A baba című brit sorozat egy morbid, fekete humorral átszőtt horror-dráma, amelyben Natasha ölébe szó szerint belepottyan egy kisbaba, akiről hamar kiderülhet, hogy valószínűleg az ördög szállta meg. A sorozat legnagyobb ötlete az, hogy egy aranyos kisfiút tesz meg főgonosznak, miközben a kisördög közvetve brutális baleseteket és haláleseteket okoz.
Ha viszont kifejezetten rémisztő babákkal kapcsolatos sorozatot keresel, az 1985-ös, hatrészes norvég minisorozat, az Örvény, vagyis a Maelström sokkal inkább a lassan kibontakozó pszichológiai feszültségre és hátborzongató atmoszférára épít. A zavaros vízben „bámuló” babafejek a mai napig okozhatnak rémálmokat.
A baba - morbid horror fekete humorral
A szemérmetlen fekete humor rajongóinak a brit tévésorozatok mindig jó szórakozást nyújtottak: ott volt a The Fleabag, a The Inbetweeners vagy éppen a Detectorists, hogy néhány, idehaza nem annyira felkapott címet emlegessünk. Ezeknek a produkcióknak a java nem hangosan röhögős volt, inkább csak jókat mosolygott az ember rajtuk. Képzeletbeli „best of” listánkhoz most csatlakozott A baba is, amely az HBO Maxon vált elérhetővé, és egy elég morbid sztorit mesél el.
A baba első negyedórája a kötelező köröket futja, ezzel pedig sokakat lelombozhat: a 38 éves Natashával (Michelle de Swarte) ismerkedünk meg, akinek nagyon elege van már belőle, hogy minden barátnője anyuka vagy éppen várandós. A sorozat főhősét halálra idegesíti, hogy csak iszogatna és cseverészne a többiekkel, de folyton a gyereknevelésre terelődik a téma. Épp ezért Natasha fogja magát, kivesz egy kis szabadságot, és úgy dönt, elvonul a világtól.
Az ötlet nem sül el jól, a nőnek szó szerint az ölébe pottyan egy kisbaba. Ez már önmagában is furcsán hat, a készítők azonban itt nem állnak meg: az apróságról kiderül, hogy valószínűleg az ördög szállta meg. Ennek megfelelően úgy hullanak körülötte a neki nem szimpatikus emberek, hogy öröm nézni.
Csak az első részben halálra zúz két rendőrt egy hatalmas szikla, egy nő a gyerektől való rettegésében öngyilkos lesz, de más brutális és véres fordulatok is várják a nézőket. A baba, amelynek az első három részét néztük meg, azért vicces, mert egy aranyos kisfiút tesz meg főgonosznak. Ezzel, mármint a kicsi cukiságával pedig óriási kontrasztban áll, hogy milyen baleseteket okoz a kisördög.

Szerencsére az írók megmaradtak a realitás talaján, már attól eltekintve, hogy egy démoni kisbabáról csináltak sorozatot. A kisgyerek mindig közvetve okozza mások vesztét, egy ponton pedig még azon is elgondolkodunk: lehet, hogy igazából a Michelle de Swarte által játszott Natasha őrült meg…
A kissé lagymatag első rész után a második végére kezd úgy igazán beindulni a cselekmény, amikor Natasha a kocsija hátsó ülésén talál egy őrült nőt, aki arra biztatja hősünket, hogy itt az ideje kinyírni ezt a gonosz apróságot. Az HBO új dramedyje picit sem píszÍ, fröcsög benne a vér, megy az üvöltözés, kétségbeesett halálhörgésből sincs hiány, míg a háttérben a baba jókat vihorászik, és a saját ujját szopogatja.
Az biztos, hogy még az HBO-nak is kevés ennyire morbid sorozata van, pedig náluk fut a Barry és Az erényes Gemstone-ék is. A brit történetmesélési stílus mindenesetre ide nagyon kell, Michelle de Swarte pedig szépen elviszi a hátán a show-t. Egyedül abban nem vagyunk biztosak, hogy tényleg 8 részre kellett ezt nyújtani, mint a rétestésztát? Lehet, hogy egy másfél órás tévéfilm nagyobbat ütött volna.
A zenék hátborzongatók, az a néhány jump-scare, amit a készítők bedobálnak, tényleg megugrasztják az embert. Csak hab a tortán, hogy gondolatkísérletnek sem rossz ez a sorozat, hiszen a 25 perces epizódok alatt el lehet morfondírozni azon, hogy mi személy szerint mit tennénk, ha egy ilyen mini-Hitler a nyakunkon ragadna.
Nem mernénk azt mondani, hogy A baba lesz a következő Rosemary gyermeke vagy az új Az ördögűző. De tulajdonképpen ez a sorozat nem is tűz ki magának hasonló célt. Inkább csak egy laza „guilty pleasure” szériáról van szó, amely elé jólesik leülni egy fárasztó munkanap után, és mosolyogni azon, hogy a szülőség tényleg pokoli tud lenni - főleg, ha a kis sátánkát nevelgetjük a nappalinkban.
Miért megosztó A baba?
Két rész után szkipp. Kezdem azt hinni hogy a minisorozatot tényleg azért találták ki, hogy ha valami szar akkor is végig nézed mert úgy sincs sok rész. Na ez a sori az, aminél még így is azt mondom hogy na neeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeeee.
Sem a vígjáték sem a horror címkét nem értem, egy normális poén annyi nem volt eddig ebben a két részben, és bár hozzá vagyok edződve a horrorhoz de ebben még a szemem sem rezdült meg egyszer sem. Totál üres karakterek, a kisbaba is hát, sem nem démoni mint pl az Ómenben, semennyire sem ijesztő, de ég cukinak sem mondanám szegénykét…
Mikor érzed hogy most le kéne döbbenned de olyan távol vagy tőle mint ide a Titán. Olyan az egész mint valami nagyon elbénázott paródia. Pedig annnnnyira jó lenne az elképzelés, de ez egy piszkosul kihagyott ziccer.
Örvény - babafejek, sziget és eltemetett titkok
Igazi pszichológiai thiller volt, a legjobb fajtából! Az eredeti címén Maelström című, hatrészes brit-norvég sorozat 1985-ben készült a BBC-nél, nálunk 1989-ben vetítették, és a szakirodalom nem véletlenül hasonlítja a Twin Peaks titokzatosságához és hátborzongató atmoszférájához.
A sztori nagyvonalakban arról szól, hogy egy norvég milliomos sok pénzt hagy végrendeletében egy újságíróra, Catherine Durrellre, aki emiatt Norvégiába utazik, ahol - mint kiderül - két mostohatestvérével találkozik. Catherine úgy érzi, folyamatosan figyelik és az életére is törnek, ezért nyomozásba kezd.
A történet Angliában kezdődik, ahol Catherine Durrell-t éppen kirúgják állásából, majd hamarosan megtudja, hogy egy számára vadidegen, norvég ember egy egész vagyont: birtokot és gyárat hagyott rá végrendeletében. Catherine nem érti az egészet, de mivel jobb dolga úgysincs, ezért Norvégiába utazik, ahol megismerkedik az elhunyt két lányával, Anna Marie-vel és Ingriddel, illetve Ingrid férjével, Lars-al.
Meglepetten látja, hogy mindannyian kedvesen fogadják, ahelyett hogy mérgesek lennének, amiért apjuk egy idegen nőre hagyta a vagyona egy részét. Mint elmondják, ők sem értik, hogy került Catherine a végrendeletbe.
Megmutatják neki a parti házat, ahova a nő be is költözik, illetve egy szigetet, amin szintén van egy ház, és amit azóta nem laknak, hogy a lányok édesanyja öngyilkos lett volna 14 évvel ezelőtt. A kisvárosban persze téma Catherine érkezése, és még mindig téma a gazdag ember hajóbalesete, aki viharban hajózott ki, és tragédia lett a hajókázás vége.

Catherine újdonsült házában meglátja a falon lévő festményen a két lány anyjának, Freyának a portréját. Nem kis megdöbbenésére ezt a nőt látja a szigeten lévő házban.
Ráadásul a ház nem úgy néz ki, mint amit nem laknak, hiszen szól a lemezjátszó, tisztaság van, és ahányszor Catherine átmegy, a babák mindig "elvándorolnak", egy alkalommal éppen teáznak.
Catherine megismeri a család orvosát, és egy idős nőt, Freya nagynénjét. Közben kiderül, hogy Freyát a férje zárta a szigeten lévő házba, miután a nő elméje megbomlott, és ott lett öngyilkos.
Aztán Catherine belefut egy fiatal újságíróba, Anders Bjornson-ba, aki úgy feltételezi, hogy a gazdag férfi nem baleset, hanem gyilkosság áldozata lesz. Catherine megosztja vele fura élményeit, aztán együtt kezdenek nyomozni.
Azt kizárják, hogy Freya esetleg életben van, viszont egyre biztosabb, hogy valaki komolyan Catherine életére akar törni.
A lassú feszültség ereje
A sorozat lebilincselően izgalmas volt a nyolcvanas évek végén, és bár a Magyar Televízió elkövette azt a baklövést, hogy az utolsó rész csattanóját, amit egy hétig vártunk feszült izgalommal és találgatással, a napközbeni műsorajánlókban lelőtték, így is maradandó élmény és emlék az Örvény.
A hat rész alatt nagyon szépen rajzolódik ki a karakterek jelleme és nagyon klasszul, érthetően építkezik a cselekmény is. Nem mondható pörgősnek a cselekmény, főleg mai szemmel nézve nem, de talán ezért is tűnik még ma is izgalmasnak a sorozat.
Ahogy szép lassan kiderülnek a rég eltemetett titkok, szép tájakat láthatunk, az aláfestő zene pedig sokat dob a hangulaton. A zavaros vízben „bámuló” babafejek a mai napig okozhatnak rémálmokat.
Amire emlékeztem, az mindössze azok a csúnya-ronda babák voltak, és a ház, amiben egy titokzatos valaki volt, akit mutattak, ahogy elhúzza a függönyt :)
Ahogy néztem, a babákon és a függönyös részeken kívül más apró momentum is beugrott - így persze a Freya festmény is, és az ötödik rész körül már eszembe jutott az is, hogy mi lesz a végkifejlet - ami valóban úgy is volt :)
Aki annak idején látta, azt csak biztatni tudom, hogy nézze újra a sorozatot. Egész biztos, ennyi idő után is érdemes elővenni. Aki nem látta, vagy akkor még nem is élt, a mostani thriller / horror felhozatalhoz van szokva, annak lehet hogy nem izgalmas már ez a sorozat.
Én most kifejezetten örülök, hogy nem ez utóbbi kategóriába tartozom! ;) Nálam még most is telitalálat a sorozat, és biztosan újranézem még! ;)
Horrorfilmek hátborzongató babákkal
A babás horrorok történetében többféle félelemforrás jelenik meg: lehet szó önálló életre kelő játékról, megszállott figuráról, hasbeszélő eszközéről vagy egy olyan tárgyról, amely mögött valójában egy beteg elme működik.
Dead of Night - Az éjszaka halottja (1945)
A Dead of Night méltán vált a '40-es évek egyik legnevesebb brit horrorantológiájává. A világhírű direktor, Martin Scorsese az egyik legfélelmetesebb horrornak nevezte, és rengeteg zsánerbeli filmesnek nyújtott inspirációt az elmúlt évtizedek alatt.
Utolsó, azaz ötödik része a babás horrorfilmek egyik ősképe. Főhősünk Maxwell Free (Michael Redgrave), aki hasbeszéléssel keresi a kenyérre valót, azonban úgy hiszi, hogy a Hugo névre hallgató munkaeszköze önálló életet él.
A férfi hamarosan egy gyilkossági ügybe keveredik, de ártatlannak tűnik. Vajon tényleg az? Ha arra tippelsz, hogy nem, igazad van: Maxwell egy meghasonlott, kettős identitású személyiség, akiből egyre nagyobb hullámokban tör elő a téboly, hogy aztán a zseniális befejezésben szenvedése egy egészen váratlan fordulatot vegyen.
Trilogy of Terror - Terror-trilógia (1975)
Dan Curtis alkotta meg a '60-as évek egyik legnépszerűbb szappanoperáját, a Dark Shadowst, amiből pár éve Tim Burton készített egy félresikerült feldolgozást, de az amerikai úriember volt a felelős a tévéfilm Terror-trilógia létrejöttéért is.
Itt is az utolsó szegmens a legfélelmetesebb. Egy zuni indián baba akarja megölni a film főszereplőjét, Ameliát (Karen Black), aki ajándékba vette a figurát antropológus barátjának.
A babáról kis idő múlva kiderül, hogy egy törzsi harcos szelleme rejtőzik benne, akinek végül sikerül kiszöknie a tárgyból, de hogy mi történik utána, azt nem lőjük le nektek, inkább nézzétek meg ezt az igencsak jól sikerült kamara-horrort, amelyet a legendás Richard Matheson (Legenda vagyok) írt saját novellájából.

Magic - A mágus (1978)
Az Oscar-díjas Richard Attenborough (tudod, a természetfilmes bátyja és a Jurassic Park igazgatója) rendezte ezt a felkavaró pszichothrillert, amely szintén irodalmi alapokból (William Goldman azonos című regényéből) táplálkozik, és a Dead of Night-hoz hasonlóan egy hasbeszélőt állít a középpontba.
Corky Withers (Anthony Hopkins alakítása Golden Globe-jelölést ért) egy visszahúzodó férfi, aki Fats nevű babája révén robban be a szórakoztatóiparba. Fats Corky teljes ellentéte: egy szabad szájú, erőszakos alak.
Corky újra felfedezi gyermekkori szerelmét, Peggy Ann Snow-t (Ann Margret), de társa nem díjazza a félszeg férfi hódító kísérleteit. Igen, jól sejted: Corky egy disszociatív személyiség, aki módszeresen teszi tönkre saját és mások életét.
Hopkins tűpontos és félelmetes alakítása, valamint Corky beteg elméjének részletes feltárása pedig garantálja a hidegrázós horrorélményt.
The Pit (1981)
Lew Lehman horrorjának gyújtópontjában egy senki által meg nem értett gyerek, a 12 éves Jamie áll, akinek bőven kijut a különféle iskolai bántalmazásokból, a szülei meg magasról tojnak a fejére.
Mikor egyetlen barátja, a koszos, barna és nagyon gonosz plüssmackója a házukhoz közeli erdőben egy rejtélyes, titokzatos szörnyekkel teli gödörhöz vezeti, elhatározza, hogy a veremben lakó lények segítségével bosszút áll rosszakaróin.
Ez a kanadai, kisebb körökben kultstátuszt kivívó mű az Ómen és Az ördögűző által kitaposott ösvényen mozog: a főszereplő gyerkőc rossz, indulatból cselekszik és meglehetősen hatékonyan mesterkedik a 96 perces játékidő alatt.
Persze meg lehet érteni a viselkedését, hiszen csúnyán elbánt vele a sors. Ám nem csak negatív energiái vannak: gyengéd érzelmek fűzik bébiszitteréhez, de szerelme természetesen plátói.
A fiút alakító Sammy Snyders nem egy ismert arc, nem tette sokszor tiszteletét a vásznon (az őt dirigáló Lehman sem készített túl sok filmet), azonban ezt a filmet abszolút ő uralja, teljesítményét látva pedig elismerően csettint az ember.
Pin - Meghasonlás (1988)
Ennél betegebb babás horrort keresve sem találsz. Adva van egy elcseszett család, amelyben anyuci lépten nyomon szidja magányos csemetéit, és apuci is csak akkor kedves, amikor az anatómiai bábúját, Pint beszélteti, hogy megtanítsa vele a gyerekeinek az emberi test működését.
A kisfiú, Leon azonban valóban elhiszi, hogy Pin él. Egyre többször lopakodik be a tárgyhoz, azt remélve, hogy az egyszer csak megszólal.
Pin lesz az egyedüli barátja, így amikor szülei tisztázatlan körülmények között autóbalesetet szenvednek, beköltözteti őt a lakásukba, miközben egyre többször szólal meg a báb hangján.
A magyar felmenőkkel is rendelkező Sandor Stern (Amityville: The Evil Escapes) lassan, ráérősen építi fel hitchcocki thrillerjét, jól bemutatva azt, hogyan uralkodik el a David Hewlett (Kocka) által életre keltett Leonon a skizofrénia.
Borzongató, de egyben szomorú utazás a Pin, amely a '80-as évek horrortermésének egyik legkülönlegesebb darabja.
Ha a babás horror helyett enyhébb, családi borzongás kell
Ha családostul akarunk halloweeni filmeket nézni, az okozhat némi gondot, mert vagy túl rémisztő vagy alig-alig ijesztő alkotásból van több. Most hoztunk egy listát, amin, ha lehet így mondani, "megfelelő mértékben" borzongató alkotások szereplnek, amiken a felnőttek sem unják el magukat, de a kicsiknek sem okoznak (remélhetőleg) álmatlan éjszakákat!
Wednesday
Az Addams Family modernizált élőszereplős feldolgozása, melyből megismerhetjük Wednesday Addams fiatalkori éveit. A sorozat executive producere Tim Burton.
Ez a sorozat épp tökéletes arra, hogy téged és családodat is libabőrös hangulatba hozza. Ez egy Tim Burton-produkció a legjobb formájában, a sötét képekkel és a fura humorral - egy olyan előadás, amely nem túl ijesztő, de éppen elég kísérteties ahhoz, hogy tökéletes halloweeni hangulattal töltse meg a szobát.
A szereposztásban Luis Guzmán és Catherine Zeta-Jones alakítja Gomezt és Morticiát, Jenna Ortega pedig az ikonikus Wednesdayt. Wednesday szemforgatása minden alkalommal, amikor kapcsolatba kerül a teljesen odaadó szüleivel, ismerős lehet minden olyan szülőnek, aki olyan tinédzsert nevel, aki készen áll arra, hogy elhagyja a fészket.
A második évadot már bejelentették, és ez a Halloween remek alkalom lehet arra, hogy felkészüljünk Wednesday következő kalandjára. A folytatásban Wednesday Addams (Jenna Ortega) visszatér a különcöknek fenntartott Nevermore Akadémiára, ahol maradt pár szál, ami csak arra vár, hogy címszereplőnk elvarrja szépen őket.
De újra felbukkan majd főszereplőnk lelkes szobatársa, Enid (Emma Myers), valamint az Addams-család többi tagja is Izével egyetemben, akiknek az ígéretek szerint nagyobb szerep jut majd a folytatásban. A színészek mellett az alkotócsapat is visszatért: Alfred Gough és Miles Millar mellett Tim Burton bábáskodik a második évad felett, utóbbi pedig most is, mint az első évad esetében is, négy epizód rendezését vállalta magára a nyolc részt számláló etapból.
Wendell és Wild
Két cselszövő démontestvérnek, Wendellnek és Wildnak szembe kell néznie ősellenségükkel, a démonirtó apácával, Helly nővérrel és két segédtisztjével, a gót.
Miért ne hívhatnál meg két démont a filmestre, hogy egy kis káoszt okozzanak? A Henry Selick által rendezett stop-motion animációs mesében Keegan-Michael Key és Jordan Peele dinamikus párosa adja a címszereplő Wendell és Wild, az unalom és szolgaság életére ítélt démontestvérek hangját.
Amikor azonban a cselszövő duó találkozik egy Kat nevű árva tinédzserrel (Lyric Ross hangján), kitalálnak egy tervet, hogy végleg kitörjenek az alvilágból. A szürreális hangulat és a sötétebb fantasy elemek talán inkább az idősebb gyerekeknek és tiniknek valók, de akik megnézik, pokolian jól fogják érezni magukat.
We Have a Ghost
Amikor kiderül, hogy egy Ernest nevű szellem kísérti új otthonukat, Kevin családja egyik napról a másikra a közösségi média szenzációjává válik. De amikor Kevin és Ernest.
Amikor a Presley család beköltözik új otthonukba, nem veszik észre, hogy valaki már ott lakik: Ernest (David Harbour) a barátságos szellem, aki a padláson lóg.
A tinédzser Kevin (Jahi Di'Allo Winston) egy nap felfedezi odafent a kísértetet, és a páros valószínűtlen barátságot köt. Kevin úgy érzi, hogy az apja félreérti őt, és szüksége van egy barátra, Ernest pedig nem emlékszik arra, hogyan halt meg, és szüksége van Kevin segítségére, hogy feldolgozzon néhány lezáratlan ügyet.
Amikor azonban Kevin apja, Frank (Anthony Mackie) rájön erre a különös barátságra, csak egy lehetőséget lát a pénzszerzésre, ezért feltesz egy videót Ernestről a netre, ami vírusként terjed, és ezzel éket ver közte és a fia közé. Most már mindenki akar egy darabot Ernestből - beleértve a CIA-t is.
Troll
A Dovre-hegység mélyén valami gigantikus lény ébred fel ezer évnyi fogság után. A lény mindent elpusztít, ami az útjába kerül, és Oslo felé közeledik.
Ez a 2022-es norvég film az utóbbi idők egyik legjobb bemutatkozása a szörnyfilm műfajában. A film azzal kezdődik, hogy a norvég hegyekben alagutat fúrnak, ami egy kitörést eredményez, amely felébreszt egy szörnyű trollt, aki a továbbiakban pusztítást végez a környező településeken.
A filmben számos kikacsintás található a szörnyfilmek úttörőire, mint Godzilla és King Kong, rengeteg akció, és a norvég troll mítoszának csodálatos feldolgozása. Ez a film azonban talán egy kicsit túl intenzív a kisebb gyerekek számára.
Énekelj! - Thriller
A rövidfilm Michael Jackson 1982-es, azonos című albumának „Thriller” című slágerén alapul. Egy színtársulat „Thriller” című előadása balul sül el, amikor a buliba.
Az Énekelj! banda mind jelen van ebben a kísérteties animációs rövidfilmben. Miután összeállították Michael Jackson „Thriller”-jének előadását a New Moon Színházban, Buster Moon, Johnny, Meena, Miss Crawly, Ash és Gunter egy halloweeni partira mennek Clay Calloway házába.
De valami nincs rendben, és mindenki kissé furcsán viselkedik - ahogy a dal is mondja, valami gonosz leselkedik a sötétben. Amikor a vendégek megérkeznek a partira, észreveszik, hogy egy titokzatos, sokszínű trutyi vette át az uralmat, és Clay és a parti vendégei ugyanúgy táncolni kezdenek, mint a színházi szereplők.
Ez egy vidám, családbarát rövidfilm, melyen mindenki nevetni, énekelni és táncolni fog!
A balszerencse áradása
Szüleik váratlan halála után a három Baudelaire testvér kénytelen bírósági és jogi eljárásokkal bajlódni. Talán fény derülhet az igazságra, de ami ennél is fontosabb, hogy.
Ez a sorozat sötét és egy kicsit kísérteties, de végső soron egy abszurd vígjáték, amely hihetetlenül hű az eredeti könyvekhez. Nem is tudjuk, hogy Neil Patrick Harrisnél alkalmasabbat tudnánk-e kívánni a gótikus, lepukkant birtokán élő, furcsa és gonosz Olaf gróf szerepére.
A sorozat közös megtekintése alkalmat adhat arra, hogy beszélgessünk arról, milyen kiválóak ezek a könyvek és, ha szerencsénk van, a gyerekeknek kedvük is támad elolvasni őket.
Éjszakai könyvtár
A történet Alexet követi, egy fiút, aki a horrortörténetek megszállottja. Egy gonosz boszorkány bebörtönzi őt New Yorkban található lakásában.
Ha olyan gyerekeid vannak, akik könnyen megijednek, akkor talán jobb, ha ezt nem nézed meg velük. Ez a Jancsi és Juliska modern újragondolása, de van benne egy csipetnyi Baba Yaga is, egy kis Ragyogással.
A történet Alex Mosherről szól, egy fiatal fiúról, aki imád ijesztő történeteket írni. Végül egy varázslatos lakásban ragad, amelyet egy boszorkány irányít, aki minden nap arra kényszeríti, hogy megírja a történeteit.
A film producere a híres Evil Dead és Army of Darkness rendezője, Sam Raimi, és aki szereti a horrorfilmeket, számos kikacsintást fog látni a klasszikusokra, így ez egy csodálatos kapu a gyerekek számára, akiket esetleg érdekelnek a félelmetesebb filmek.
Hubie Halloween
Hubie Dubois rajong az otthonáért, és mindent elkövet, hogy minden évben megtarthassák Salem halloweeni buliját. Ennek ellenére mindenki csak nevet és gúnyolódik rajta.
Adam Sandler ebben a filmben korábbi karakterei felé kacsintgat (jöjjön Ben Stiller, mint Hal, az ápoló). De ami igazán nagyszerű halloweeni családi filmmé teszi ezt a filmet, az a hátborzongatóval vegyes őrültség, ahogy Sandler bolondos és bájos Hubie-ja megmenti a városát halloween éjszakáján.
A film tele van rendhagyó viccekkel és karakterekkel is, amelyek az egész családot kacagásra késztetik.
Mr. Harrigan telefonja
Mr. Harrigan legjobb barátja egy magányos kamaszfiú. Mikor az idős Mr.Harrigan meghal, fiatal barátja megtartja az okostelefonját, és időnként üzeneket küld Mr. Harrigannek.
Ez a film magának a horror mesterének, Stephen Kingnek egy kísérteties novelláján alapul. Ha vannak idősebb gyerekeid, főleg tizenévesek, és sok időt töltenek a telefonjukon, ez a film szinte túl tökéletes.
Íme az előzmények: Craig (Jaeden Martell) egy tinédzser, aki összebarátkozik Mr. Harrigannel (Donald Sutherland), egy fanyalgó helyi milliárdossal. Craig ajándékba ad Mr. Harrigannek az első okostelefonját.
Amikor Mr. Harrigan meghal, Craig felfedezi, hogy a telefonján keresztül még mindig tud kommunikálni elhunyt barátjával - és ekkor a lehető legesleg Stephen Kingesebb módon hátborzongató dolgok kezdenek történni azokkal az emberekkel, akik történetesen Craiggel kerülnek szembe.
Elátkozott Halloween
Egy tizenéves lánynak, aki halloweenkor véletlenül elszabadít egy ősi és pajkos szellemet, amelynek hatására a dekorációk életre kelnek és pusztítást végeznek, össze.
A történet a tinédzser Sydney-t (Priah Ferguson) követi, aki szüleivel, Howarddal (Marlon Wayans) és Emilyvel (Kelly Rowland) Brooklynból a Halloween megszállott városába, Bridge Hollowba költözik.
Sydney számára azonban az új otthonukhoz való alkalmazkodás lesz a legkisebb probléma, amikor véletlenül kiszabadít egy gonosz szellemet, és szkeptikus apjával kell összefognia, hogy megakadályozza, hogy az természetfeletti pusztítást végezzen a kisvárosban.
Ha vannak olyan gyerekek az életedben, akik szeretik az éjszakai zűrzavart, de még nem állnak készen a felnőtteknek szóló kísértetmesékre, akkor ez lehet a tökéletes kotyvalék számukra.
A mumusvadász
A történet egy nagyon koraérett tinédzser bébiszitterről, Kelly Fergusonról (Tamara Smart) szól, aki felfedezi, hogy léteznek mumusok és szörnyek, akik éjszakánként elindulnak a gyerekek terrorizálására.
És ahogy a cím is sugallja, megtanul rájuk vadászni. A szörnyek ijesztőek, de ugyanakkor kicsit bolondosak is.
Ha szerencsénk van, a gyerekekben az az érzés marad a film után, hogy kellő vagánysággal ők is képesek lennének megmérkőzni a világ szörnyeivel.