A kommunikációs szituáció beágyazódása a gubancokba

A kommunikációs szituáció beágyazódása azt jelenti, hogy a beszélgetések, félreértések és konfliktusok nem önmagukban jelennek meg, hanem korábbi tapasztalatok, kapcsolati minták, elvárások, érzelmi állapotok és környezeti tényezők összefüggésében. A kommunikáció nem egy különálló része a kapcsolatnak, hanem maga a kapcsolat működése.

A legtöbb félreértés, távolodás vagy feszültség nem azért alakul ki, mert „nem beszélünk eleget”, hanem azért, mert bizonyos minták észrevétlenül újra és újra megjelennek a kommunikációban. A jó kommunikáció nem veleszületett adottság, hanem tanulható készség.

Miért válnak a kommunikációs helyzetek gubancossá?

Az emberi kommunikáció csodákra képes. Az ember társas lény - így zsigeri igénye a kapcsolódás, aminek az egyik alapja a beszéd.

Legyen bármilyen környezet, emberként megpróbálunk egymással beszélgetni, ezzel bizalmat kiépíteni és kvázi a túlélő ösztönünket megnyugtatni: innen nem kell futni, ez a szituáció nem fog veszélybe sodorni.

Kapcsolataink minősége és sikeressége is függ attól, hogy hogyan tudjuk kifejezni önmagunkat és képesek vagyunk-e megérteni a másik személyt.

Egyetlen kellemes beszélgetés is képes feldobni a napunkat. Kutatások szerint már napi egy pozitív interakció egy baráttal is javíthatja a lelki közérzetünket.

Ezzel szemben egy kínos vagy rosszul sikerült eszmecsere akár napokig velünk maradhat, és feszültséget okozhat.

A szavaink, reakcióink és kommunikációs szokásaink határozzák meg, hogy a másik ember kapcsolódni szeretne-e hozzánk, vagy inkább eltávolodik tőlünk.

A rossz kommunikáció félreértésekhez, sértettséghez és fokozatos elhidegüléshez vezethet. A jó kommunikáció ezzel szemben bizalmat, elfogadást és valódi kapcsolódást teremt.

A kommunikációt torzító zajok

Végezetül szükségszerű a zajról, mint a kommunikáció tényezőjéről beszélni. A zaj azoknak a dolgoknak és jelenségeknek az összessége, melyek gátló, torzító vagy hátráltató funkciót töltenek be az üzenetküldés és üzenetvétel folyamatában.

A zaj valamennyi esetben zavart okoz a kommunikációban. Fizikai jelenségek, pszichikai, nyelvi, intellektuális tényezők lehetnek ezek.

Például hangos zene, előítéletek, azonos előismeretek hiánya, eltérő nyelv, szókincs, szemkontaktus hiánya, túlzottan figyelemfelkeltő öltözet vagy akár egy napszemüveg is tekinthető zajnak.

A kommunikációs helyzet tehát akkor is gubancossá válhat, ha a résztvevők szándéka eredetileg nem konfliktusos. A fizikai környezet, az előítéletek, az eltérő szókincs vagy a hiányzó szemkontaktus mind befolyásolhatják, hogyan jut el az üzenet a másikhoz.

Hétköznapi kommunikációs hibák

Amikor csak azért kérdezünk, hogy magunkról beszélhessünk

Ismerős helyzet? Felteszel valakinek egy kérdést, de igazából nem a válasz érdekel, hanem az, hogy utána elmondhasd a saját történetedet.

Ezt a jelenséget az angol szakirodalom „boomeraskingnak” nevezi. Első pillantásra érdeklődőnek tűnhetünk, valójában azonban a beszélgetést saját magunk felé tereljük.

A másik fél ilyenkor könnyen azt érezheti, hogy valójában nem figyelünk rá, és nem vesszük komolyan a mondandóját.

Félbeszakítjuk a másikat

Néha nehéz kivárni, amíg a másik befejezi a mondatát, különösen akkor, ha eszünkbe jut valami fontos vagy izgalmas.

Bár vannak kapcsolatok, ahol a kölcsönös félbeszakítás szinte a kommunikáció része, a legtöbb ember számára ez tiszteletlenségnek hat.

A félbeszakítás azt az üzenetet közvetítheti, hogy a saját mondandónkat fontosabbnak tartjuk a másikénál.

Túl sokat beszélünk magunkról

Szinte mindenki találkozott már olyan emberrel, aki egy beszélgetést hosszú önéletrajzi monológgá alakított.

Persze természetes, hogy szeretünk mesélni a saját élményeinkről, gondjainkról vagy sikereinkről. A probléma akkor kezdődik, amikor a másik félnek már alig jut szó.

Ilyenkor könnyen kialakulhat benne az érzés, hogy valójában nem is partner egy beszélgetésben, csupán hallgatóság. A jó kommunikáció egyensúlyról szól: beszélni és figyelni egyformán fontos.

Azonnal tanácsot adunk

Amikor valaki a problémájával fordul hozzánk, ösztönösen megoldásokat keresünk. Pedig gyakran nem erre van szüksége.

Sokan egyszerűen csak szeretnék, ha valaki meghallgatná őket. Amikor túl gyorsan kezdünk tanácsokat osztogatni, azt az érzést kelthetjük, hogy nem értjük meg igazán a helyzetüket, vagy nem hisszük el, hogy képesek lennének saját megoldást találni.

Ha bizonytalanok vagyunk, inkább kérdezzünk: „Mi a legnehezebb számodra ebben a helyzetben?” vagy „Miben szeretnél most tisztábban látni?” Ezek a kérdések többet segíthetnek, mint egy gyors recept a problémára.

Csak eldöntendő kérdéseket teszünk fel

Az olyan kérdések, amelyekre egy egyszerű „igen” vagy „nem” a válasz, gyakran elfojtják a beszélgetést.

Gondoljunk csak a különbségre: „Ízlik az italod?” „Mi az, ami tetszik ebben az italban?”

Az első kérdés után könnyen véget érhet a téma. A második viszont lehetőséget ad arra, hogy a másik kifejtse a véleményét, élményeit vagy érzéseit.

Nem kérdezünk tovább

A jó beszélgetők nemcsak kérdeznek, hanem reagálnak is a válaszokra.

Ha valaki megoszt velünk valamit, majd azonnal teljesen más témára váltunk, azt sugallhatjuk, hogy nem érdekel igazán, amit mondott.

A kapcsolódó kérdések viszont azt üzenik: figyelek rád. Néha már egy egyszerű mondat is elég: „Erről mesélnél még egy kicsit?”

Kihallgatássá alakítjuk a beszélgetést

A kérdezés hasznos, de a túl sok kérdés már kényelmetlen lehet.

Ha folyamatosan faggatjuk a másikat, könnyen úgy érezheti magát, mintha egy állásinterjún vagy rendőrségi kihallgatáson ülne.

Egy jó beszélgetés nem kérdezz-felelek játék, hanem kölcsönös eszmecsere. Érdemes időt hagyni arra is, hogy a másik fél kérdezzen, reflektáljon vagy saját történeteket hozzon be.

Lekezelő vagy elutasító nyelvezetet használunk

Talán ez a legrombolóbb kommunikációs hiba.

Amikor azt mondjuk valakinek, hogy „túlreagálja”, „nem nagy ügy”, vagy egyszerűen csak annyival intézzük el a mondandóját, hogy „mindegy”, azt üzenjük: az érzései és gondolatai nem fontosak.

Az ilyen reakciók gyorsan lerombolhatják a bizalmat, és falat emelhetnek két ember közé.

Tipikus párkapcsolati kommunikációs elakadások

Elképzelhető, hogy hallottál már valami hasonlót pároktól: „mi egyébként jól működünk, csak a kommunikációval van gond”. Elsőre ez akár megnyugtatónak is tűnhet - mintha „csak” ennyit kellene rendbe tenni.

A valóságban viszont a kommunikáció nem egy különálló része a kapcsolatnak, hanem maga a kapcsolat működése.

Az alábbiakban olyan tipikus elakadásokra nézünk rá, amikkel számos pár találkozik valamilyen formában.

Amikor a kritika mögött valójában igény van

Az egyik leggyakoribb jelenség, hogy a valódi szükségleteink nem kérésként jelennek meg, hanem kritikaként.

„Soha nem segítesz.” „Mindig a telefonodat nézed.” „Veled semmit nem lehet megbeszélni.”

Ezek a mondatok elsőre támadásként hatnak, és általában védekezést váltanak ki. Pedig, ha „lefordítjuk” őket, gyakran egészen mást találunk mögöttük: több figyelemre, kapcsolódásra, együtt töltött időre lenne szükség.

A probléma az, hogy a kritika formájában megfogalmazott igény ritkán jut el a másikhoz.

Ehelyett egy olyan kör indul el, ahol az egyik fél támad, a másik védekezik - és az eredeti szükséglet végül nem talál meghallgatásra.

Amikor nem hallgatunk, hanem válaszolni készülünk

Sokszor úgy érezzük, hogy meghallgatjuk a másikat, valójában azonban már közben is a saját válaszunkon gondolkodunk.

Mit fogunk mondani, hogyan védjük meg magunkat, hogyan bizonyítsuk, hogy nekünk van igazunk.

Ez teljesen érthető reakció, különösen feszültséghelyzetben. Ugyanakkor a másik fél ilyenkor gyakran azt éli meg, hogy nem igazán figyelünk rá.

Gyakran tapasztaljuk, hogy már önmagában az is jelentős változást hoz, ha valaki valóban meghallgatva érzi magát. Nem feltétlenül megoldásra van szüksége, hanem arra, hogy a másik jelen legyen.

Amikor feltételezzük, hogy a másik „tudja”

Egy másik visszatérő hiba, hogy azt gondoljuk: a másiknak magától kellene értenie, mire van szükségünk.

„Ha fontos lennék, tudná.” „Nem kellene mondanom.”

Ez a gondolat nagyon emberi, de gyakran félreértésekhez vezet. Mert még a legközelebbi kapcsolatban sem látunk bele a másik fejébe.

Sokszor azt látjuk, hogy a ki nem mondott elvárások csendben felhalmozódnak, majd egy ponton feszültséggé alakulnak.

Ilyenkor a másik fél gyakran értetlenül áll a helyzet előtt, hiszen számára ezek az igények sosem voltak egyértelműek.

Amikor a vita „győzelemről” szól, nem megértésről

Konfliktushelyzetben könnyen átcsúszunk abba, hogy nem a megoldást keressük, hanem azt, hogy kinek van igaza.

Érvelünk, bizonyítunk, visszautalunk korábbi helyzetekre. Rövid távon ez adhat egyfajta kontrollélményt, hosszú távon viszont eltávolít.

A kapcsolat szempontjából ugyanis nem az a kérdés, hogy ki „nyer” egy vitát, hanem az, hogy sikerül-e közelebb kerülni egymáshoz.

Sokszor azt tapasztaljuk, hogy még ha valaki „meg is nyeri” a vitát, közben a kapcsolat veszít.

Amikor elhallgatjuk a nehéz témákat

Talán kevésbé látványos, de legalább ilyen fontos hiba az elkerülés.

Amikor nem beszélünk bizonyos dolgokról, mert félünk a konfliktustól, vagy attól, hogy megbántjuk a másikat.

Rövid távon ez valóban csökkentheti a feszültséget, hosszabb távon viszont gyakran növeli.

Az el nem mondott érzések és gondolatok nem tűnnek el, inkább felhalmozódnak és sokszor egy egészen más helyzetben törnek felszínre.

A bántalmazó kapcsolat kommunikációs felismerése

A bántalmazó kapcsolat felismerhető a kommunikációról is.

Nagyon sok áldozattal sodort össze mostanában az élet. Volt, aki egyéni tanácsadásra jelentkezett, míg más a párjával szeretett volna eljönni hozzám.

Amikor komoly kommunikációs problémákról számol be valaki, mindig hosszabban igyekszem vele elbeszélgetni.

Ugyanis a lelki bántalmazó kapcsolatokban jellegzetes manipulációs technikákat a laikus bántalmazott nem valószínű, hogy ismeri, így felismerni sem fogja.

Neki úgy tűnhet, mintha a párjával pusztán nem lennének képesek kulturáltan megvitatni a problémákat.

Azt veszi észre, hogy a legszebben körülírt, kedvesen becsomagolt, gyönyörű én-üzeneteket tartalmazó kritikát sem hajlandó a társ nemhogy elfogadni, de még elviselni sem.

Ha pedig a társ hoz fel problémákat, akkor azokat általában magából kikelve tálalja.

Elmesélhetetlen fordulatok

A bántalmazó kapcsolatban rövid szerelmes időszak után nagyon elszaporodnak az olyan veszekedések, melyekről nehéz lenne beszámolni, valójában hogyan is zajlottak.

Egy „normális”- azaz nem bántalmazóval létrehozott - kapcsolatban ha lezajlik egy vita, akkor az ember utána képes arra, hogy összefoglalja, mi is történt.

El tudja mesélni, hogy min keveredtek vitába, amiről a párja úgy, ő meg így vélekedett, majd azt is, hogy végül mire jutottak.

Bántalmazó kapcsolatban néha már azt is nehéz megfogalmazni, hogy mi volt a kiindulópontja egy ordítozós veszekedésnek, azt meg még kevésbé, hogy honnét hova jutott a párbeszéd.

A bántalmazó ugyanis kénye-kedve szerint ugrál a témák között. Még a hozzáállását is változtatja.

Ha netán képes vagy higgadt maradni és az érvekkel visszaverni a támadásait, akkor könnyen lehet, hogy hirtelen mártír szerepre vált.

Úgy tesz, mintha te szítottad volna a konfliktust, és ő lenne az áldozat.

Ki a dudás a csárdában?

A bántalmazó vagy mérgező kapcsolatban bármiből és mindenből keveredhet kiabálás.

A leghétköznapibb beszélgetés is átcsaphat heves szóváltásba.

A bántalmazó ugyanis nem a nézeteltérés megoldásához vezető utat keresi, hanem élvezetét leli abban, hogy hatással tud lenni a másikra: le tudja győzni, le tudja nyomni a társát, éreztetheti vele azt, hogy mindent ő tud jobban.

Alapvetően mindennek úgy kell történnie, ahogyan ő elképzeli.

Az áldozat egy-egy ilyen heves szóváltás alatt megtudhatja a bántalmazójától, hogy mennyire önző, hálátlan.

Esetleg látleletet kap arról is, hogy milyen szellemi vagy mentális problémái lehetnek a bántalmazója szerint.

Annak az esélye azonban, hogy bármilyen közös gondra megoldást találjanak, a nullához közelít.

A bántalmazónak nincsenek közösen megoldandó problémái

A kapcsolatban csak a bántalmazottnak vannak közösen megoldandó problémái.

Szinte soha nem ő robbantja ki az ordibálásig fajuló nézeteltérést, ám mindig ő marad alul.

Konszenzusra jutni képtelenség, ez nem az a kapcsolat, ám végül valahogy mégis neki kell bocsánatot kérnie.

Mivel bármikor heves szóváltás pattanhat ki a semmiből, az áldozat hamar eljuthat oda, hogy a napjai a tojáshéjon lépkedésről szólnak, valamint arról, hogyan is lehetne megelőzni a következő vihart.

Nézeteltérés a bántalmazó kapcsolatban

Ha vitáitok az alábbi, Graham-féle egyet nem értési piramis alsó négy szintjén mozognak, és a legritkábban keveredtek a felső három szint valamelyikére, vagy maximum te próbálod oda felhúzni azokat, biztos lehetsz benne, hogy mérgező kapcsolatban élsz.

Amennyiben a válaszok szinte mindig az alsó négy szinten érkeznek, biztos lehetsz benne, hogy bántalmazóval van dolgod. Persze, érvényes ez a bántalmazó rokonra, barátra és munkatársra is.

Ha hiába hozol fel konkrétumokat, támasztod alá érvekkel, cáfolhatatlannak hitt bizonyítékokkal, a másik csak rád aggatott jelzőkkel, személyiséged, stílusod támadásával válaszol, a témára vonatkozó dolgot nem mond, pusztán csak ellentmond neked, nehéz lesz a párbeszédet vitának nevezni.

Amit folytattok, maximum vagdalkozás!

Ha gyanút fogtál, ne akarj a problémával párban megküzdeni!

A bántalmazók a gyakorlatlan szakembert simán beviszik az erdőbe, aki azután akaratán kívül is eszközöket ad majd a bántalmazód kezébe ahhoz, hogy hatékonyabban tudjon ellened fordulni.

Kommunikációs gátak

Bár a lentiek elsősorban a segítő szakmában dolgozóknak nyújtanak támpontot, minden emberi kommunikációs helyzetben tudatosíthatók, használhatók.

Mivel ezek a kommunikációs gátak és serkentők egyfajta lelki állapotot, hozzáállást is tükröznek, így ha valamelyik irányba elmozdulást tapasztalunk magunkon, érdemes segítséget kérni annak feltárásában, hogy mi lehet az oka.

1. Parancs, utasítás, irányítás, figyelmeztetés, fenyegetés: A „külső vezérlés” következtében a kliens tudattalanul azt érzi, hogy ő nem fontos, nem elfogadható. Ezen kívül az autoritás félelmet kelt, illetve paradox reakciót vált ki: a határok „próbálgatását”.
2. Prédikáció, megleckéztetés, „kellene”, „jobb lenne, ha” típusú mondatok: A hatalomra, kötelességre való hivatkozás általában ellenállást szül, a „nem bíznak bennem” érzetét kelti.
3. Tanácsok, megoldási javaslatok: Ezeket a kliens úgy dekódolja, hogy „nem vagyok képes önálló megoldásra”. Másfelől az ilyen tanácsadói módszer függőséget alakíthat ki a kliensben.
4. Tanítás, kioktatás, logikus érvelés: Az ilyen tanácsadói viselkedés a kliensben kisebbségi érzéseket szül, mivel azt érzi, hogy ő „tudatlan”.
5. Bírálat, kritika, helytelenítés, biztatás: Olyan érzést kelt a kliensben, hogy ő „alkalmatlan”, „érzéketlen”, ezért az ilyen tanácsadói kommunikáció a klienst érzelmei eltitkolására készteti. Más esetben pedig haragot, védekezést vált ki belőle.
6. Dícséret, egyetértés, pozitív értékek visszajelzése: Ha a dícséretbe foglalt ítélet nem egyezik az énképpel, a kliens manipulációnak érzi a tanácsadó visszajelzését. Ezek a kommunikációs formák a tanácsadó felsőbbrendűségét fejezik ki. Mint aki abban a helyzetben van, hogy más alkalmasságát, erényeit meg tudja ítélni. Az elismerés alacsony önértékelésű személyeknél függőséget is okozhat.
7. Szidás, megbélyegzés, kifigurázás: Hatásai hasonlóak a 6. pontban már említettekhez.
8. Értelmezés, elemzés, megállapítás: A kliensben a „mindenható tanácsadó átlát rajtam” érzetét keltheti. Ha az ilyen visszajelzések találóak, akkor a kliens védtelennek érzi magát, ha pedig nem helytállóak, dühöt vált ki.
9. Biztatás, rokonszenv, vigasztalás, támogatás: Ilyen kommunikáció a felszínen segít, de a kliens számára azt jelenti, hogy a tanácsadó nem érti meg őt. Ha ezek ellenére mégis negatív érzései vannak a kliensnek, azok számára kényelmetlenek és azt sugallják, hogy „ne érezz így”.
10. Kérdezgetés, vallatás: A direktív gesztusok bizalomhiányt, gyanakvást szülnek, illetve a tanácsadó részéről ebből táplálkoznak.
11. Visszavonulás, kizökkentés, gúnyolódás, humorizálás, a figyelem elterelése: Ilyenkor a kliens azt érzi, hogy „nem vagyok fontos”, „nem kapok tiszteletet”. Ezek a gesztusok rombolják az önértékelést.

Gordon közléssorompói

A kommunikáció alapvető problémája, hogy sok esetben nem egymás viselkedéséről beszélünk, vagy hogy az milyen hatással van ránk, hanem csak véleményt nyilvánítunk vagy általánosítunk, hogy szerintünk milyen is a másik.

Tudatosan vagy tudattalanul címkézzük egymást, amely címkék legyenek bármilyen pozitívak is, még sincsenek jó hatással a személy önmagáról alkotott képére.

Igyekezzünk tehát minél pontosabb visszajelzéseket adni: nem egyszerűen azt mondani, hogy ilyen/olyan a másik, hanem a lehető legkonkrétabban mondjuk el, milyen helyzetben, milyen viselkedést észleltünk, és az milyen hatással van személyünkre.

„Olyan buta vagy!” - Mi a baj a címkékkel?

Gordon a kommunikációt hátráltató, megállító tipikus válaszokat közléssorompóknak nevezte.

Ezek hátterében sokszor segítő szándék áll, mégsem sikerül általuk megoldani a problémát vagy segíteni a másik személyt a megoldásban.

A közléssorompók alapvető hibája, hogy nem közvetítenek megértést.

Nem a beszélőre helyeződik általuk a hangsúly, hanem a hallgató attitűdje fejeződik ki.

A közléssorompók azt kommunikálják a problémáját megosztó személynek, hogy nem tartjuk őt képesnek saját helyzetének megváltoztatására, valami baj van vele, esetleg, hogy nem vagyunk érdeklődőek a problémájával kapcsolatban.

Kié a probléma?

Vannak számunkra elfogadható viselkedések és nem elfogadható viselkedések. Ha olyan viselkedéssel találkozunk, ami számunkra nem elfogadható, akkor az nekünk jelent problémát.

A probléma megoldása egyszerűbbé válik, ha sikerül azonosítanunk, hogy az kié is valójában.

Ha a felek képesek definiálni a problémát, és a probléma tulajdonosát is sikerül megtalálni, akkor sokkal hatékonyabban cselekedhet a probléma tulajdonosa, és sokkal hatékonyabban segíthetnek neki ebben társai is.

Ám ez közel sem azt jelenti, hogy ha a másik személynek van problémája, akkor hátra tett kezekkel kellene várnunk, míg ő teljesen egyedül megoldja azt.

A másik véglet pedig az, amikor mások problémáit is sajátunkként kezeljük, és ahelyett, hogy segítséget nyújtanánk a megoldásban, sokszor mi magunk oldjuk meg a problémát jelentő helyzetet.

Hiába a segítő szándék, ezzel ártunk, hiszen elvesszük a lehetőséget, hogy a másik személy kompetensnek érezhesse magát a megoldás során, illetve hogy megtanulja a saját problémáit kezelni.

Ha nekem/nekünk van problémánk, akkor én-üzenetekkel kifejezhetjük állapotunkat, majd konfrontálódhatunk annak reményében, hogy sikerül megoldást találnunk.

Ha nincs probléma a kapcsolatban, akkor ez az időszak ideális arra, hogy pozitív megerősítőket alkalmazzunk, küldjünk a másik személynek.

A pozitív megerősítők nem egyszerű bókok, mindig tartalmaznak egy önfeltáró én-üzenetet is, hogy az adott illető pozitív viselkedése hogyan hat ránk.

Kommunikációs serkentők és az értő figyelem

A kommunikációs serkentők a beszélgetés fenntartását, a másik megértését és a kapcsolódást támogatják.

• Passzív hallgatás, csend
• Megerősítő reakciók, például bólogatás és hümmögés
• „Ajtónyitogatás”, beszédindítás, például „hallgatom, figyelek”
• Aktív hallgatás, más szóval értő figyelem
• Visszacsatolás, például ismétlés, újrafogalmazás, összefoglalás, sűrítés, egyes elemek kiemelése
• A közölt gondolatokhoz társuló érzelem megfogalmazása
• Tisztázó kérdések, melyek a helyzet jobb megismerésére irányulnak
• Nyitott kérdések, amelyek nem egyszavas „igen” vagy „nem” választ igényelnek
• Képek és szimbólumok
• Én-feltárulkozás, én-üzenet, amikor a tanácsadó személyes tapasztalatokat oszt meg a klienssel

Az odafigyelési módszerek a segítő beszélgetés alapját is képezik.

Csendben hallgatás

Azért érdemes csendben végighallgatni a beszélőt, mert így képesek vagyunk csak a mondandójára koncentrálni.

Figyelem a beszélőnek

A hallgatás önmagában nem segít: fontos, hogy figyeljünk is arra, amit hallunk, próbáljuk megérteni, hogy miről van szó.

Egyszerű megerősítés

Egyszerű megerősítő lehet egy „értem” egy bólintás vagy egy együttérző hümmögés is.

Nyitott kérdések

A nyitott kérdések előrelendíthetik a beszélgetést, szemben a zárt, eldöntendő kérdésekkel.

Visszatükrözés, értő figyelem

Az értő figyelem során pedig igyekszünk minél jobban megérteni és minél pontosabban visszatükrözni a másik személy állapotát, érzéseit.

Ez serkentően hat a másik személyre, a beszélgetésre főként olyanok esetében, akik nem rendelkeznek jó önreflektív képességgel, nem képesek saját állapotukat önmaguk felismerni.

Az értő figyelem abban segít, hogy a közvetlenül nem vagy nehezen kifejezhető élményt, érzések kifejezhetővé váljanak.

Ezeket a beszélő személy által elmondottak vagy nonverbálisan kommunikáltak alapján dekódoljuk, átfordítjuk és egyszerűbben, az érzések szintjén próbáljuk megfogni, majd vissza is jelzünk a beszélőnek.

Ha a beszélő valóban ezt a mondandót szerette volna elénktárni, akkor folytatja a helyzet bemutatását, ha viszont nem sikerült a megfelelő tartalmat és érzést visszatükröznünk, akkor a beszélőnek lehetősége van helyesbíteni.

Ugyan konfrontáció során a saját érdekeinket képviseljük, mégis szükséges értő figyelmet adnunk a másik félnek.

Az értő figyelem hibái

Ha nincs időnk meghallgatni a másik személyt, akkor ne serkentsük őt a beszélgetés mélyítésére, folytatására.

De általános hibák lehetnek a következők is:

• ha eltúlozzuk az érzéseket vagy éppen lekicsinyítjük azokat;
• ha saját gondolatainkat is hozzáadjuk a válaszunkhoz, sugalmazzuk azt;
• ha az üzenet egy részét figyelmen kívül hagyjuk;
• ha visszalépünk a téma egy korábbi aspektusára vagy túlzottan előreugrunk;
• ha szóról szóra ismételgetjük az elhangzottakat;
• ha vájkálunk, túl mélyre ásunk.

Az értő figyelem és a Gordon Módszer összességében egy minőségében jobb, értékesebb kommunikációs helyzetet eredményezhet.

A kommunikáció mint viselkedésbefolyásoló tényező

Vannak szituációk az életben, amikor minden egyes szónak súlya van - de mi a helyzet a „small talk”-kal?

Mire képes az ember, ha csak úgy cseveg? Milyen viselkedésformákat tud vele előhozni, megváltoztatni?

A fent említett kutatók az „Ultimátum, vagy diktátor” játékban a méltányosságot vizsgálva figyelték meg a résztvevők viselkedését.

Két ember van: az egyik az, aki ajánlatot tesz, az irányító - és a másik, aki választ ad.

Mindkét ember kap egy adott összeget, melyet el kell osztaniuk egymás között. A válaszadónak ilyenkor nincsen beleszólása: az van, amit az Irányító mond.

A kérdés, hogy elfogadja-e a passzív fél az ajánlatot.

A játék egy speciális verzióját használták: az Irányító ÉS a válaszadó ember is aktív részesei a játéknak.

Kaptak 100 egység pénzt -de ebben a verzióban a válaszadó is dönthet, hogy elfogadja-e az Irányító ajánlatát.

Ha elfogadja, akkor mindketten részesülnek a pénzből, de ha nem fogadja el, akkor egyikük sem kap semmit.

Az első verzióban a kísérletben résztvevők 36%-a tartotta meg magának az egész összeget. A másik félnek átlagosan 28%-ot adnak.

Az együttműködést motiváló kísérletben az arány szignifikánsan módosul: az Irányító általában 40%-ot ajánl fel a másik félnek.

A módosított kísérlet lényege az volt, hogyan változnak az arányok, ha megengedik, hogy az Irányító és a válaszadó beszélgessenek a játék előtt.

Itt jön képbe az, hogy mire képes az emberi kommunikáció, még ha csak csevegésről is van szó: a résztvevők sokkal nagyobb arányban fejezték be a játékot sikeres osztozkodással, mint azok, akik nem beszéltek.

A beszélgetés bármiről szólhatott, tehát akár a játékról is beszélhettek volna, de a jobb arány még akkor is fennállt, ha a játékról nem ejtettek egy szót sem és csak mindennapos témákat érintettek, „small talk” szinten.

Roth-ék elérték, hogy így a méltányos ajánlatok aránya 83%-ra emelkedett, elutasításra pedig csak az ajánlatok 5%-a került.

A kommunikáció tehát drasztikus módon tudja megváltoztatni a viselkedésünket.

Az emberi kommunikáció lehet viselkedésbefolyásoló.

Az emberek mindig figyelembe veszik, hogy mennyire van jelen a méltányosság, a tisztelet egy adott szituációban velük kapcsolatban és aszerint fognak viszonyulni ők is, a tapasztaltak alapján fogják a döntésüket meghozni.

Kommunikáció tárgyalási és üzleti helyzetekben

Nem érdemes kapuval együtt berontani a házba.

Tisztelettel kell fordulni a tárgyaló fél felé. Nyitottnak kell lenni arra, amit a tárgyalópartner mond.

Engedni kell beszélni.

Párbeszédet kell kialakítani már azelőtt, hogy a tényleges témát előhoznánk, hiszen így bizalmat alakítunk ki oda-vissza alapon.

Nagyobb valószínűséggel fogjuk mindkettőnk számára elfogadott, méltányosnak érzett üzletet kötni.

Hogyan beszélgessünk jobban?

A kommunikáció fejlesztése nem bonyolult technikákon múlik, hanem néhány egyszerű hozzáálláson:

• Hallgassunk valódi kíváncsisággal.
• Ne a válaszunkat fogalmazzuk, miközben a másik beszél.
• Törekedjünk a megértésre, ne a győzelemre.
• Tegyünk fel kapcsolódó kérdéseket.
• Foglaljuk össze időnként, mit értettünk a másik mondandójából.
• Ha nem értünk egyet, maradjunk nyitottak és tiszteletteljesek.

Egyetlen mondat gyakran többet ér bármilyen vitánál:

Én ezt másképp látom, de szeretném jobban megérteni a te nézőpontodat.

Valószínűleg ez az egyik legegyszerűbb és leghatékonyabb kommunikációs eszköz, amelyet mindannyian használhatunk.

A megfelelő ismeretanyag elsajátítása után ne féljünk a gyakorlatba is átültetni az elméleti tartalmakat, mert azok kapcsolataink javára fordíthatóak.

Legyünk türelmesek magunkkal szemben, hiszen nem könnyű kilépni a megszokott kommunikációs mókuskerékből, majd átírni a beszélgetések vagy veszekedések megszokott forgatókönyvét!

tags: #kommunikacioszituacio #beagyazodasa #gubancok