Borbély Szilárd: A Magzathoz – a test, a veszteség és a kimondhatatlan tapasztalata

Borbély Szilárd A Magzathoz című verse A Testhez című, 2010-ben megjelent Ódák és legendák kötet egyik központi szövege. A vers a magzatot nem pusztán biológiai létezőként jeleníti meg, hanem a test, a nyelv, a tudás, a jel és a transzcendencia határán álló alakzatként.

„Hozzád beszél a Test, amely / a nyelvnek hordozója” - hangzanak a kötet egyik, összerendezést és gondolatvezetést tekintve is középen elhelyezett versének, A Magzathoz kezdősorai. A test legelőször is a gondolkodás definíciója - és eszerint a testiség maga a tapasztalat.

A Magzathoz helye A Testhez kötetben

Miután a Jelenkor kiadónál végre megtalálta méltó helyét, idén is folytatódott a Borbély Szilárd életműsorozat, mégpedig a szerző egyik leginkább megterhelő kötetével, mely A Testhez címet viseli. A debreceni alkotó ezzel az eredetileg 2010-ben megjelent művével végtelenül sokféle módon nyúlt hozzá a neki mindig is roppant fontos testiség, testben létezés témaköréhez.

„Hozzád beszél a Test, amely / a nyelvnek hordozója” Borbély ebben a 160 oldalban nem csak - ahogy az alcím is megelőlegezi - különféle ódákat és legendákat tár az olvasói elé, de megidézi a Biblia, a Talmud vagy éppen az ókori görög hitvilág szövegeit is, hogy versei egy-egy motívumát egymásra építve jusson el egyik verstől a másikig.

Az alcíme Ódák és legendák nem pusztán alcím, de műfaji megjelölés is. Az iménti két műfajban közös, hogy mindkettőre jellemző egyfajta emelkedettség, pátosz és szakrális jelleg.

Már itt tetten is érhető az az egész köteten végigvonuló kettősség, illetve ellentét, ami a cím tartalma, (test-profán)) és a műfaji sajátosság (pátosz-szakralitás) között van. Van ebben valami torz szépség.

A test mint tapasztalat, tudás és nyelv

Ugyanakkor a tapasztalat definíciója is - eszerint pedig a testiség maga a tudás. Borbély Szilárd ezt alapjaiban építi be a kötet verseibe, ugyanakkor tovább is megy ennél, a tudás definíciójává is teszi a testet, ennek eredményeképpen a testiség maga a szövegszerűség avagy kifejezés lesz, ezzel pedig egy rendkívül érdekes kapcsolódást talál fizikai és nemfizikai test között.

A Test üzenet, a Test jel, a Test Isten szegmentuma, a Test minden és semmi. A test és a nyelv kapcsolata ezért nem pusztán költői kép: a test válik annak a tapasztalatnak a hordozójává, amelyben a létezés egyáltalán megfogalmazható.

„A test színháza összerak és szétszed minden este.” A test ebben a költészetben egyszerre anyag, határ, emlékezet, seb, jel és beszéd.

A koponyaformába zárt agyszövet belső körét a Gondolat úgy járja át, hogy elgondolja önként a nyelvet, mint a létezést, amely a test beszéde, e furcsa gép csak tettetés és pusztulás a léte.

A magzat mint életelőtti és nyelv előtti létező

A Névelőhöz című versben a magzat a név, a gondolat és a nyelv előtti állapot alakjaként jelenik meg:

Te semmiség, te pár betű, a név előtti lét vagy. A gondolat előtt vagy az a nem tudom, csak sejtem. A tér előtt alakja vagy, a mindig elfelejtem.

A vagy vagy te: a létező, a név előtti sejtés. A valaminek jele. Hogy biztos vagy talányos a név maga. Egy neve vagy annak, mi általános?

Mint a beszéd, egy puszta hang, a grammatika ott van a név előtt. Egy a vagyok vagy az egy vagyok, a hangzat? Egy névelő, ahogy ragyog, mint a lét előtti magzat, úgy mondja ki a Semmiség, hogy ott a van dadog csak?

Egy nyelvbe tartó jel vagy, a puszta névelőtlen ottlét, amelyet léte elhagy, hisz a magzati lét konkrét?

A vers kérdései azt vizsgálják, hogyan kapcsolható össze a megszületés előtti test a megnevezéssel. A magzat már jelen van, de még nem rendelkezik társadalmi, nyelvi és személyes névvel; léte egyszerre konkrét és meghatározhatatlan.

Születés, vetélés és abortusz

A téma fókusza így talán érthetően a születés misztériuma. Több vers központi motívuma is ez (vagy a vetélés, abortusz).

A kötet leltár, zsigereinket, a minket összetartó inakat, izmokat és csontozatot, a test titokzatos vegykonyhájának hozzávalóit veszi sorra. A Test csodáit, és a Test tragédiáit. A Test tragikus csodáit.

A születést és a vetélést, a halált és túlélést. Ódákat meg nem született gyermekekről, és legendákat abból az időből, amikor szabad volt elpusztítani önkényesen kiválasztott embercsoportokat.

Ugyanilyen sokféleség figyelhető meg a kötet témái között is, hiszen szerepel itt többek között tipikusan női sorsokat megjelenítő alkotás, anyaságról, gyermekszülésről vagy éppen vetélésről szóló darab, de fontos szerepet kap még a II. világháború és a holokauszt, a zsidó lét árnyoldalai, és az emberi kiszolgáltatottság egyéb helyzetei is.

A női testben hordozott magzat így a jövő, a lehetőség és a veszteség egyszerre. A magzathoz intézett beszéd nem választható el az anyai test sérülékenységétől, az orvosi beavatkozástól, a társadalmi ítélettől és a gyász tapasztalatától.

A női hang és az anyaság tapasztalata

Aztán azon töprengtem, hogy ezek a versek mennyire lélek által meséltek, nőiek. Mind. Főleg, amelyek történeteket, életsorsokat mesélnek el. Mindig nő az elbeszélő.

A madáchi, ördög kelepcéjét legyőző Éva, ki testében hordozza a jövőt. S a kötet mennyi-mennyi abortusza! Nincs a könyvben ítélet, sem el-, sem felmentés.

A női témák és traumák jelenléte különösen erős a kötetben. Meglepő módon (hiszen férfi szerzőről van szó) számos női témáról, traumáról olvashatunk, mint például vetélésről, meddőségről.

A versek a női testet nem idealizált anyai testként, hanem fájdalomnak, vizsgálatoknak, döntéseknek, vérzésnek, szülésnek, veszteségnek és emlékezetnek kitett testként ábrázolják.

A magzat és a veszteség nyelve

A magzat elvesztése a kötetben nem egyetlen történetként jelenik meg. Sok-sok meg nem születhetett magzat jelenik meg a gyászoló anyák emlékezetében.

A szövegek többnyire végtelenül sokkolók, húsbavágók és kegyetlenek, még akkor is, ha sokszor csak már korábban több helyen is olvasott archetipikus történeteket mondanak vissza.

A traumaköltészet jegyeit viselik. Minden szöveg valamilyen traumát kísér el meg nyelvbe foglalni, a kimondhatatlant kimondani.

Mindezt a testünkhöz való viszonyon, a testen keresztüli élményeken keresztül. A trauma és a minden megrázkódtatást magán viselő test kapcsolódik tehát itt össze.

Nem csak a tartalom, maga az akadozó, botladozó, töredezett nyelv is képviseli mindazt, amelyről szól ez a kötet. A töredezettség nem pusztán formai megoldás, hanem a sérülés nyelvi megfelelője.

Kapcsolódó történetek a kötetben

A Dinnye

A szülésről leányként rémtörténeteket gondoltam. Bár az anyám könnyen szült. Mégis A nyolcadik utas a halál című film, biztosan ismered, rémlett fel mindig, hogy a hason keresztül tépik ki belőlem.

Amikor állapotos lettem, még mindig ezt éreztem. Reménykedtem, majd elmúlik. De lassan várni kezdtem. Minden szép rendben történt.

De elvetéltem. A gyes lejárt, és vissza kellett mennem. Fejlesztő pedagógus voltam, értelmi fogyatékos gyerekeket foglalkoztam.

Tizenhét hetes volt a babám, meg kellett szülnöm a halálra. Otthon senki sem beszélt róla. Mintha meg sem történt volna.

Mélységes az űr, ami bennem van azóta, csak az az éjszaka mélységesebb nála. A barátok azt mondják, hogy lesz másik. De én tudom, hogy ő többé már nem fog megszületni néktek.

Áll előttem a jövő, mint egy hatalmas száj. És ásít. A Tökéletes Organizmus: amit belőlem kitéptek.

Az Inkubátor

Egyszer teherbe estem. De nem is gondolkodtam rajta, egy napot voltam a kórházba. Mint a hal, csúszott ki belőlem egy gondolat.

A következőnél is így ismétlődött minden, és a kórház előtti éjjel csak sírtam, rimánkodtam Máriához, bár nem is szokásom. Hajnalra eláradt bennem a béke.

Korábban jött, az orvos inkubátorba tette. Én haza mentem, majd látom úgy is eleget. Kétszer ha látogattam.

Az ölembe fogtam, olyan kicsi volt, de minden tagja ép. Zokogtam. Csak tűk szúrták át a lábát, a kezét.

A hit néha kevés. A fájdalom olyan erős, hogy éget. Mások lettünk.

Az Oxigénhiány

Egyszer véletlen várandós lettem, és muszáj volt, mert mondták, vállalni. Én annyira vigyáztam, mindig csak vártam.

Óvtam, így összegörnyedve, mint akit vernek, és védi a testét, úgy védtem szegénykét. A kitolási szakaszban azonban elszálltam.

Az orvos gyorsan kivette, de már lila volt és élettelen. Újraélesztették szegényt. A műtét segített, de az oxigénhiány miatt értelmi fogyatékos maradt.

De nem szenvedtem attól, hogy fogyatékos. A tizenhárom éves koromban átélt élményem óta nem a testi burkot, hanem mindig a lelket néztem.

És minden lélek szép. És sóváran vágyik a tökéletesedésre. Kisfiam lelke tiszta volt.

Öt hónapos volt, amikor újra megtermékenyültem. Ezt a babát már nem védelmeztem.

Ekkor a születendő magzat fején cisztát találtak. Teljesen kétségbe estem. Gyűlöltem, amiért ezt teszi velem: “Elengedlek! Menj, ha akarsz! De intézd el, hogy a testvéred fejéről eltűnjön a ciszta!” - így kiabáltam vele.

Másnap a cisztának nyomát sem találták, az ultrahangon tiszta volt a kép. Harmadnapra ment el ő.

A ravatalon törékeny teste tökéletes volt. Kis márványszobor, mint egy Isten. Szép és okos arca mosolygott rám.

A Pázsit

A magzat elvételét mindenki súlyos bűnnek kiáltja. Ugyanaz az anyaságot semmire se tartja.

Ki tud ma büszke lenni az anyaságára, aki körülnéz, és maga körül az arcokat vizsgálja? Vagy sajátját, a tükörbe pillantva?

Egy kisbaba a legreménytelenebb kapcsolatokban is lát esélyt magának. Na de nem én.

Akartam azt a babát. A férjem kocsmába járt, én meg, mint minden bolond asszony, hittem, majd megváltozik.

És akkor egyszer csak rájöttem, hogy hova, kinek, hogyan? Ennek a részegesnek? Neveljem egyedül mind a hármat? És elvetettem őt…

Elváltam. Siratom, látod, ma is, tizenöt évvel utána. Pedig akartam. Annyira akartam. Hiába.

Figyelem, ahogy serken a pázsit, talán egy új élet reménye még vár itt.

A Margitszigeten

A huszonhatodik héten egy este elöntött a vér. Valósággal ömlött, magam se hittem volna.

Inkubátoros kórházat kerestünk kétségbeesetten. Végezetül a Baross utcai klinikán kötöttünk ki.

Amikor a kettő egymásra úszott, kiáltozni kezdtek. Egyszer csak én is.

Csak néztem a parányi testet az inkubátorban mozdulatlan. Negyvennyolc óráig élt.

A világ idegen lett, erre emlékszem. Hogy minden távoli és valószerűtlen. A hiány, hogy valami nincsen itten.

Kilenc évig teherbe sehogyan sem estem. A Meddőségi Centrumba jutottam. Nem ment könnyen, de végül sikerült.

Terhes lettem. Ikrek! Kezdetben semmi baj sem volt.

Gabriella nyolc óráig élt. De már a kórházban elhatároztam, hogy hat hónap múlva újra terhes leszek.

Szilvia két és fél hétig élt inkubátorban. Agyvérzést kapott, a farfekvéses szülés megviselte.

Amikor felhívtak a kórházból, hogy meghalt, újabb zokogás örvényébe merültem. Ezt a gyászt is túléltem, pedig a bűntudat miatt ma is visszatér néha.

A harmadik koraszülésre már tudatosan készültem. Krisztián születési súlya másfél kiló.

Most másfél éves, láthatod, csupa boldogság és erő. Nem kesergek a múlton. Ez volt a sorsom.

A Dunába

Hamarosan várandós lettem. Hatodik hónapban voltam. Hiába vártam egy este.

A kisbabánk másfél kilóval született… Egy hétig élt. Lejártam hozzá folyton intenzívre, mígnem agyvérzés elvitte.

Hosszú és mély volt gyászom, sorsomba merültem, és mentem végig mindenen stációján.

A következő években négy gyermekünk született, de az első hétbe a születést négy halál követte.

Mindig úgy tűnt, nincs is gond semmi. Majd meghaltak szépen sorba. Mind kisfiú volt.

Egy hídról öt szál rózsát dobtam a Dunába. Egyet mindegyik emlékére.

Tudod, kórházban maradtak. Nincs sírjuk. Méltó búcsúztatásuk sem volt. Nincs az emlékezésnek helye.

Enyém a múlt és övék a jelen.

A test, a történelem és a kollektív trauma

A kötetben a magzat és a születés motívuma összekapcsolódik a holokauszt, a háború és a történelmi erőszak képeivel. Ódákat meg nem született gyermekekről, és legendákat abból az időből, amikor szabad volt elpusztítani önkényesen kiválasztott embercsoportokat.

A Kanárisárga című vers történelmi traumát szólaltat meg egy női hangon keresztül.

Tizennyolc éves voltam, amikor a Hitler Magyarországot megszállta. Hideg volt március 19. a fűtetlen szobába.

Ma reggeltől kezdve minden 6 évesnél idősebb zsidó, valamint a zsidótörvény szerint zsidónak minősülő kanárisárga csillagot köteles viselni, békében és háborús időben egyaránt.

A vonat váltókon gördült át. Egy mellékvágányára. Egy újabb táblán olvastam: AUSCHWITZ-BIRKENAU.

A vasúti pálya mögött ismét szelekció következett: balra a 16 év alatti és 40 fölöttiek. Nekik nem kell dolgozni. A többiek jobbra.

A B/III-as lágerbe kerültünk. Nem volt másutt hely. Ez volt a Vernichtungslager. A szelekció utolsó stációja. Innen út vezetett a gázba.

A születés, a magzati lét és a történelmi megsemmisítés egymás mellé helyezése azt mutatja meg, hogy a test minden formája kiszolgáltatott lehet a hatalomnak, az orvosi döntésnek, a társadalmi ítéletnek vagy a történelmi erőszaknak.

A szöveg ciklikus szerkezete és motívumhálója

A Testhez címet viselő kötet igyekszik minél több módon, sokoldalúan megragadni a test ábrázolását és értelmezését, ehhez jól alkalmazkodik az alcímben is feltüntetett két műfaj (óda és legenda), melyek érezhetően, bár kissé talán túlságosan is el vannak szeparálva egymástól, stílusukat és gesztusaikat tekintve.

E sokoldalúságot jól alátámasztja a kötet precíz szerkesztése is: a különböző értelmezések arányosan és következetesen haladnak egymás mellett a verseken keresztül, kapcsolódási pontjaik pedig szintén átláthatók.

A különböző meglátások, módszerek szinte minden esetben egy-egy új fogalomból indulnak ki, általában egyetlen szóból (és a hozzá tartozó helyzetből, beágyazódottságból) igyekeznek a teljes témát lefedő totalitássá nőni, majd jutni ugyanazon következtetésre - azaz bizonyítani.

E bizonyítás- vagy megerősítés-jelleg, mely a folyamatosságot biztosítja, hangsúlyosan jelenik meg az egész kötet során, részint a gyakori gondolat- és módszerismétlés, részint a párhuzamok, egymásra utalások, témahasonlóságok miatt.

Mint az eddigiekből is látszik egy rendkívül átgondolt kötetről beszélhetünk, melynek versei bár külön-külön is képesek az önálló ítélkezésre saját súlyuknál fogva, de leginkább ciklusként kezelve érnek el teljesebb hatást.

Talán ez mondható a kötet legnagyobb erényének: zökkenőmentesen halad előre, nincs szüksége affektálásra vagy erőlködésre a folytatáshoz, a következtetéseket valóban előrehaladásként érzékeljük.

A vallásos és mitológiai réteg

A kötet (talán kicsit meglepő módon) egy Talmud-idézettel indul: „Minden Isten kezében van - / az istenfélelmet kivéve”. A továbbiakban is gyakran jelenik meg Isten neve.

A legendákhoz tartozó, hitre épülő, inkább tördelt novellának megfelelő szövegek kitűnő jellemkezelésüknél fogva jól alkalmazzák az ilyen hívószavakat, ennek legfőbb oka, hogy bennük a vallásosság mindig szorosan összefonódik az azt gyakorló személlyel, szenvedéseinél fogva.

Így még a sors fogalmának kissé naiv ábrázolása is felfogható a sorsban való naiv hit tudatos ábrázolásának.

A magzat a vallásos képzeletben is határhelyzetet foglal el: a teremtés, a lélek, a testet öltés és a halál kérdését kapcsolja össze. A versvilágban az életelőtti állapot nem üres semmi, hanem a létezés egyik különösen intenzív formája.

A kiszolgáltatottság és a szenvedés

„Bárkiben, aki elég hosszú ideig volt szerencsétlenségben, él bizonyos cinkosság tulajdon szerencsétlensége iránt. Ez a cinkosság megakadályozhatja őt bármi erőfeszítésben, amivel sorsán javíthatna, s olykor oly messzire vezet, hogy a szerencsétlen már nem is kívánja szabadulását.”

Ez a Simone Weil-idézet áll Borbély Szilárd: A Testhez (Ódák és Legendák) című kötetének bevezetőjeként.

A szenvedés és a szenvedés elviselése ugyan alapötlete a kötetnek, de a szenvedés önértelmezéssé tétele helyett többször csak kirakatszenvedésekkel találkozhatunk.

Már az is nagy bátorságra vall, ha ezen témák közül akár egyhez is hozzá mer nyúlni egy író, Borbély Szilárd azonban felváltva tárja elénk a holokauszt, a sokszori elvetélés, a hűtlenség, az értelmi sérült gyermek nevelésének és más testi-lelki szenvedések tapasztalatait, aminek hatására azt érezhetjük, hogy ez ilyen sűrűségben befogadhatatlan.

Ezeket a szövegeket így átélni, megírni, ebbe valóban bele lehet halni 50 évesen.

A magzat mint emlékezet

A kötet egyik legfontosabb kérdése, hogy milyen módon maradhat jelen az, aki sosem született meg. A magzat a szövegekben nem válik sem puszta biológiai ténnyé, sem egyszerűen elveszített lehetőséggé.

Ez az önszeretet nyújt lehetőséget arra, hogy vizsgálja a folytonos jelenlét, az életutániság, de még az életelőttiség problémáját is, illetve rákérdezzen arra, hogy mennyire tekinthető cselekvőnek az, aki sosem született meg, de hatása erősebb az élőkénél.

A meg nem született gyermek emléke így sajátos időbeliséget teremt: egyszerre tartozik a múltba, a jelenbe és egy soha meg nem valósuló jövőbe.

A hiány nem a jelenlét ellentéte, hanem annak egyik formája. A magzat azért maradhat hatással az élőkre, mert a meg nem történt élet is alakítja az emlékezetet, a döntéseket, a testhez való viszonyt és az önazonosságot.

A kötet olvasásának nehézsége

Meg kell küzdeni vele rendesen; ez tipikusan az a verseskötet, amelynek a szövegeit nemcsak hogy nem elég egyszer elolvasni, de legalább háromszor-négyszer szükséges ahhoz, hogy minél több jelentés táruljon fel, és szebben kirajzolódjanak a verseken belüli motívumrendszerek, dekódolhatóvá váljanak a metaforák és szimbólumok stb.

A test, az elmúlás, a fájdalom személyes és személytelen érzete felkavart. Kicsit azt éreztem, betolakodó vagyok, mintha Borbély titkait fürkésztem volna.

Nagyon erős szimbolikája van, összetett volt minden mű. Hol klasszikus verseket idézett számomra, máskor pedig valami igazán új megközelítést tapasztaltam.

Ezek a versek annyira hitelesek voltak és annyira megérintettek, hogy el nem tudom mondani.

Nem úgy álltam hozzá, ahogyan a kortárs művekhez általában szoktam, inkább mintha Az Alázathoz című szövegben a tárlók által megidézett múzeumban nézelődnék.

A Testhez ismét egy szinte hibátlan alkotás, amellyel nem igazán lehet mellélőni, de arra fel kell készülni, hogy az olvasás után még napokig nyomasztani fog.

A kötet bibliográfiai adatai

A kötet versei rendkívül zártak és célszerűek, ennek köszönhető, hogy kiérezzük belőle az értő megismerést: a magába zártáság energiáját.

A Magzathoz értelmezésében a test nem választható el a nyelvtől. A magzat a név előtti lét, a gondolat előtti sejtés, a konkrét és mégis kimondhatatlan létező.

A vers és az egész kötet ezért nem csupán a születésről, a vetélésről vagy az abortuszról beszél. Azt is megmutatja, hogyan válik a test emlékezetté, hogyan őrzi meg a veszteséget, és hogyan alakítja át a kimondhatatlan tapasztalatot nyelvvé.

Borbély Szilárd olvassa fel A Magzathoz és Az Anatómiához című versét A testről II. rendezvényen.

tags: #borbely #szilard #a #magzathoz