művi abortusz között. Ennek hangsúlyozásától néhol a várandós nő még inkább szorongó lesz.

Az Isten törvényére csak olyanoknál lehet hivatkozni, akiknek értékrendjükben benne van annak tisztelete. Az egyház felmutathatja az élet szépségét vagy az elköteleződést, hogy az ember akkor él rendeltetésszerűen, ha gyermeket vállal, lehetőleg felelős párkapcsolatban.

„Az evangélium oldaláról kell közelíteni, ami egyben távlatokat nyit és feszültséget old. Egy magzat életben maradásáért folytatott beszélgetés is lehet evangélizáció” - fogalmaz Szarka Miklós.

Jézus Krisztust követve megvalljuk, hogy minden emberi élethez tisztelettel kell közelednünk - úgy a meg nem születettek, mint a csecsemők, a fogyatékossággal élő emberek vagy az idősek életéhez -, és azt is, hogy Jézus Krisztus nevében minden megvallott bűnre van bocsánat, így az abortusz bűnére is.

A lelkiismeret, az orvosi hivatás és az egyházi irgalom

Megvalljuk, hogy erkölcsileg elítélhető az az orvos, aki a fenti szempontokat figyelmen kívül hagyva vagy pusztán haszonszerzés céljából abortuszokat végez, hiszen ezzel hűtlenné vált hivatásához, amelynek keretében a gyógyítást, egészségmegőrzést és a szülés segítését kell szolgálnia.

Fordulunk az orvosokhoz, hogy etikai megfontolások vezessék mindegyiküket az élet védelmében és ne legyenek az élet elpusztítói. A mai orvosok etikai magatartása sem lehet alacsonyabb, mint a két évezreddel ezelőtt élt orvosoké, amelyet a „hyppokrateszi eskü” fémjelzett.

Az abortusz elvégzése - vagy valaki másnak az abortuszhoz való hozzásegítése - alapot ad az automatikus kiközösítésre. Ugyanakkor a katolikus egyház megbocsátást és irgalmat kínál az abortuszban érintettek számára.

Az Egyház ezzel nem beszűkíteni akarja az irgalmasság terét, hanem kifejezésre juttatja az elkövetett bűn súlyosságát, a megölt csecsemőnek, szüleinek és az egész társadalomnak okozott jóvátehetetlen kárt.

A Magyar Katolikus Püspöki Kar állásfoglalásának fő követelései

A Magyar Katolikus Püspöki Kar mindenekelőtt a magyar törvényhozáshoz fordul, hogy az abortusz kérdésében az élethez való alapvető emberi jogok alapján döntsön, amelyik korlátozás nélkül kiterjed a magzati élet védelmére is, és az orvosok lelkiismereti szabadságára is.

A törvényhozást kötelezi az erkölcsi értékek, az alapvető emberi jogok csorbítatlan védelme. A törvényhozó testület csak akkor áll hivatásának a magaslatán, ha meri vállalni az élet teljeskörű védelmét és csak így szolgálhatja az egész nemzet erkölcsi felemelkedését.

Az élet védelmet azzal is mutassák ki, hogy a családok gyermeknevelési gondjain szociális intézkedésekkel segítenek. Az állásfoglalás a jogi védelem mellett szociális, családpolitikai és intézményi segítséget is sürget.

A családok és a lelkipásztorok feladata

De méginkább a katolikus hívekhez fordulunk, hogy félretéve az önző emberi szempontokat, ellenállva a különféle kísértéseknek, a Szentírás, a katolikus egyház és a természeti törvény egyértelmű tanítását kövessék.

Egyházunk papjaihoz is fordulunk, hogy a katolikus tanítást hirdessék világosan a híveknek. A jegyesoktatáson hívják fel a jegyesek figyelmét a meg nem született élet védelmére, és alkalmas tanácsokkal lássák el őket a családtervezés felelősségteljes kérdéseiben.

Szervezzék meg a hívek szociális segítését, hogy erkölcsi kötelességeik vállalásához az anyagi lehetőségek is biztosítva legyenek. Jól ismerjük azokat a problémákat, amelyek a családokra nehezednek, és a kísértéseket, amelyekkel szembe kell nézniük.

Egyben segítsék is egymást a családok minden területen az igazi krisztusi szeretet és szolgálat szellemében. Egyben szavukkal és példaadó családi életükkel legyenek a közvélemény aktív formálói, a közösségi erkölcs alakítói, érezzék át társadalmi felelősségüket és küldetésüket.

A terminológia és az őszinte beszéd jelentősége

Megvalljuk, hogy a témáról őszintén és bátran kell beszélnünk, ugyanis a népszerű eufemizmusok gyakran eltakarják az igazságot.

Tekintetbe kell vennünk, hogy a „terhességmegszakítás” mindig együtt jár a magzat életének megszakításával. Az abortusz terápiás célból való elvégzéséről beszélni félrevezető, hiszen egyrészt az abortuszok jelentős része nem azért történik, amit ez a kifejezés eredetileg jelöl, másrészt az abortusz nem gyógyítás, hanem az élet kioltása.

Ugyancsak félrevezető az abortuszra a fogamzásgátlás egyik módjaként tekinteni, hiszen az abortusz nem előzi meg a fogamzást, sőt éppen a megfogant élet elpusztítását jelenti.

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza

Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza hisz az emberi élet szentségében. Az egyház ezért ellenzi a személyes vagy társadalmi kényelmet szolgáló, önként választott abortuszt, és azt tanácsolja az egyház tagjainak, hogy ne engedjék magukon elvégeztetni, és ők maguk se végezzenek abortuszt, valamint ne bátorítsanak erre másokat, ne fizessenek érte, és ne intézzenek semmit azzal kapcsolatosan.

Az egyház a következő kivételes esetekben engedélyezi tagjainak az abortuszt: A terhesség nemi erőszak vagy vérfertőzés eredménye, illetve egy hozzáértő orvos megállapítja, hogy a terhesség veszélyezteti az édesanya egészségét vagy életét, vagy egy hozzáértő orvos megállapítja, hogy a magzaton olyan súlyos elváltozások vannak, melyek miatt az újszülött nem maradna életben a születést követően.

Az egyház azt tanítja tagjainak, hogy még ezek a ritka kivételek sem igazolják automatikusan az abortuszt. Az abortusz nagyon komoly ügy, melyet az érintettek csak az után vegyenek fontolóra, hogy tanácskoztak helyi egyházi vezetőikkel, és személyes imáik által megerősítést kaptak arra, hogy a döntésük helyénvaló.

Az egyház nem támogatja és nem is ellenzi az abortusszal kapcsolatos törvényjavaslatokat vagy tüntetéseket.

A zsinati állásfoglalás gyakorlati következményei

A különböző keresztény állásfoglalások közös eleme, hogy a meg nem született gyermeket nem tekintik pusztán az anya vagy a szülők magántulajdonának. Ahogy a szülő a gyermek születése után sem tehet meg bármit a gyermekével, hiszen a társadalom és a jog számos eszközzel védi és támogatja annak életét és biztonságos fejlődését, úgy a magzati állapotú gyermek élete és fejlődése felett sem rendelkezhet önhatalmúlag.

Elismerjük, hogy a gyermekeket óvó társadalmi-jogi védőháló még sok szempontból hiányos, és drasztikus fejlesztésre szorul, de ez a fájdalmas tény nem jogosít fel senkit arra, hogy ezekre hivatkozva legitimizálja az abortuszt.

A keresztény állásfoglalások szerint az élet védelme csak akkor hiteles, ha együtt jár a válságterhességben lévő nők támogatásával, a férfiak felelősségének hangsúlyozásával, az örökbeadás lehetőségének biztosításával, a családok szociális terheinek enyhítésével, valamint a testi és lelki segítségnyújtással.

A családsegítőben végzett munka eredményeit azonban nehéz statisztikai adatokkal kifejezni. Az átlagosnak mondható számok mellett a munkájuk arról is szól, hogy tanítják az embereket kapcsolatban élni, az érzelmeiket őszintén közölni, és arra, hogy van, aki befogadja és segíti, meghallgatja őket.

„Elmondta, hogy évekkel ezelőtt konfirmált, és a lelkészük nagy szeretettel fordult feléjük. Evvel a jó emlékkel jött ide, bár még nem tudta, megtartja-e vagy nem. Úgy ment el innen, hogy nem véteti el, megszüli és örökbe adja.”

„Időközben hat lelkigondozói beszélgetésre került sor. Egy hónappal ezelőtt keresett telefonon. Közölte, hogy megszülte a gyönyörű babát, és mint mondta, a világ minden kincséért sem adná oda senkinek” - emlékszik vissza a lelkész.

noimgs

tags: #zsinati #allasfoglalas #az #abortuszrol