Az ontogenetikus fejlődés elmélete csecsemőkorban

Az ontogenetikus fejlődés az egyén személyiségének és pszichikus működésének a fogamzástól a halálig tartó fejlődése. Csecsemőkorban ezt a folyamatot a biológiai érés, a tanulás, a környezeti hatások, a gondozó-gyermek kapcsolat, a kötődés, valamint a társas és kulturális közeg együttesen alakítja.

A csecsemő fejlődése nem pusztán testi növekedés, hanem a tudati tükrözés, az érzelmi szabályozás, a mozgás, az emlékezet, a tárgyak és személyek megértése, a kommunikáció és a társas kapcsolatok fokozatos átszerveződése. A fejlődés során vannak fokozatosan végbemenő változások, míg mások ugrásszerűek.

Az ontogenezis helye a fejlődéspszichológiában

A pszichológia egyik legfontosabb ága a fejlődéspszichológia, amely az élőlények pszichikus jelenségeinek kialakulásával, az emberi tudat keletkezésével, az egyes életkori szakaszokra jellemző pszichikus sajátosságok, törvényszerűségek leírásával foglalkozik.

A lelki jelenségek kialakulásában kétféle fejlődési folyamat állapítható meg:

1. A lelki jelenségek törzsfejlődése, vagyis filogenezise.
2. Az ember egyedi, ontogenetikus fejlődése.

A törzsfejlődéssel együtt alakultak ki az ember lelki jelenségei is. A fejlődéspszichológia azt vizsgálja, hogyan alakult az állatok alkalmazkodása, és viselkedése a törzsfejlődés során, illetve hogyan alakult ki és fejlődött az ember pszichikuma az emberré válás folyamatában.

A személyiség fejlődését értjük ezalatt a fogamzástól a halálig tartó időszakban. Ebben a folyamatban a fejlődéspszichológia tárgya a pszichikus fejlődés tényezőinek, valamint a természeti és társadalmi környezet személyiségre gyakorolt hatásának vizsgálata, továbbá az életkori szakaszok jellemzőinek leírása.

Az ontogenetikus fejlődés fő kérdései

Folyamatosság vagy szakaszosság?

A fejlődéspszichológia egyik központi kérdése, hogy milyen mértékig jellemezhető a fejlődés folyamatos változásként, és mennyi változást és új formát eredményező hirtelen ugrás fordul elő a fejlődés során.

Az egyedfejlődésre, vagyis az ontogenezisre vonatkozóan kétféle nézet áll szemben egymással, a folyamatos és szakaszoló nézet. Az egyik a fejlődést folyamatos és fokozatos felhalmozásnak fogja fel, a mennyiségi változásokat hangsúlyozza, míg a másik hirtelen változások által megszakított folyamatnak tekinti, a minőségileg új minták megjelenését.

A csecsemő fejlődésében mindkét jelleg megfigyelhető. A szókincs, az emlékezet vagy az érzelmi szabályozás fokozatosan fejlődik, míg például a helyváltoztatás új formáinak megjelenése minőségileg új lehetőséget teremt a környezet felfedezésére.

A fejlődésnek szabályos menete van, amely függ az éréstől, az érés és a környezet kölcsönhatásaitól. Piaget, Kohlberg, Freud, Erikson szerint a fejlődésnek fejlődési szakaszai vannak.

A szakasz fogalma arra utal, hogy:

• a viselkedés egy adott időszakon belül valamilyen uralkodó „téma” körül szerveződik;
• az adott szakaszra jellemző viselkedés minőségileg tér el a korábbi vagy a későbbi szakaszokra jellemző viselkedésmódoktól;
• minden gyermek ugyanabban a sorrendben és ugyanazokon a szakaszokon megy át.

A környezeti tényezők gyorsíthatják vagy lassíthatják a fejlődést, de a szakaszok sorrendje változatlan marad: a gyermek nem teljesíthet egy későbbi szakaszt, mielőtt a korábbi szakaszon nem jutott túl.

Kritikus periódusok

Az egyéni fejlődés folyamatossága szempontjából fontos kérdés, hogy vannak-e a fejlődésnek kritikus periódusai - vagyis olyan időszakok, amely során sajátos környezeti vagy biológiai eseményeknek kell megtörténniük, hogy a fejlődés normálisan folytatódhassék.

A fejlődésben úgynevezett kritikus periódusok léteznek, olyan időszakok, amikor az ember életében bizonyos sajátos történéseknek kell bekövetkezniük ahhoz, hogy a fejlődés folyamata ne károsodjon.

Ha valami miatt nem következik be az adott esemény, akkor károsodik a fejlődés folyamata. Az ember esetében a legerősebb kritikus periódus a nyelvi fejlődés terén található, azok a gyerekek, akik 6 vagy 7 éves koruk előtt bármilyen okból nem tanulnak meg beszélni, valószínűleg sosem lesznek képesek egyetlen nyelv elsajátítására sem.

A pszichikus fejlődés forrásai

Öröklés és környezet

Az ontogenetikus fejlődés egyik alapvető kérdése, hogy mi hozza létre a változásokat: a genetika vagy a környezet hajtóereje. Az öröklés az egyén veleszületett biológiai képességeit, lehetőségeit jelenti, míg a környezet a társas környezet, a család és a közösség egyénre gyakorolt hatásait foglalja össze.

Azt, hogy milyen arányban felelős az öröklés és milyen arányban a környezet, nem lehet megállapítani, a különböző elméletek más és más arányokat állítanak fel.

A pszichikum ontogenetikus fejlődése során mindig újabb működések alakulnak ki, így a tudati tükrözés egyre magasabb szintre emelkedik, ami által a lelki élet összerendezettebbé válik.

Az egyén pszichikus fejlődése progresszív folyamat, minden változásnak, előrehaladásnak vagy visszafejlődésnek oka van, azaz a pszichikus fejlődés különböző tényezők által determinált.

A fejlődéselméletek fő irányai

Preformizmus vagy nativizmus

A preformizmus, vagy nativizmus elmélete szerint a pszichikus fejlődés folyamatát kizárólag az egyén belső tényezői határozzák meg, azaz a személyiség attól függ, hogy genetikailag mit örökít át a szülő.

E szerint a fogamzás pillanatában eldől, hogy kiből milyen ember lesz, és a fejlődés - ezen belül a pszichikus fejlődés is - lényegében a már készen lévő alkat növekedése.

A nativista megközelítés szerint a fejlődés fő mechanizmusa a biológiai érés. A génkészletben hordozott biológiai örökség megnyilvánulásában a környezet csak, mint kioldó szerepel.

Környezeti tanulási megközelítés

A szociológiai determinizmus elmélete szerint születéskor mindenki „tiszta lappal” (tabula rasa) születik, azaz a fejlődés legfontosabb tényezője a környezeti hatás.

A pszichikus fejlődés folyamatát és végeredményét tehát a környezet determinálja. Születéskor a gyermek a tiszta lap, és a környezete írja rá a különböző jellegzetességeket.

A környezeti tanulás megközelítése szerint a fejlődéssel együtt járó változások exogén, vagyis külső tényezők által meghatározottak, vagyis a környezet hatása a döntő.

A környezeti tanulás megközelítés a fejlődést folyamatosnak és területáltalánosnak tartja. Nem feltételez területspecifikus tudást, csak öröklött fiziológiai szenzoros rendszereket és az asszociációk szabályszerűségeit.

Konvergenciaelmélet

A fenti két szélsőséges elméletből egy harmadik született, a konvergencia tan elmélete. Ebben az egyén pszichikus fejlődése két tényező együtthatásának az eredménye.

Az egyén pszichikus fejlődését az öröklés és s környezet hatásai együttesen determinálják. Az öröklés a pszichikus fejlődés indítóoka, a környezet pedig a kibontakozás feltételeit biztosítja.

Biológiai érés

A biológiai érés megközelítés szerint a fejlődés forrásai endogének, az élőlények biológiai örökségéből fakadnak.

Az öröklésnek bizonyos patológiás esetekben lehet döntő hatása, de normális esetben az öröklés az agy plaszticitását (formálhatóságát), vagyis a nevelhetőség alapját jelenti.

Konstruktivista megközelítés

Az univerzális-konstruktivista megközelítés szerint a fejlődés az egyed környezethez való aktív alkalmazkodása (hozzáigazodik, vagy átalakítja a környezetet) következtében jön létre.

Piaget szerint a biológiai érés és a környezet adta elemekből konstruálja a gyermek a tudást. Az elme alkalmazkodásra (adaptáció) képes, melynek két funkciója van: asszimiláció (a saját rendszeréhez való igazítás) és akkomodáció (a sémák környezethez való igazítása).

E két folyamat változó egyensúlya a fejlődés alapmechanizmusa. Az egyensúly (ekvilibráció) elérése után az újra és újra felbomlik, majd magasabb szinten szerveződik újjá.

Kulturális megközelítés

A kulturális megközelítés szerint mind a biológiai, mind a környezeti tényezők fontosak, de hangsúlyozza, hogy a fejlődést eredményező kölcsönhatásokat döntően a kultúrában megtestesülő történelem alakítja.

A kumulatív kulturális evolúciónak köszönhetően az emberi kognitív egyedfejlődés állandóan megújuló tárgyak és szociális gyakorlatok világában megy végbe.

Az emberi egyedfejlődés során az embergyermek ezek között a társadalmilag és történelmileg kialakult tárgyak és hagyományok között nő fel, ami lehetővé teszi számára, hogy hozzájusson a szociális csoportja által felhalmozott tudáshoz és képességekhez.

Az érés, a tanulás és a képességek szerepe

A személyiség fejlődését meghatározó tényezők megértése szempontjából fontos fogalmak az öröklés, a veleszületett sajátosságok, a szerzett sajátosságok, az adottságok, a képességek, az érés és a tanulás.

Öröklés és veleszületett sajátosságok

Az öröklés az a folyamat, amely során az utódok az elődökhöz hasonló tulajdonságokkal, adottságokkal jönnek a világra.

Ilyenek az adott fajra általánosan jellemző sajátosságok, az idegrendszer típusa, a szülők speciális jellemzői, tulajdonságai, az örökletes betegségek, a betegségekre való hajlam.

A veleszületett sajátosságok azok a sajátosságok, amelyek az intrauterin, vagyis méhen belüli periódusban, azaz a fogamzás és a születés közötti kihordási időben alakulnak ki, tehát a születéskor már meglévő sajátosságok.

Fontos megjegyezni, hogy minden öröklött adottság veleszületett, de az újszülött sajátosságainak egy része már nem az átöröklésnek, hanem a születés előtti és a születés alatti hatásoknak a következménye.

Adottságok és képességek

A szervezet öröklött, veleszületett diszpozícióit nevezzük adottságnak, melyek a képesség kialakulásának előfeltételei.

Az adottság lehetőség, nem azonos a képességek meglétével. Az adottságok növelik az egyén érzékenységét bizonyos hatások felfogására.

A képességek kialakult valós tulajdonságok, amelyek valamely tevékenység eredményes elvégzésének feltételei.

A képességeket két csoportba soroljuk:

• Természeti képességek: organikus jellegű, társadalmi tartalom nélküli képességek, például a látási, hallási és tapintási ingerek megkülönböztethetőségének képessége vagy a reflexek kialakításának képessége.
• Specifikus emberi vagy társadalmi képességek: ilyen a beszéd, a logikus gondolkodás, a zenei hallás és az alkotó fantázia.

A társadalmi képességek a természetiekre épülnek, de nem öröklődnek. Minden egészséges idegrendszerű emberben kifejleszthetők a társadalmi képességek.

Érés és tanulás

Az érés a pszichikus fejlődés egyik formája, egy adott szintre való eljutás folyamata.

A biológiai érés a tanulás megalapozója, belső feltétele, a tanulással szoros kölcsönhatásban áll. Az érés biztosítja a fejlődés struktúráját, a tanulás pedig a dinamikáját.

Tanulásnak nevezünk a szervezetben végbemenő minden olyan változást, amely tapasztalatszerzés, gyakorlás, ismétlés következtében megy végbe, és viselkedés-változást eredményez.

A tanulás az érési folyamatokon alapul, de feltétele is az érésnek. Az egyén mind az érésben, mind a tanulásban magasabb szintre jut. Az érés és tanulás állandó felcserélődése folyamán fejlődik az egyén.

A csecsemőkori fejlődés bio-szocio-pszichológiai jellege

Egy gyermek első három éve, bármily hihetetlenül hangzik, rengeteg munkával és tanulással van tele.

A fejlődés mozgatórugói ebben a korai időszakban az idegélettani változások, amik újabb és újabb képességekkel ruházzák fel a kisgyermeket.

A gyermek fejlődéséről való gondolkodásban ugyanakkor egyértelmű, hogy nem csupán biológiai tényezőkről beszélünk, hanem figyelembe vesszük azt is, hogy a társas viszonyulások és a baba pszichológiai világa hogyan alakul.

A biológiai érés újfajta kapcsolódási módokat és viselkedést eredményez. Gondoljunk csak arra, micsoda változás, amikor az addig egy helyben jól eljátszogató kisgyermek egyszer csak elkezd mászkálni.

Születés: az első nagy átmenet

Az első nagy változás a csecsemő és a család életében a szülés/születés.

A csecsemő élettani működése és társas környezete gyökeresen megváltozik, életében először találkozik közvetlenül emberi lényekkel, megkezdődik a szüleivel való társas kapcsolata.

Nem szabad azt sem elfelejtenünk, hogy a szülők is ekkor találkoznak először gyermekükkel és ha első babáról van szó, először “születnek szülővé” ők is.

A születést sok-sok várakozás, izgalom, tervezgetés előzi meg és óhatatlanul kialakul a fejünkben egy “elképzelt baba” képe.

A babára pedig már születése előtt temérdek elvárás nehezedhet, amit a szülők saját fantáziái, a szülők családjainak elvárásai és nem utolsósorban a kulturális/társadalmi elvárások támasztanak.

A szociális mosoly és az összehangolódás

A következő átmenet 2-3 hónapos korra tehető, amikor megjelenik az úgynevezett szociális mosoly.

Ez a fajta mosoly fontos szempontból különbözik a már korábban is megjelenő “gázmosoly”-tól, hiszen egy társas mozgatója van: egy másik arc mosolyára válaszol.

A baba gondozójából ez a gyönyörű mosoly pedig általában rendkívül pozitív érzelmeket vált ki és egy szoros kapcsolatról ad visszajelzést, erősíti a szülő-gyermek köteléket, ami a baba szempontjából létfontosságú.

Ebben az időszakban fontos fejlemény még az etetés, alvás-ébrenlét és napirend ritmusának finomodása, a baba és környezete egyre jobban alkalmazkodik egymáshoz.

Az összehangolódás az állapotszabályozás alapja, amelyben a gondozó a csecsemő jelzéseire reagál, a csecsemő pedig a gondozó viselkedésének következtében fokozatosan egyre jobban képes lesz saját állapotainak szabályozására.

Mahler elmélete: a gyermek pszichológiai születése

A kisgyermekek életében különösen fontos és meghatározó időszak az első 3 év, hiszen ekkor még testileg és lelkileg is kiemelten sérülékenyek.

Még nincsenek „jól bejáratott” megküzdési stratégiáik, elhárító mechanizmusaik, amelyek az esetlegesen elszenvedett traumák feldolgozását, elviselését hatékonyan segítenék.

A szülők, illetve az elsődleges gondozók szerepe ezért felbecsülhetetlen, hiszen ők képesek a leginkább védelmet nyújtani gyermekük részére, és biztonságot teremteni számára.

Margaret Mahler hosszú éveken keresztül vizsgálta a kisgyermekek személyiségfejlődését, a szülő-gyermek kapcsolat korai fejlődésben betöltött szerepét.

Kutatási eredményei alapján megalkotott elméletében az első három évet a gyermek pszichológiai születésének nevezte.

Ez az időszak több alszakaszra bontható, és minden szakasznak megvan a maga kritikus fejlődési kihívása.

Autisztikus szakasz: születéstől körülbelül két hónapos korig

A kisgyermek első két hónapja, Mahler elnevezésében autisztikus szakasz, egyfajta átmenet a méhen belüli és a méhen kívüli élet között.

Az újszülött kezdetben a nap legnagyobb részét félig alvó, félig éber állapotban tölti.

Még nem rendelkezik olyan fokú neuropszichológiai érettséggel, hogy meg tudja különböztetni a külső és belső ingereket, azonban fényre, hangra, mozgásra, ízekre, szagokra és érintésre is reagál.

A kisbaba számára a külső és belső állandóság, nyugalom biztosítása ebben az időszakban különösen fontos.

Szimbiotikus szakasz: körülbelül két-hat hónapos korig

2-6 hónapos korában a csecsemő szimbiotikus egységet képez anyjával.

Idegrendszeri fejlődése lehetővé teszi, hogy egyes élményeire emlékezzen, hogy különbséget tegyen a saját teste és a külvilág között, felismerje szüleit, szűkebb környezetét, akikre mosoly-válasszal reagál.

Ebben az életszakaszban az elhanyagoló szülői magatartás, a távolságtartás, a túl merev etetési, altatási rend erőltetése rendkívül ártalmas lehet a csecsemő pszichés és testi fejlődésére egyaránt.

Elkülönülés és individuáció: körülbelül hat-tíz hónapos korig

6-10 hónapos kora között a csecsemő bizonyos értelemben kezd leválni az édesanyjáról, megkezdődik tehát a szeparáció és az individuáció folyamata, amelyen belül ezt a fejlődési szakaszt Margaret Mahler a „fészekalja” jelzővel illette.

A csecsemő szemléli, vizsgálgatja, tapogatja az anyja arcát, haját, játszik a ruhájával.

Idővel lesz kedvenc játéka, szereti a pihe-puha takarókat, párnákat, kedvenc „alvókát” választanak.

Különbséget tesznek az ismerős személyek és idegenek között. Ekkor már örömöt, félelmet, akaratot, haragot is ki tudnak fejezni.

Mozgásfejlődése szintén látványos ezekben a hónapokban, hiszen ekkor már kúszni, mászni és akár lépegetni is tanul.

A gyakorló fázis: körülbelül tíz-tizenhat hónapos korig

A „fészekalja” fázist követő, a gyermek 10-16 hónapos kora közötti időszakot Mahler gyakorló fázisnak nevezte el.

Ebben az időszakban a világ kitárul a gyermek számára, hiszen új perspektívából, felegyenesedett, álló testhelyzetből szemlélheti a környezetét, majd pedig lépegetve, ide-oda felmászva, felkapaszkodva egyre bátrabban birtokba is veheti azt.

Új képességeitől szinte „megmámorosodva”, boldogan fedezi fel és hódítja meg a körülötte lévő dolgokat, mindenféle veszélyérzet nélkül.

Nagyszerűnek és omnipotensnek érzi magát, „szerelmes a világba”.

Az anya ekkor egyfajta „töltőállomásként” van jelen, akihez mindig vissza lehet térni, és akit biztonságos bázisként használhat a gyermek felfedezőútjai során.

Ebben az életszakaszban az eltávolodás-visszatérés játékos megjelenési formája a bújócska.

A gyermek önállósodása, a kompetenciaélmény, az autonómia kialakulásának támogatása érdekében - még ha olykor nehezünkre is esik - kerülni kell a túlféltést, a túlzott korlátozást.

Újraközeledés: körülbelül tizenhat-huszonnégy hónapos korig

A következő fejlődési szakaszt az újraközeledés jellemzi.

16 és 24 hónapos kor között ugyanis a kognitív fejlődés felzárkózik a mozgásfejlődéshez.

A gyermek kezdi felfogni a sérülékenységét, a függő helyzetét, hiányozhat neki a korábban, anyjával való szimbiózisban megélt biztonság.

A közelség-távolság egyre bonyolultabb lesz, hiszen a gyermekben egyidejűleg van jelen az intenzív függetlenségi törekvés és az együttlét iránti igény.

Megjelenik az ellenkezés, a dac, következetesen használni kezdi a „nem” szócskát.

Felfogja, hogy édesanyja nem mindig ugyanazt szeretné, mint ő, nem áll mindig a rendelkezésre, változó lehet a hangulata.

A gyermek nem érzi már omnipotensnek magát, megtapasztalja, hogy nem tud mindent az akarata szerint befolyásolni.

Emiatt frusztrációt, tehetetlenséget, dühöt és elhagyatottságot érezhet.

Felértékelődnek az alvókák, a kedvenc macik, takarók, párnák.

Kialakulnak az esti alvást megelőző rituálék: meseolvasás, összebújás, altatódalok éneklése.

Mindezek csökkentik az elválás, leválás (szeparáció) okozta szorongást, és segítik a biztonságérzet stabilizálását.

A beszéd fejlődésével a gyermek újra átélheti, hogy képes hatni a környezetére, hiszen könnyebben ki tudja fejezni magát, el tudja mondani, hogy pontosan mit szeretne.

Tárgyállandóság és integráció: körülbelül huszonnégy-harminchat hónapos korig

A 24-36 hónapos kor közötti időszakban a kisgyermeknek már szilárd képzete van az édesanyjáról, a tárgyakról és saját magáról is.

Ezt a szakaszt ezért a tárgyállandóság időszakának is nevezzük.

A gyermek képes lesz a személyek, tárgyak jó és rossz oldalának együttes kezelésére, értelmi és érzelmi téren egyaránt.

Bowlby kötődéselmélete

Az anya-gyermek kapcsolatot vizsgáló kutatások központi témája a kötődés fejlődése és a kötődési minták kialakulása.

Bowlby a 6 hónapos kortól zajló fejleményeknek tulajdonított nagy jelentőséget a kötődési minták szerveződésében.

Ugyanakkor az interakciós kutatások - különösen a 2000-es évek végétől - alátámasztották, hogy az első 6 hónap is fontos a viselkedés- és állapotszabályozás, valamint az érzelmi szabályozás fejlődése szempontjából.

Ez az az időszak, amikor az anya csecsemője viselkedéses jelzéseire ráhangolódik.

A kölcsönös, játékos interakciókban az érzelmi csere és az érzelmi tükrözés kiemelt szerepet játszik akkor is, ha éppen nincsen szükség megnyugtatásra.

Az anya érzelmi tükrözése az állapotszabályozáson túl egy másik fontos szerepet is betölt.

Gergely és Watson elmélete szerint az anya csecsemője érzelmeit visszatükröző viselkedése olyan kontingens válaszrepertoárt nyújt, amely abban segíti a csecsemőt, hogy saját érzelmi állapotait felismerhesse, és el tudja különíteni azokat az anya érzelmeitől.

A kötődés egyensúlyi funkciója

A gyerekek és a gondozóik között valamikor a 7-9 hónapos korban kialakuló kötődés a kíváncsiság és a biztonság egyensúlyának egyik kulcseleme.

A kötődés egyensúlyt teremt a gyerek biztonság iránti szükséglete és tapasztalatszerzési vágya között.

Az anya ekkor biztonságos bázisként van jelen, amelyhez a gyermek visszatérhet, miközben fokozatosan felfedezi a környezetét.

A kötődés magyarázatai

A kötődés alapjainak három fő magyarázata uralta ezt a vitát: Sigmund Freud véleménye, miszerint a csecsemők azokhoz az emberekhez kötődnek, akik táplálékigényüket kielégítik; Erik Erikson gondolata, miszerint a csecsemők azokhoz kötődnek, akikben megbízhatnak, hogy segíteni fogják őket; és John Bowlby némileg hasonló hipotézise, miszerint a csecsemők azokhoz kötődnek, akik a világ felderítéséhez biztonságos hátteret biztosítanak számukra.

Freud magyarázata

Freud szerint „a szeretet eredete a kielégített táplálkozási szükséglethez való ragaszkodásban keresendő”.

Az első személy tehát, akihez a csecsemő kötődni fog, általában az anya lesz, mivel valószínűleg ő táplálja.

Freud úgy vélte, hogy az anyához való kötődés a fejlődés későbbi szakaszában is meghatározó a gyerek személyiségének kialakulásában.

Erikson pszichoszociális magyarázata

Az eriksoni séma szerint a fejlődés első stádiumában, amely a születéstől nagyjából az első születésnapig tart, a csecsemőknek a bizalom problémájával kell megküzdeniük.

Erikson nézete alapján a gyerekek azokhoz az emberekhez kötődnek, akik megbízhatóan gondoskodnak szükségleteik kielégítéséről.

A csecsemő bizalma megszilárdul a gondozóban, általában a második életév folyamán, már nem nyugtalankodik a rövid elválások miatt, mivel megérti, hogy gondozója vissza fog térni.

Ez készteti fel őt a második fejlődési szakaszra, amely körülbelül a hároméves korig tart.

Bowlby etológiai magyarázata

John Bowlby kötődésmenete a második világháborúban a családjuktól elválasztott és intézetben nevelt angol gyerekek mentális problémájának kutatása során fogalmazódott meg.

Amikor a gyerekek először válnak el anyjuktól, tomboló félelmet mutatnak. Sírnak, dührohamot produkálnak, és megpróbálnak kiszabadulni környezetükből.

Azután az elkeseredettség és depresszió szakaszán mennek keresztül.

Ha az elválasztottság megmarad, és nem alakul ki új, stabil kapcsolat, ezek a gyerekek közömbössé válnak más gyerekekkel szemben.

Bowlby a közömbösség ilyen állapotát leválásnak nevezte.

Ő a kötődés kialakulásának mechanizmusát a termosztát mintájára képzelte el. A termosztáthoz hasonlóan, amely ki- és bekapcsolja a fűtést, ha a hőmérséklet egy előírt érték alá vagy fölé kerül, a kötődés egyensúlyt teremt a gyerek biztonság iránti szükséglete és tapasztalatszerzési vágya között.

Bowlby kötődési szakaszai

A kötődés mintázatai

Az anya-gyerek interakció mintázatának kutatására nagy hatással volt Mary Ainsworth munkája.

Megfigyelései alapján arról számolt be, hogy világosan megkülönböztethető, következetes mintái vannak annak, hogy az anyák és gyermekeik egymáshoz viszonyulnak az élet második és harmadik évében.

A legtöbb általa megfigyelt anya-gyermek pár kellemes, biztonságos kapcsolatot épített ki a harmadik évre, de a kapcsolatok némelyikét állandó feszültség és nehézség jellemezte a közös tevékenységek szabályozásában.

A fő kötődési típusok:

• biztonságos kötődés;
• szorongó-elkerülő kötődés;
• szorongó-ellenálló kötődés.

A kötődési minták kutatását két fő kérdés uralja:

1. Mik az okai a kötődési minták változásainak?
2. Vannak-e ezeknek a mintáknak komoly következményei a későbbi fejlődésre?

A kötődési minták különbségeinek kutatása több valószínű tényezőre összpontosított: a gondozó gyerekkel kapcsolatos viselkedésre, a gyerek képességeire és temperamentumára, a családon belüli feszültségre, valamint annak a kulturális csoportnak a gyereknevelési szokásaira, amelyekhez az anya és a gyerek tartozik.

A kötődést befolyásoló tényezők közé tartozik a szülői viselkedés, a gyerek jellemzői, a család befolyása és a kulturális hatások.

Egyetlen tényező sem magyarázza önmagában a különböző kötődési mintákat.

El kell fogadnunk, hogy az egyének különböznek, a társadalom összetett, és hogy az anyák meg a csecsemők nem egyféle kapcsolat kialakítására vannak beprogramozva, hanem a körülményeknek megfelelő lehetséges kapcsolatok egy tartományára.

A kötődés fejlődésének megfigyelhető jelei

Az első életév második felében, 9-10 hónapos kor körül kezdenek el a gyerekek egyre bizalmatlanabbá válni az idegenekkel szemben, illetve szeparációs reakciót adni az elsődleges gondozójuk eltávolodására.

Vagyis ekkor kezd el megjelenni a kötődési viselkedés.

Eleanor Maccoby szerint a kötődésnek négy egészen egyértelmű jele van:

1. a csecsemő szervezett próbálkozásokat tesz, hogy kapcsolatba léphessen a másikkal;
2. nyugtalansággal tölti el, ha elválik gondozójától;
3. boldog, amikor újra találkozik a kötődési személlyel;
4. akkor is a kötődési személy felé irányítja cselekedeteit, ha az nincs jelen.

Az első életév végének egyik új fejleménye az idegenektől való fokozottabb félelem.

Biztonságos bázis és felfedezés

Életük második évében a gyerekek mindenütt csupa új és izgalmas dologgal találkoznak.

A majom- és emberanyák, valamint kicsinyeik kutatása kezdi megmutatni, hogy a kíváncsiság és a biztonság egyensúlya hogyan jön létre, és hogyan marad fenn, hogy biztosíthassa a folyamatos fejlődést.

A gyermek akkor tudja a környezetét aktívan felfedezni, ha szükség esetén visszatérhet a gondozóhoz, akit biztonságos háttérként használhat.

Az apához való kötődés

Az apához való kötődés időpontját elsősorban az határozza meg, mennyi időt tölt az apjával a gyermek.

Ha az apa aktív részt vállal a mindennapi gondozásból, még a fiatal csecsemők is ugyanúgy reagálnak az idegen helyzetben apjuk távozására, mint anyjukéra.

A gyermekek még akkor is kötődnek az apjukhoz, ha azok igen kevés időt töltenek velük.

Az apa és a gyermek közötti rövid interakciók rendszerint játékepizódok.

Az apák nyújtják az örömöt és izgalmat, ők játszanak gyermekeikkel vadabb testi játékokat, és nem az anyák.

De feszültség esetén ők is inkább az anyát részesítik előnyben.

A csecsemő kognitív fejlődése

Piaget szenzomotoros periódusa

Piaget szerint a csecsemőkor a szenzomotoros periódus része, amely 0-2 éves korig tart.

Ebben a periódusban 6 invariáns alszakaszon keresztül valósul meg a fejlődés.

Itt a megismerés egyenlő a cselekvéssel, a csecsemő az itt és most világában él, ez az érzékszervi intelligencia világa.

18 hónapos kor körül már elkezdi belső mentális reprezentációk segítségével megérteni a világot, mely lehetővé teszi, hogy belátással oldjon meg helyzeteket.

Piaget szerint a tárgyállandóság kialakulása a legfőbb bizonyítéka a reprezentációs képesség megjelenésének.

Ekkor a csecsemő képes azt a tárgyat mentálisan leképezni, amely érzékszervei számára közvetlenül nem hozzáférhető.

A tárgyállandóság fejlődése

A 6-9. hónapra a baba lendületes növekedést mutat.

Látása, mozgása intenzíven fejlődik. Mozgását egyre finomabban tudja koordinálni, így a környezetében lévő tárgyakat is egyre ügyesebben képes manipulálni, felfedezni.

A baba 6-8 hónaposan már támasztás nélkül, biztosan ül egyedül, 8-9 hónaposan pedig mászni kezd.

Újonnan szerzett hatékony helyváltoztató képességével a baba önálló felfedező utakra indulhat és saját szándékától vezérelve ő maga irányíthatja, hogy gondozójához, vagy egy tárgyhoz mennyire szeretne közel vagy távol lenni, vagyis társas viszonyait szabadon alakíthatja.

Ebben az időszakban jellemző, hogy a csemete előszeretettel ismételget számára érdekes változásokat okozó cselekedeteket, mint például egy csipogó játék gombjainak nyomogatása, hiszen egyre jobban felismeri a kapcsolatot saját viselkedése és a környezetben okozott változások között.

Kialakul a tárgyállandóság, ami azt jelenti, hogy a kisded tudja, hogy egy tárgy nem tűnik csak úgy el, hanem akkor is ott van, ha épp nincsen róla közvetlen érzékszervi tapasztalata.

Emlékezet és késleltetett utánzás

A babáknak ezzel együtt fejlődik az emlékezete is.

Egy klasszikus fejlődéslélektani kísérletben különböző korú babák megtanulták, hogyan kell a lábikójukra erősített madzag segítségével a kiságyuk fölé rögzített mobilt mozgatni.

A 2 hónapos babák mindössze 1-2 napig voltak képesek felidézni a játék beindításához szükséges mozgást, míg a 6 hónapos babák 2 hétig is emlékeztek ugyanerre és később, mikor közvetlenül már nem tudták felidézni, emlékeztető segítségével még 21 nap után is eszükbe jutott a szabály.

Ez utóbbi arra ad bizonyítékot, hogy kisgyermekek féléves kortól képesek emléknyomokat rögzíteni és előhívni.

Meltzoff kísérletei a késleltetett utánzásra mutatnak példát 9 hónapos csecsemőknél, ezt a tulajdonságot Piaget csak a szenzomotoros szakasz végére feltételezte.

A kompetens csecsemő

A mai pszichológia egy sokkal kompetensebb csecsemőképet alakított ki.

Az újszülött preferálja az emberi hangot, később édesanyja hangját és anyanyelvét, különösen érzékeny az emberi beszédhang fonémáira.

Rövidlátó, de látásélessége gyorsan javul. Szereti a komplex, mintázott, kontrasztos, arcszerű konfigurációkat.

2 hónapos korban kezdődik az arcok tanulása.

A veleszületett és az idővel változó reflexek fontos építői a fejlődésnek és a világhoz való jobb alkalmazkodásnak.

A csecsemő klasszikusan és operánsan is kondicionálható.

A csecsemőkutatás módszerei

A nézéspreferencia vizsgálatban két ingert egyszerre mutatnak a csecsemőnek, és ha az egyik ábrát többet nézi, nem csak a preferenciájáról kapunk információt, hanem arra is következtethetünk, hogy a két ingert különbözőnek látja.

A habituációs technika a csecsemő elemi képességeire épít. Ugyanazt az ingert addig mutatják a csecsemő számára, amíg hozzászokik, és ha a tesztinger alkalmazásakor érdeklődése felújul, arra következtethetünk, hogy a két ingert különbözőnek látta.

Piaget kritikusai a tárgyállandóság vizsgálatban olyan elemeket fedeztek fel, melyek nem tartoztak a mérendő képességekhez, és mivel ezeket figyelembe véve sokkal nehezebb a feladat, feltételezhető, hogy Piaget alábecsülte a csecsemők képességeit.

Baillargeon 3,5-4 hónaposoknál mutatta ki azokat a tulajdonságokat, melyeket Piaget csak hónapokkal később feltételezett.

Rover-Collier vizsgálatai megmutatták, hogy a csecsemő emlékezete az első évben fokozatosan fejlődik.

Meltzoff és munkatársai ezt már 4 hónapos csecsemőknél is kimutatták.

Naiv elméletek és célok tulajdonítása

A naiv pszichológia lényege a mentális állapotok tulajdonítása.

Gergely György és Csibra Gergely bemutatták, hogy a 9-12 hónapos csecsemők célt tulajdonítanak egy számítógépen bemutatott köröcskének akkor, ha racionális viselkedést feltételezhetnek róla.

Ez arra utal, hogy a csecsemők már korán képesek a viselkedés mögött célokat és szándékokat feltételezni.

Szociális fejlődés csecsemőkorban

Közös figyelem

A 7-8 hónapos babáknál még egy nagyon fontos szociális fejlemény észlelhető, mégpedig az, hogy képes közös figyelemben osztozni az elsődleges gondozójával.

Ez azt jelenti, hogy a baba és gondozója képes közösen figyelni egy rajtuk kívül lévő tárgyra.

Ha az anya és a baba épp egymást nézi, de anya hirtelen kitekint jobbra, akkor a 7-8 hónapos csecsemő már követi anyja tekintetét és elnéz ugyanabba az irányba.

Szociális referencia

A baba édesanyját szociális referenciaként kezdi használni.

Amikor a baba egy ismeretlen helyzet elé kerül, visszanéz elsődleges gondozójára és valamilyen jelzést vár arról, hogyan kell érezzen és cselekedjen ebben az új helyzetben.

Ha anya például aggodalmasan néz, habozni kezdenek, bizonytalanná válnak és valószínűleg nem mennek tovább.

Ha viszont anya mosolyogva bíztat, azt jelzi, hogy szabad az út és nyugalommal haladhatnak előre az újabb felfedezések irányába.

Érzelmi szabályozás és interakció

Az első 6 hónap fontos a viselkedés- és állapotszabályozás, valamint az érzelmi szabályozás fejlődése szempontjából.

A kölcsönös, játékos interakciókban az érzelmi csere és az érzelmi tükrözés kiemelt szerepet játszik akkor is, ha éppen nincsen szükség megnyugtatásra.

A csecsemő a gondozóval folytatott interakciók során fokozatosan megtanulja felismerni, elkülöníteni és szabályozni saját érzelmi állapotait.

Szocializáció és kulturális közeg

A szocializáció az a folyamat, melyben az egyén elsajátítja azokat az ismereteket és készségeket, melyek lehetővé teszik, hogy hatékony tagja legyen a csoportoknak és a társadalomnak.

Az ehhez szükséges és megfelelő társas viselkedést és tapasztalatokat szociális interakciókban tanuljuk meg.

A társadalom nézőpontjából a szocializáció a társas és kulturális folyamatosság elérésének eszköze, olyan viselkedésformák kialakítására késztet, melyek az adott társadalom megfelelő működéséhez szükségesek.

A legtöbb definíció a szocializációt olyan folyamatként írja le, melyben az ember elsajátítja az adott kultúra viselkedéses szabályait, normáit, értékeit és gondolkodásmódját.

A kultúra keretet, mintát és korlátokat állít a viselkedéshez, ugyanakkor jelentést és magyarázatot ad az életre és a halálra, a jóra és rosszra.

Kulturális átadás és kumulatív kulturális evolúció

Az emberi kognitív készségek és alkotások sokasága a fajra jellemző kulturális átadás eredménye.

A kumulatív kulturális evolúció azt jelenti, hogy az emberi alkotások és társadalmi szokások nem úgy jöttek létre, hogy valakik egyszer kialakították őket mai formájukra.

Időnként kicsit módosítottak, javítottak rajtuk és utána úgy adták tovább: ez a lendkerékhatás.

A kumulatív kulturális evolúcióhoz kreativitás és pontos szociális átadás kell.

A kultúra világában felnőni kognitív reprezentációk egyedülálló formáját teremti meg.

Ennek legfontosabb lépése a nyelv és más kommunikációs szimbólumok elsajátítása.

A nyelvi jelek azért kiemelkedő fontosságúak, mert megmutatják, hogy a társas csoport korábbi tagjai kommunikáció céljából hogyan osztották fel és értelmezték a világot.

A nyelvi jelek perspektívafüggő kognitív reprezentációk és általuk a gyerek megtanulja egyazon helyzetet többféle perspektívából szemlélni és felfogni.

A gondozói környezet jelentősége

A csecsemők fejlődésének optimális feltételei kulturális értékektől is függnek, a nyugati társadalmakban azonban az a közfelfogás uralkodik, hogy ideális esetben a gyerekek sokszínű nevelésben részesülnek, aminek jóvoltából a lehető legtöbb kapu állhat nyitva előttük a jövőben.

Ezekben a társadalmakban gyakran azt feltételezik, hogy a fejlődést az segíti elő a legjobban, ha az anya vagy az, aki a gyereket gondozza, érzékeny és válaszkész a csecsemő jelzéseire és állapotára.

A gyermekek fejlődésében szerepet játszanak a szülők, a család állapota, a szülő viszonya és a szociális helyzet.

A szülői válaszkészség

A gyermekek első életévét tehát rendkívül gyors fejlődés jellemzi pszichésen, motorikusan és a kognitív funkciók terén egyaránt.

A folyamatos változás mellett azonban kifejezett igényük van a nyugalomra, az érzelmi biztonságra, amely elengedhetetlenül szükséges a bizalom megalapozásához, a kötődési szükségletek kielégítéséhez.

A szülők és a gyermek közötti érzelmi és fizikai közelség-távolság alakulása a kisgyermek személyiségfejlődésének kereteit is jelentős mértékben befolyásolja.

A depresszió mint kockázati tényező

Az utóbbi évtizedekben kiterjedt kutatások feltárták, hogy az anya krónikus depressziója veszélyezteti a gyerek fejlődését.

Az ilyen depresszió, amely jóval tovább tart, mint az a „kis rosszkedv”, amit sokan átélnek gyermekük születése után, befolyásolja az anya napi munkavégzését, és számos fejlődési problémát okoz a gyermeknek.

Felügyelet és önállósodás

A szülők szempontjából a gyakorló fázis sem mentes az aggodalmaktól, hiszen a félelemérzet nélküli, örökmozgó gyermeket számtalan veszély fenyegeti: eleshet, leeshet, rendszeresen beveri a fejét ide-oda, éles tárgyakkal megsértheti magát, konnektorba nyúlhat.

Így hát a folyamatos készenlétre és felügyeletre továbbra is nagy szükség van.

A gyermek önállósodása, a kompetenciaélmény, az autonómia kialakulásának támogatása érdekében kerülni kell a túlféltést és a túlzott korlátozást.

A szeretetmegvonás, az érzelmi távolságtartás súlyos károkat okozhat a gyermek pszichés fejlődésében.

A fejlődéspszichológiai vizsgálatok módszerei

A fejlődéspszichológiai kutatás fő módszerei a megfigyelés és kísérlet.

Megfigyelés

A megfigyelés céltudatos és tervszerű, nagy szerepe van a gyermek megismerésében.

Előnye, hogy a megfigyelés a verbális és nem verbális magatartásra, az egyes pszichikus funkciókra és az egész személyiség megismerésére használható.

A megfigyelés lehet alkalmi vagy rendszeres.

Az alkalmi megfigyelés segíti a gyerek megismerését és a helyes nevelői magatartás kialakulását.

A rendszeres megfigyelés célokat követ, hosszabb időn át tart, kiterjedhet egy vagy több megnyilvánulásra.

A megfigyelés fő problémája, hogy passzív, a megfigyelést végző szakember nem avatkozhat be az események menetébe, így bizonyos jelenségek felbukkanására gyakran hosszú ideig kell várni.

Kísérlet

Ezt kiküszöbölendő szükség van egy olyan módszerre, amelyben direkt módon felszínre lehet hozni az egyes pszichés jelenségek és az egész személyiség fejlődésének adott életkorban jellemző adatait.

Ezt az igényt elégíti ki a fejlődéspszichológiai kutatás másik fő módszere, a kísérlet.

A kísérlet előnyei a megfigyeléssel szemben:

1. Nem kell megvárni a vizsgálandó pszichikus jelenség véletlenszerű előfordulását.
2. Előre felkészülhetünk a vizsgálandó jelenség fogadására.
3. A feltételek variálhatók, változtathatók.
4. Tanulmányozhatjuk az okokat és következményeket.
5. A kísérlet megismételhető.
6. A pszichikus jelenségekre vonatkozó adatok regisztrálhatóak, mérhetőek és értelmezhetőek.

A kísérlet lehet laboratóriumi és természetes kísérlet.

A laboratóriumi kísérletben a vizsgált jelenséget mentessé tesszük a zavaró körülményektől, és pontos regisztráló berendezésekkel végezzük el a folyamat rögzítését és a méréseket.

A természetes kísérletek a vizsgált személyek természetes közegében kerülnek lebonyolításra.

Kiegészítő módszerek

A megfigyelés és kísérlet mellett számos más eljárást is alkalmaznak a kutatással foglalkozók.

Fontosabb kiegészítő módszerek az explorációs módszerek, a kikérdezés különböző fajtái és a tesztekkel végzett vizsgálatok.

A fejlődéspszichológiában legismertebb és leggyakrabban használt tesztek az úgynevezett projekciós tesztek közé tartozó, a gyermeki produktumok elemzésére használatos eljárások.

A megfelelő módszer kiválasztását a felhasználás célja, kutatási vagy diagnosztikai jellege határozza meg.

Keresztmetszeti és hosszmetszeti vizsgálatok

A fejlődéspszichológia a pszichikus fejlődést több oldalról vizsgálja.

Megkülönböztetünk keresztmetszeti vizsgálati módot, hosszmetszeti vizsgálati irányt, ezek kombinációját és időintervallum-módszert.

A keresztmetszeti eljárás az életkorokat időrendben követi - az újszülött kortól kezdve halad az életkori szakaszokon tovább a felnőttkorig.

Minden egyes életkorban ugyanazokat a pszichikus működéseket vizsgálja, de már fejlettebb fokon, így minden életkorban megkapja a fejlődés szintjét keresztmetszetben, és kimutatja az előző szakaszhoz viszonyítva bekövetkezett fejlődés mértékét.

A hosszmetszeti vizsgálat nem az életkorokat, hanem egy-egy pszichikus funkció fejlődését tanulmányozza a születéstől haladva.

Az eljárással ki lehet mutatni a vizsgálati funkciókban bekövetkező változásokat, így a fejlődés eredményei jól meghatározhatóak.

A hosszmetszeti és keresztmetszeti módszert lehet kombinálni, hogy azonos életkorú csoportokat állítunk össze és ezeket néhány éven át megfigyeljük.

Az időintervallum-módszerrel azonos életkorú, de különböző kohorszokhoz, vagyis korosztályokhoz tartozó embereket hasonlítunk össze.

A csecsemőkori ontogenezis értelmezési kerete

Az ontogenetikus fejlődés csecsemőkorban olyan összetett folyamat, amelyben az öröklött biológiai lehetőségek, a méhen belüli és születés körüli hatások, az idegrendszeri érés, a tanulás, a gondozóval folytatott interakciók, a kötődés és a kulturális környezet folyamatosan hatnak egymásra.

A csecsemő nem passzív befogadója a környezetének, hanem érzékel, emlékezik, cselekszik, felfedez, kapcsolatot kezdeményez, követi a tekintetet, felismeri a gondozót, érzelmi állapotokat különít el, és fokozatosan kialakítja a tárgyakról, a személyekről és saját magáról alkotott reprezentációit.

A gyermek első életévének gyors fejlődése pszichésen, motorikusan és a kognitív funkciók terén egyaránt megmutatkozik.

A korai fejlődés meghatározó közege az érzékeny, válaszkész és érzelmileg elérhető gondozói kapcsolat, amely egyszerre biztosítja a biztonságot és teszi lehetővé az önálló felfedezést.

Ha mégis komoly aggodalom, probléma merül fel, akár a baba egészségével, fejlődésével, akár az anya pszichés, szomatikus, esetleg mentális állapotát illetően, érdemes minél előbb szakember segítségét kérni, hiszen így hosszú távra kiható problémák előzhetők meg, illetve kezelhetők időben és szakszerűen.

tags: #ontogenetikus #fejlodes #elmelet #csecsemokorban