A kisgyermekkori szemhunyorítás gyakran motoros tic, vagyis akaratlan, hirtelen, gyors, rövid és ismétlődő mozgás, amely leggyakrabban a szem körüli izmokat érinti. A stressz, a szorongás, a fáradtság, a kialvatlanság és a megterhelő pszichés körülmények fokozhatják a tünetet, miközben a pihenés, a lazítás és a figyelem elterelése sok gyermeknél csökkenti annak intenzitását.
A szemhunyorítás azonban nem tekinthető automatikusan pszichológiai eredetűnek. A tic kialakulásának pontos oka ma még ismeretlen, hátterében neurológiai és genetikai tényezők is állhatnak, a környezeti hatások pedig elsősorban a tünetek erősségét befolyásolhatják. Ezért a tartós, erősödő vagy más tünetekkel társuló szemhunyorítást gyermekorvosnak, szükség esetén szemésznek, neurológusnak vagy gyermekpszichiáternek is érdemes megmutatni.
Mit jelent a kisgyermekkori szemhunyorítás?
A tic vagy tikk akaratlan, hirtelen, gyors, rövid, ismétlődő, sztereotip mozgás (motoros tic) vagy hangadás (vokális tic). A tikkelés rendszerint akaratlan, ismétlődő mozgás vagy hang, amelyet az ember nem tud teljes mértékben irányítani.
A szemhunyorítás, a gyakori pislogás és a szem körüli izomrángás az egyszerű motoros tic leggyakoribb formái közé tartozik. A motorikus tic-ek akaratlanul fellépő, általában rövid és szabálytalan mozgások, amelyek leggyakrabban az arcon és a fejen mutatkoznak.
Biztosan te is láttál már olyan gyermeket, aki szinte kényszeresen húzogatja a szemét, hunyorog, csücsörít, grimaszol, rángatja a vállát, dobog a lábával vagy kattogtatja az ujjait. Ezek az ún. motoros tic-ek.
A hunyorgás és a pislogás gyakori jelenség a gyermekeknél, melyet a szem körüli finom izmok ritmikus, akaratlan összehúzódása okoz. Amikor ezeket a tüneteket tapasztalják a szülők, gyakran szemészeti okokat sejtenek a háttérben.
A szemhunyorítás pszichológiai okai
Stressz és belső feszültség
A tikkelés lelki okai közül az egyik legfontosabb a stressz és a szorongás. A megemelkedett stressz szint könnyen kiválthatja vagy súlyosbíthatja a tic-eket, különösen gyermekeknél.
Különböző pszichés hatások, stressz helyzetek provokálhatják az akarttól független cselekvéssorok megjelenését. A stressz, a kialvatlanság, fáradtság, a megterhelő pszichés körülmények fokozzák a tic megjelenését.
Az iskolai teljesítés önmagában is megterhelő lehet a gyermek számára. Bizonyos helyzetek, pl. az iskolakezdés vagy éppen a tanév végi fáradtság provokálhatja a megjelenését.
A feszültség fokozza a tikkelés valószínűségét, bizonyos stresszhelyzetek a gyermekek életében rövidebb időszakra kiválthatják a tikkelést. Ilyenek például: iskolakezdés, költözés, iskolaváltás, testvér születése, családi konfliktusok és haláleset.
Szorongás és teljesítménynyomás
A tikkelés jellemzően a kisiskolás korosztályt érinti. 7-11 éves korban a leggyakoribb a megjelenése. Ez összefügghet a kisiskoláskor pszichológiájára jellemző fokozott teljesítménymotivációval.
Ennek a kornak Erikson szerint a legnagyobb kihívása a saját teljesítmény megélése, elismerése. Gondoljunk csak az iskolát épphogy elkezdő gyermekek megfelelési vágyára.
Mindez gyermekeinkre is óriási nyomást helyezhet, vagy esetlegesen saját maguk kis életében keletkeznek olyan helyzetek, szituációk, melyek stresszt okoznak. Ezen hatások miatt jó eséllyel alakulhatnak ki náluk fizikai tünetek is, melyek a szorongáshoz köthetőek.
Az ilyen típusú nyomás és stressz lehet az oka a gyakori fej- vagy hasfájásnak, a gyakori vizelésnek, valamint a tikkelésnek is. Egy vizsga előtt vagy egy szociális eseményen, ahol sok ember van, a tic-ek intenzitása jelentősen megnövekedhet.
Érzelmi megterhelés, gyász és bizonytalanság
Az érzelmi zűrzavarok, mint például a megoldatlan traumák vagy gyász, szintén tikkeléshez vezethetnek. Ahogyan egy költözés vagy egy kistesó születése is bizonytalanságot, nehézséget okoz a családban, és óriási stresszel járhat - gyermekek esetében talán még inkább, mint a szülőkben.
A családi konfliktusok, a szülők stressze és a társadalmi nyomás hatással lehetnek a gyermek érzelmi állapotára. A környezeti hatások nem okai a tüneteknek, de mindenképpen van hatásuk a tünetek súlyosságára.
Fontos azonban különbséget tenni a kiváltó vagy erősítő tényezők és a valódi alapok között. A ticek legtöbbször örökletes, genetikai háttérrel történnek, de ritkábban előfordulhat az agy fejlődését, működését befolyásoló olyan hatás, ami örökletes hajlam nélkül is ticek kialakulását eredményezi.
Az első tünetek megjelenése például gyakran esik egybe a kistestvér megszületésével vagy az iskola kezdetével, és ilyenkor automatikusan azt feltételezzük, hogy ez az esemény súlyos pszichológiai megterhelést okozott a gyermeknek, és ezért tikkel - de ez nem így van.
A család reakciójának hatása
A családi dinamikák, mint például a szülők stressze és a tic-ekre adott túlzott reakciók, hozzájárulhatnak a tic-ek fennmaradásához. A leszidás, büntetés és megszégyenítés csak ront a helyzeten!
A szülők gyakran gondolnak szemészeti vagy neurológiai, allergológiai problémára, de aztán a kivizsgálások során hamar kiderül, mégsem erről van szó. A bizonytalanság és a gyermek szándékosságával kapcsolatos téves feltételezés tovább növelheti a család feszültségét.
A tikkelés sokszor jár szégyenérzettel a gyermek számára. Ezért kell az önbizalom helyreállításával is foglalkozni.
A ticelő gyermek sok rosszalló megjegyzést kaphat a környezetétől, ezért lényeges, hogy amikor csak lehet, otthon dicsérjük meg. Érezze, hogy ő is fontos és értékes tagja a családnak, társadalomnak.
Mi nem pszichológiai ok?
A tic kialakulásának pontos oka még ismeretlen. A legújabb tudományos vizsgálatok az agy egyes területeinek - a törzsdúcok, a bazális ganglionok és az agykéreg - funkcionális elváltozását mutatják ki.
Hátterében a mozgás szabályozásában szerepet játszó agyi struktúrák valamilyen szintű károsodása valószínűsíthető, ezek közül kiemelt szereppel bírnak a basalis ganglionok valamint a dopaminerg ingerületátvivő rendszer zavara.
A tünetegyüttesért jelenleg elsősorban az agy neurotranszmitterei közötti egyensúly zavarát teszik felelőssé. Különösképpen a dopamin (túlsúly) és a szerotonin (alulműködés) egyensúlyáról van szó.
A tikkeléssel hagyományosan a pszichiátria-pszichológia foglalkozik, nagyon kevesen tudják, hogy maga a tic tisztán idegrendszeri eredetű tünet, melynek kialakulásában pszichológiai traumák nem játszanak szerepet.
Az első tünetek megjelenésekor és később, egy esetleges tünetromláskor is fontos emlékezni arra, hogy a ticek idegrendszeri sajátosságok, nem pedig környezeti hatásokra adott reakciók. Jegyezzük meg: a ticeket sosem pszichológiai tényezők okozzák!
A környezet, a stressz és a szorongás tehát nem feltétlenül létrehozza a ticet, hanem sok esetben felerősíti vagy láthatóbbá teszi. A hullámzó lefolyás azonban spontán is jelentkezhet, nem mindig köthető érzelmi állapothoz, pszichés feszültséghez.
A szemhunyorítás és a tic jellemzői
Akaratlanság és részleges visszatarthatóság
Fontos tudni! A tikkelés NEM egy akaratlagos tevékenység. Hiába képes ideig-óráig visszatartani a gyermek, később újra jelentkezik.
A ticek nagymértékben akaratlanok, ugyanakkor alávethetők bizonyos mértékű akaratlagos irányításnak: néhány percre, esetleg néhány órára elnyomhatók. A ticek visszatartása kényelmetlen, megerőltető érzésekkel jár; a betegtől koncentrációt, erőfeszítést igényel.
Előfordulhat az is, hogy akár nagyobb intenzitással, mintegy „bepótolva” a kimaradt időszakot. Sok érintett nem szívesen tartja vissza a ticjeit hosszú időre, mivel azután az elnyomott ticek nagyon erősen jelentkeznek.
Hullámzó lefolyás
A ticek erősségükben, gyakoriságukban változékonyak, enyhe vagy súlyos formában is jelentkezhetnek. A tünetek sokszor rendszertelenek, hirtelen megváltozhatnak és újak jöhetnek.
A ticek sajátossága, hogy mind rövidebb, mind hosszabb távon hullámzó lefolyást mutatnak. A tünetek intenzitása, súlyossága egy napon, héten vagy akár éven belül is többször változhat: az intenzívebb időszakokat sokszor minimális tünetekkel járó hetek vagy hónapok követik.
Amikor a gyermek figyelme valamivel elterelődik, akkor kevésbé tikkel. Amikor a gyermek nyugodt és szorongásmentes vagy, ha valamilyen élvezetes dologra figyel, akkor a tünetek intenzitása csökken.
A tikkek legfontosabb jellemzője, hogy alvás közben nem jelentkeznek, a pihenés során mérséklődnek, a stressz viszont felerősíti őket.
Az előfeszítő érzés
Nagyobb gyerekek el is mondják, hogy a tiket megelőzi egy kellemetlen érzés - általában a tik helyén - legtöbbször viszketés, feszülés, fájdalom formájában, mely a tik végrehajtásával enyhül.
Ez a belső késztetés különbözteti meg többek között a tikket az egyszerű, tudatosan választott mozdulatoktól. A gyermek nem azért hunyorít, mert fel akarja hívni magára a figyelmet, hanem mert a mozgás átmenetileg enyhíti a kellemetlen érzést.
A szemhunyorítással összetéveszthető okok
A szemhunyorítás nem minden esetben tic. A gyermekeknél a szem megerőltetése, a látásprobléma, a szem körüli irritáció, allergológiai vagy szemészeti eltérés is okozhat gyakori hunyorgást.
A szem tikkelés, más néven szemrángás, különböző okokból adódhat, beleértve a szervi neurológiai betegségeket és a lelki eredetű tüneteket. Ezt a jelenséget gyakran tapasztalják az emberek fáradtság, stressz vagy akár túlzott kávéfogyasztás következtében.
A túlzott monitorhasználat vagy tévénézés fokozott terhelést jelent a szemnek, így érdemes időt szánni a pihenésre és a szemünkkel való törődésre. A tikkelés megjelenését különböző ingerek is befolyásolhatják, így a fáradtság, a túlzott koffeinfogyasztás, vagy akár a környezeti zaj is előhozhatja a tikeket.
A szemrángás egyik lehetséges okaként felmerülhet esetleg valamilyen ásványi anyag, elsősorban a magnézium hiánya, ugyanis a magnézium fontos szerepet játszik az izmok és idegek megfelelő működésében.
A jobb szem tikkelését gyakran figyelhetjük meg azoknál, akiknek valamilyen (kezeletlen) látásproblémája van. A hunyorgástól fáradt szemizmok egy hosszú nap után könnyen rángatózhatnak.
Ha a szemhunyorításhoz fájdalom, kifejezett szemvörösség, váladékozás, látásromlás, fejfájás, szédülés, egyéb izommozgás vagy tudatzavar társul, nem célszerű kizárólag pszichológiai okot feltételezni.
A tikkelés motoros és vokális formái
Egyszerű motoros tic
A motoros TIC rövid, gyors, ismétlődő mozgás, mely egy-egy beteg esetében ugyanazt a mozgássort jelenti. Megjelenhet célszerűnek tűnő vagy célszerűtlen mozgássor formájában.
Leggyakrabban a szemkörüli izmokban jelentkezik, de gyakori az arc, a váll valamint a felső végtag izmaiban is, bizarr mozgásokat létrehozva. Egyszerű motoros TIC pl. a szemhunyorítás, pislogás, váll húzogatása, összetett pl. szökdécselés, mások mozgásnak utánzása.
Az egyszerű motorikus tik formái nagyon enyhék, a leggyakoribbak a fej-nyak mozgásai: fejrázás, fejbiccentés, grimaszolás, nyelvnyújtogatás. További motorikus tikek a vállrándítás, orrhúzogatás, szemforgatás, a kézrázás, a karok behajlítása/nyújtása, has megfeszítése, törzscsavarás és lábdobogás.
Összetett motoros tic
Az összetett motoros tic-ek egymástól jól megkülönböztethető, meghatározott lefolyás szerint egymást követő, több izomcsoportot érintő mozgások akaratlan végrehajtása.
Összetett motorikus tik esetén egymástól jól megkülönböztethető, több izomcsoportot érintő és meghatározott lefolyást mutató összetett mozgás tapasztalható. Ilyen kombinált mozgás például a szökdécselés, ugrálás, szokatlan, bizarr mozdulatokkal járás, tárgyak és emberek kényszeres megérintése, tapogatás, szagolgatás.
Az összetett motorikus tikek közé tartozik az echopraxia, vagyis mások mozdulatainak, gesztusainak átvétele; valamint a kopropraxia, ami obszcén vagy a társadalmi normák szerint helytelen mozdulatok, gesztusok akaratlan végrehajtását jelenti.
Vokális tic
A vokális tic jellemzője egy-egy hang, hangsor, szó, zaj ismétlődő, kényszeres kibocsátása. A vokális tik egy hang, hangsor ismétlődő, akaratlan kimondása, esetleg a felső légutakon képződő hangszerű jelenség.
Egyszerű vokális tic lehet például a szipogás, szimatolás, dünnyögés, röfögés, valamint a sóhajtozás, ásítozás is. Gyakori krákogás, köhögés, köhintés formájában is jelentkezhet, miközben megfázás nem áll fenn.
Az összetett vokális ticek során a helyzethez nem illő szavak, szótagok, rövid mondatok ismételgetése jelentkezik. Echoláliának nevezzük azt az összetett vokális tiket, amikor valaki mások szavait vagy mondatait különösebb ok nélkül ismételgeti.
Életkori sajátosságok
A ticek többnyire óvodás vagy kisiskolás korban jelennek meg először. Ritkán előfordulhat, hogy az első tünetek később észlelhetők, az azonban biztos, hogy mindenképpen gyermekkorban indulnak.
A tikkelés elsősorban kora gyermekkorban, leggyakrabban 4-6 éves kor körül bukkan fel, az iskoláskorú gyermekek 20 százalékánál jelentkezhetnek tünetek. A legsúlyosabb időszak 8-12 éves korban figyelhető meg.
A fiatalabb életkorban jelentkező tikkelések rendszerint banálisak. Ahogyan kialakul, olyan gyorsan el is múlik. A statisztikák szerint a gyermekkori tikkelések 80% magától múlik.
A tünetek általában egy éven belül spontán megszűnnek, bár hónapokig váltakozhat a tikkelés erőssége. A legtöbb esetben orvosi kezelés nem szükséges a tikkelés megszűntetéséhez!
A tikkelés fiúknál 3-4-szer gyakrabban fordul elő, mint lányoknál. Megfigyelések szerint fiúkban gyakrabban jelentkezik, mint lányokban.
Átmeneti tic, krónikus tic és Tourette-szindróma
A tik-rendellenességnek - a betegségek nemzetközi osztályozása (BNO) alapján - átmeneti (egy éven belül megszűnő) és krónikus (egy éven túl is fennálló) típusa létezik.
Az átmeneti tic viszonylag gyakori, csak a hangadásos vagy csak a mozgásos forma jelenik meg. A tic annyira enyhe, hogy gyakran egyéni jellegzetességnek tartják.
A krónikus tic esetében a tünetek a szemhéjon vagy a test más területén (arc, nyak, váll) jelennek meg és egy évnél hosszabb ideig fennmaradnak.
A Tourette-szindróma jellemző neurológiai tünete a motorikus és vokális tic egyidejű fennállása a betegnél. A Tourette-szindróma annyiban különbözik a krónikus tik-zavar diagnózisától, hogy a motoros és vokális tünetek együttesen állnak fenn.
A Tourette-szindróma nem egyenlő a tikkeléssel. Egy-két komolyabb tic megjelenése a gyerekeknél általában átmeneti fejlődési zavart, stresszt, feszültséget jelez.
Az esetek kb. kétharmadában 18-20 éves kor között drasztikusan csökken a tünetek súlyossága, felnőttkorra csak az esetek kis részében maradnak meg a tünetek. A tikkelés a legtöbb esetben a serdülőkorra csökkenhet.
Genetikai és neurológiai háttér
Megfigyeltek családi halmozódást is: a tikk gyakoribb azokban a családokban, ahol a közeli rokonság körében előfordult. A tikkelés sokszor családi halmozódást mutat, bár a pontos öröklésmenet nem ismert.
A tikkelést örökletes tényezők befolyásolhatják, mivel a családi anamnézis gyakran előfordul. A ticek kialakulása a legtöbbször örökletes, genetikai háttérrel történik.
A tünetegyüttesért elsősorban az agysejtek által termelt anyagok, a neurotranszmitterek egyensúlyának zavara felelős. A dopamin túlsúlya és a szerotonin alulműködése gyakran említett lehetséges mechanizmus, de a tic kialakulásának pontos oka még nem tisztázott.
A tic-zavarhoz gyakran társulnak egyéb rendellenességek is. Ilyen a kényszeresség (kényszercselekvések, kényszergondolatok; OCD) vagy a figyelemzavar-hiperaktivitás (ADHD).
A tic nem azonos a kényszeres, rögeszmés cselekedetekkel. A kényszeres cselekvés sokszor visszatartható, míg a tic-ek megjelenését az egyén általában képtelen szabályozni.
Hogyan figyelje meg a szülő a szemhunyorítást?
Érdemes megfigyelni azokat a környezeti hatásokat, amelyek a tüneteket befolyásolják. Fontos feljegyezni, mikor kezdődik vagy erősödik a szemhunyorítás, milyen helyzetekben jelenik meg, mennyi ideig tart, és csökken-e pihenés vagy figyelemelterelés után.
Érdemes a tüneteket pontosan megfigyelni, feljegyezni, a gyermekről játék közben akár videót készíteni. A megfigyelések segíthetnek annak tisztázásában, hogy a szemhunyorítás inkább fáradtsághoz, szorongást keltő helyzethez, szemterheléshez vagy más tünetekhez kapcsolódik-e.
A szülőknek azt is érdemes megfigyelniük, hogy a gyermek alvás közben hunyorít-e. A tikkek legfontosabb jellemzője, hogy alvás közben nem jelentkeznek.
Mit tehet a szülő?
- Nem szabad őt a tikkelésére állandóan figyelmeztetni.
- A leszidás, büntetés és megszégyenítés csak ront a helyzeten!
- Semmiképp se kérjék a gyermeket, hogy hagyja abba.
- Fontos, hogy a gyermek ne érezze úgy, hogy szándékosan okozza a tünetet.
- Meg kell keresni a stressz forrását!
- Segítsenek a gyermeknek, hogy nyugodtan teljenek napjai.
- Fontos, hogy ne legyen túlterhelt, minden nap tudjon játszani és relaxálni.
- Ne legyenek túl kritikusak a gyermekkel.
- Mindig több dicséretben kell részesülnie, mint kritikában.
Hagyják figyelmen kívül a tikkelést. Ha a tünetre fókuszálnak, az ront a helyzeten. Meg kell próbálni nem észrevenni a tüneteket.
Szülőként törekedj a tikkelés természetének a megismerésére. Már azzal is sokat segítesz a gyermekeden, ha nem éri őt a szándékosság vádja!
Fontos, hogy a pedagógusok is tudjanak a helyzetről. Beszéljenek a tikkelésről a többi családtaggal, testvérekkel, a gyermek tanáraival és barátaival.
A csúfolódások és a sérülések elkerülése miatt a gyermek problémájáról nyíltan beszéljünk és a környezetét (testvérek, családtagok, óvoda) tájékoztassuk. A pedagógusok tudnak segíteni abban is, hogy az iskolatársak ne csúfolják, hecceljék a gyereket, illetve meg tudják védeni az esetleges kiközösítéstől.
Stresszcsökkentés a mindennapokban
Stresszmentes életvezetés kialakítására kell törekedni. A jól strukturált, kiszámítható környezet (a gyermek tudja, hogy mit, mikor, hogyan várnak el tőle), a kialakult rutin segítséget és biztonságot nyújt.
Fontos, hogy a gyermek ne lásson erőszakos magatartást szülein, mert a konfliktuskezelés nyugodt módja példaértékű a számára. Kerülni kell az erőszakos filmek megtekintését és az erőszakos játékok vásárlását.
A pihenés, a lazítás, a mozgás, a megfelelő alvás és a nyugodt családi légkör csökkentheti a stresszhez kapcsolódó tünetfokozódást. Az alternatív terápiák, mint a relaxációs technikák, légzőgyakorlatok és meditáció, szintén hasznosak lehetnek.
Mikor indokolt szakemberhez fordulni?
Ha a szem tikkelése csak alkalmanként fordul elő, és ismerjük a kiváltó okait, akkor általában nincs ok aggodalomra. Azonban ha hetek óta tart, akkor érdemes orvoshoz fordulni.
Orvosi segítséget akkor érdemes kérni, ha a tünetek jelentős kényelmetlenséget okoznak, zavarják a napi aktivitást, elvonják a figyelmet, vagy a környezet stigmatizálja gyermeket, ami szociális elszigetelődéséhez vezet.
Ha a tikkelés több, mint egy éve fennáll, vagy ha komplex/összetett tikkelésről van szó, szintén keresse fel a gyermek orvosát. Ha a ticek egyre gyakoribbak és több területre kiterjedtek, akkor mindenképpen szakemberhez kell fordulni.
Ha a gyermek stimuláns gyógyszert szed, akkor konzultáljanak gyermekorvossal, hiszen a tikkelés összefügghet a gyógyszer szedésével.
Neurológusra akkor lehet szükség, ha más betegségtől, például epilepsziától kell elkülöníteni a tik-rendellenességet. A differenciáldiagnosztika klinikai pszichológiai illetve pszichiátriai szakmai kompetencia.
A szemhunyorítás kezelési lehetőségei
A tikkelés tünetei az esetek nagyobb részében rendszerint enyhék, különösebb kezelést nem igényelnek. Ha a tünetek nem zavarják a mindennapi normális életvitelt és nem okoznak lelki megterhelést, akkor elsősorban támogatásra és tájékoztatásra van szükség.
Az orvos vagy pszichológus részéről a tünetek elmagyarázása, tanácsadás, hosszabb beszélgetés sokszor olyan megkönnyebbüléshez vezet, hogy a tikek gyorsan elmúlnak. A pszichológiai kezelés első része a megismerés.
Pszichoterápiás módszerek közül a leginkább az ún. kognitív vagy viselkedés-terápiás módszerek bizonyulnak a leghatékonyabbnak a tic kezelésében. A terápia első lépése, hogy a gyermek is motivált legyen a tic megszüntetésében.
Ezt követően a gyermek megtanulja a tic-et megelőző érzés felismerését és annak összekötését egy akaratlagos viselkedéssel. A furcsa tic helyett valamilyen társadalmilag jobban elfogadható viselkedést sajátíthat el.
A viselkedésterápiák és a különböző relaxációs technikák a kevésbé súlyos esetekben kerülnek szóba. Súlyos esetekben pszichiátriai gyógyszeres kezelés elkezdése mérlegelendő, melyet a pszichoterápiás kezelés kiegészít.
A betegek egy része nem igényel gyógyszeres kezelést, mivel tüneteik nem okoznak életvezetésükben súlyosabb nehézséget. A tünetek orvoslására nincs egységes gyógyszer, ezért az orvosnak és a betegnek a tünetek csökkentése és a gyógyszerekkel járó mellékhatások elkerülése között kell kompromisszumot kötnie.
Rendszerint olyan mértékig igyekeznek csökkenteni a tüneteket, hogy azok már elviselhető, könnyen kezelhető életvitelt tegyenek lehetővé. A tikkelés tökéletes eltüntetésére általában nem lehet számítani.
Gyakori kérdések
A szemhunyorítás mindig lelki eredetű?
Nem. A stressz és a szorongás fokozhatja a szemhunyorítást, de a tic hátterében elsősorban idegrendszeri és genetikai tényezők állhatnak. A környezeti hatások nem okai a tüneteknek, de mindenképpen van hatásuk a tünetek súlyosságára.
A gyermek abba tudja hagyni, ha nagyon akarja?
A tikkelés nem akaratlagos tevékenység. Rövid ideig visszatartható, de ez koncentrációt és erőfeszítést igényel, a visszatartás után pedig a tic erősebben jelentkezhet.
A szülő kérje meg a gyermeket, hogy ne hunyorítson?
Nem. A gyermeket nem szabad állandóan figyelmeztetni, rászólni vagy megszégyeníteni, mert ez növelheti a feszültséget és fenntarthatja a tünetet.
Jelenthet-e a szemhunyorítás Tourette-szindrómát?
Az egyszerű szemhunyorítás önmagában nem jelent Tourette-szindrómát. A Tourette-szindróma esetén motoros és vokális tic-ek együttesen állnak fenn, és a tünetek tartósan jelen vannak.
Mikor szükséges kivizsgálás?
Ha a szemhunyorítás tartós, erősödik, zavarja a gyermeket, fájdalommal vagy látászavarral jár, más mozgásokkal vagy hangadásokkal társul, illetve több mint egy éve fennáll, szakemberhez kell fordulni.
tags: #pszichologia #szemhunyoritas #kisgyerek