Van-e a magzatnak lelke?

A magzat lelkének kérdésére nincs mindenki által elfogadott, egységes válasz: a biológia a fejlődő testet, az érzékelés és az idegrendszer működését vizsgálja, míg a lélek fogalma elsősorban vallási, filozófiai és személyes meggyőződés kérdése. A zsidó hagyományban többféle értelmezés létezik arról, mikor kapcsolódik a lélek a testhez, a katolikus tanítás szerint pedig a lélek a fogantatástól jelen van.

A magzat ugyanakkor már az anyaméhben érzékelő, fejlődő és a környezetéhez alkalmazkodó lény. Érzékeli az anya szervezetének működését, a hangokat, a mozgást, a hormonális változásokat és a stressz testi jeleit, miközben az anya-magzat kapcsolat fokozatosan alakul.

A lélek fogalma vallási és filozófiai megközelítésben

Erre az évezredek óta vitatott kérdésre a chabad.org írása alapján keressük a választ. A zsidó hagyomány szerint az embrió a fogantatástól számított negyvenedik napon kezd alakot ölteni. Azzal kapcsolatban, hogy mikor kapja meg a lelkét, többféle vélemény létezik.

Rabbi Jehuda Hánászi, a Misna szerkesztője és barátja, Antoninus császár beszélgetését a Talmud rögzíti (Szánhedrin 91b). Azt mondta a császár: Mikor helyezik a lelket a testbe? A fogantatás pillanatában vagy az alak felvételének pillanatában (vagyis a negyvenedik napon)? Rabbi Jehuda azt mondta, hogy az alakot öltés pillanatában.

A császár vitatkozott: vajon egy darab sótlan hús eláll akár három napig anélkül, hogy rothadásnak indulna? (vagyis: az embrió nyilván nem létezhet negyven napig lélek nélkül). A léleknek a fogantatás pillanatától jelen kell lennie! A rabbi elismerte: Antoninus tanított meg engem erre a dologra és az Írás is őt támogatja (… életet és szeretetet míveltél velem s gondviselésed megőrizte szellememet - Jób 10:12).

Máshol (Menáchot 99b) azonban ezt olvassuk: Jochánán rabbi és Elázár rabbi is azt mondta: a Tóra negyven nap alatt adatott [Mózesnek a Szináj-hegyen] és a lélek negyven napon át formálódik.

A kabala szerint a körülmetélés (lányoknál a névadás) alkalmával kezdi meg a lélek a testbe való bejutását és akkor folytatja, amikor „gil chinuch” - az oktatás (legkésőbb 8-9 éves kor) korát elérve a gyerekek egyre inkább hozzászoknak a parancsolatok betartásához.

A kabala alapkönyve, a Zohár szerint a folyamat fiúknál 13 év és egy naposan, a lányoknál 12 évesen fejeződik be. A Midrás rábá szintén egy folyamatot ír le a Prédikátor könyvének egy mondata (4:13) alapján: „jobb egy szegény és bölcs gyermek, mint egy öreg és balga király”.

A midrás szerint az öreg és balga király a jécer hárá, a rossz ösztön vagy állatias lélek, mely az emberben születésétől fogva megtalálható, a bölcs gyermek pedig a jécer hátov, a jó ösztön, mely csak bár micva, illetve bát micva korban lép be a gyermek testébe.

Az ellentéteket talán úgy oldhatjuk fel a legkönnyebben, ha kifejtjük, hogy többféle entitás van, melyre „lélekként” hivatkozunk. Van az a lélek, mely az élettelen hústömegből élő, lélegző, gondolkozó szervezetté változtatja az embert.

Ez a nefes háchijunit (élet-lélek) vagy nefes hábehámit (állati lélek). A léleknek ez a formája szerepel Jehuda Hánászi és Antoninus vitájában. Az a lélek, mely a körülmetélés, illetve a névadás alkalmával kerül az emberi testbe, a nefes háelokit (isteni lélek).

Úgy tűnik azonban, hogy ez a lélek egy bizonyos formájában még az anyaméhben fejlődő embrióban is benne van, hiszen azt olvassuk a Talmudban (Nidá 30b), hogy méhen belül minden magzat megtanulja az egész Tórát. Feltételezhető, hogy ennek megvalósulásához isteni lélekre van szükség.

Felmerül az a kérdés is, hogy a léleknek a testbe való belépése vajon hogyan definiálható. Az áldott emlékű lubavicsi Rebbe szerint olyan nagy mértékű fúzió jön létre test és lélek között, hogy végül eggyé válnak és a lélek hatása egyértelművé válik a testen is.

Bár a magzatnak van isteni lelke, annak hatása a testre gyenge. Az állati lélek sem képes teljes mértékben életet adni a testnek, a magzatot anyja teste táplálja, nem saját lélegzete élteti, stb.

Születéskor, amikor a gyermek különálló entitássá válik, már felismerhető az állati lélek, de az isteni lélek hatása még ekkor sem nyilvánul meg. Körülmetéléskor vagy névadásnál az isteni lélek bekerül az ember tudatába.

Ez a folyamat a bár micva vagy bát micva alkalmával válik teljessé és kifejezetté, amikor az ember magára vállalja a micvák teljesítésének jármát.

A katolikus felfogás szerint mikor van lelke a magzatnak?

A római katolikus egyház egyértelmű állásfoglalást hozott ebben. Az orvostudomány - mint említettem - leír ugyan bizonyos, biológiai szempontból differenciált állapotokhoz kötődő megjelenéseket, de azt senki nem tudja megmondani, mikortól hordja a lelket a biológiai szubsztrátum.

Ezért tartom helyesnek, amit a katolikus egyház tanít: a fogantatás után az abortusz gyermekgyilkosság. A fejlődési rendellenességeket hordozó magzat is lélekkel bíró emberi személyiség.

A vallási megközelítés ebben a kérdésben nem ugyanazt vizsgálja, mint az orvostudomány. A biológia leírhatja a sejtek fejlődését, az idegrendszer kialakulását, az érzékelés megjelenését és a magzat életfunkcióit, de a lélek jelenlétét vagy eredetét nem tudja laboratóriumi módszerekkel igazolni.

Az orvos, amikor kimondja, hogy lélek, gondol-e valamire, vagy a hit mondatja ezt vele? A hit mondatja.

Lelkiismeretünkön keresztül szólal meg a lelkünk, s a lelkiismeret nem lehet más, mint az a „maradék”, amit az édenkertből való kiűzetésünk után az ember megőrzött magának a paradicsomi állapotból.

Lelkiismeretünk révén kommunikálunk Istennel. Ezt nem tudom orvosilag megfogalmazni.

Mit tud a tudomány a magzat érzékeléséről?

A magzat lelkének kérdése nem azonos azzal a kérdéssel, hogy érzékel-e a magzat. A fejlődő magzat érzékeli az őt körülvevő környezetet, fokozatosan fejlődő szervei, érzékszervei segítségével egyre differenciáltabb módokon.

Érzékeli a maga módján az édesanyja szervezetének működését, testi-lelki aktivitásait, jóllétét, állapotváltozásait, s a maga módján képes ehhez kapcsolódni is.

A magzat idegrendszere folyamatosan fejlődik, érzékszervei hamar munkába állnak, de másképp kell elképzelnünk a magzati látást, hallást, mint ahogy mi látunk, hallunk.

Minden „szűrtebb”, hiszen magzatvíz veszi körül a kicsit, kívül az izmos méhfal és a hasfal is tompítja a beérkező hangokat, fényeket.

A magzati korban a hetedik hét körül válunk képessé arra, hogy érzékeljük az érintést, a nyolcadik héttől már jellemző egyfajta spontán mozgás.

A külvilágból érkező ingerekre, a beszédre, zenére, zajokra, de még az anya mozgására is reagál a magzat, és megjelenik a korai önszabályozó viselkedés.

Az anyával való kapcsolatban az egyik fő kommunikációs csatorna a magzat mozgása, illetve mozdulatlansága. A tizennegyedik héten már jelen van a szag- és ízérzékelés, ez utóbbi összefüggésbe hozható később a hozzátáplálással.

Ez azt jelenti, hogy a gyermek később inkább azt az ízvilágot preferálja, amit az anyaméhben megtapasztalt. Az ízmolekulák egyfajta lenyomatot készítenek a család ízvilágáról, ezzel kezdetét veszi a magzat adaptációja a környezetéhez.

Nem sokkal ezután jelenik meg a hallás, majd a harmincegyedik héten a hő- és fájdalomérzékeléssel is bővül az eszköztár. A hallásban olyan differenciálódás is érzékelhető, hogy a magzat megismeri az édesanyja hangját.

A magzat már az anyaméhben érzékel: Hallja a külvilág hangjait, az élesebb zajoktól megijed, összerezzen. Hallja az anya szívverését, pl. stresszes helyzetben a gyorsabb szívverést, így akaratlanul is tanúja lesz, ha idegesek vagyunk valami miatt.

Érzékeli a hormonális változásokat, sőt a hormonokból kap is valamennyit. A hatodik hónaptól érzi a fájdalmat. Lát is: fényeket, foltokat. A bőrérzékelés kezdettől fogva működik, ez a legjelentősebb.

Nagyjából húszhetes korától hall, az intenzív, hirtelen zajokra összerezzen. Öt hónapos korától különbözőképpen reagál a különféle zeneszámokra.

Látása már a 16. héten annyira fejlett, hogy azt is észleli, ha napozik a mamája. Ízeket már a 15. héten érzékel, valójában szinte mindig tudja, ha fűszeres ételt eszel, ugyanis az anyatejben ugyanúgy megjelennek az aromák, mint a magzatvízben.

Vagyis a baba ismerős, mégis változatos élményben részesül, ha szoptatod. Az egyensúly-érzékelés már a negyedik hónaptól működik, így a baba érzi, ha megváltoztatod a testhelyzeted, ha táncolsz vagy pihensz.

Az egyik legkorábban működésbe lépő érzékszerv a bőr: az érintést más a 10-11. héten érzékeli, de az utolsó harmadra a hideget, meleget, fájdalmat is.

Egyáltalán nem elrugaszkodott gondolat, hogy már a pocakban szereti, ha simogatják, sőt kis nyomásokkal „játszani” is lehet vele.

A magzat globális, nem verbális érzékelése

D. Stern óta sokat tudunk az anyaság állapotáról, és a baba személyközi kapcsolatainak alakulásáról. Úgy tűnik, a csecsemőknek veleszületett általános képességük van arra, hogy az egyik érzékelési modalitásban kapott jelet, ingert egy másikba átültessék.

Vagyis ez az érzékelés valahogy független az érzékszervi modalitásoktól, valamilyen rejtélyes, komplex érzékelési módban fogják fel az egészen kis babák a körülöttük lévő világot, zajló eseményeket, érzéseket, cselekvéseket.

Inkább alak, intenzitás, időbeli mintázat, semmint a felnőttekre jellemző vizuális, hangi, tapintási és egyéb érzékelések, észlelések és ingerfeldolgozások.

Az élmény számukra globálisan jelentkezik, s ez alakul egyre jobban felismerhető módon már az anyaméhben is.

Ennek fényében már jól érthető, hogyan is képesek rezonálni például anyjuk aktuális érzelmi, indulati állapotaira, ritmusára, hangulatára, hangulati hullámzásaira, megfeszülő, görcsbe ránduló testére, ideges vagy szomorú lelkiállapotaira.

Ugyancsak Stern volt az, aki a kategorikus érzelmek (öröm, szomorúság, félelem, düh), és a globális, modalitástól független észlelések mellett kiemelte az élmények harmadik minőségét is, amelyek az ún. „vitalitási affektusok”.

Olyan élményminőségek érzékeléséről van szó, mint pl. hogy valami hullámzó, lassú, elnyújtott, csendes, elhalványuló, vagy éppenséggel kitörő, dinamikus, robbanó.

Ezt a baba az édesanyja mozdulataiból, mozdulatainak erejéből, keménységéből vagy lágyságából, az érzelmi minőségek kellemes vagy kellemetlen jellegéből, az aktivitási minőségekből képes felfogni, leszűrni.

Itt alapvetően a nem szóbeli kommunikációról, érzékelésről beszélünk, a kapcsolódás, interakciók sejtszintűek, zsigeriek, mozgásosak, érzékleti szintűek, aktivitás dimenziókban zajlanak az interakciók.

Érzi-e a magzat, hogy várják-e?

A hosszadalmas bevezető után pedig a rövid válaszom a kérdésre: a baba, majd a gyerek is, mindent érzékel. Nehéz megmagyarázni, hogyan, de érzékeli, hogy örömmel fogadják-e, vagy inkább vegyes érzésekkel, netán ellenérzésekkel, elutasítással.

Attól még várhatják egyébként örömmel, hogy nem tervezett gyerek volt, mert a kezdeti meglepődés vagy sokk után elkezdhetnek a szülők örülni a babának, és akkor az máris teljesen rendben van.

Nem az a probléma, ha nem tervezett a gyerek - nem is kell mindig mindent előre eltervezni, és nem is lehet -, sok gyerek érkezik akkor, amikor még nem számítanak rá, mégsem lesz ebből gond.

A lényeg igazából az, hogy a baba kívánt gyermek volt-e, akarták-e a jöttét, vagy sem.

Az akarás és a nem akarás között ezért fontos különbséget tenni. Nem gondolom, hogy általánosságban nagy különbségek lennének a tervezett, illetve a nem tervezett gyerekek viselkedése között, ez attól függ inkább, hogy menet közben a nem tervezettség ellenére képes-e elfogadni a terhességét, kisbabáját az édesanya és az édesapa.

Mint ahogy semmi nem fehér vagy fekete, a tervezettségnek is lehetnek hátulütői, a nagy ráfeszülés, akarás, görcsösség, és nagy elvárások, tökéletességre törekvés tevődhetnek rá a gyerekvállalásra.

A tökéletességre törekvésből, a túlzott tervezésből aztán fakadhatnak csalódások is.

Az anya érzelmei és a magzati stressz

A központi tényező a stressz jelenléte, illetve mértéke. A magzat, és bizonyos szempontból még az újszülött is az anyai szervezet része, az anya teste-lelke, érintése, hangjának simogató tónusa, szeretetteljes odafordulása babájához, majd a szoptatás vagy etetés csökkenti a baba vérében a stresszhormon szintjét.

Ha az anya maga feszült, stresszes, mindezek megváltoznak, fiziológiai szinten is, emelkedhet a vérnyomás, a légzés, változhat a fiziológiás ritmus, az éberségi szint, mindezek a testi minőségek érzékelhetőek a kicsi számára.

Ha az anya nem képes a babájának megnyugtatást, csillapítást, lágy ringatást adni, ha nem lehet örömmel várni a babát, az öröm, a boldogság helyét átveszi a szomorúság, harag, félelem, sokféle érzelem attól függően, miért is nem lehet azt a babát örömmel várni.

De lehet, hogy ezek az érzelmek el lesznek nyomva, nem vállalhatók, ami még rosszabb, mintha kifejeződnének, mert akkor azzal már lehetne dolgozni.

De sajnos a legtöbb esetben senkinek sem lehet beszélni ezekről a feszítő, ellentmondásos érzelmekről, annyira tabu téma, hiszen „a gyerek áldás” (kell, hogy legyen), és ha a döntés megszületett, hogy megtartják a babát, akkor nagyon erős társadalmi és társas nyomás jön, hogy a jó anya boldog ilyenkor, csak pozitív érzései vannak, a föld felett lebeg pár méterrel.

És aki nem így érez, rossznak gondolja magát, szégyen járhatja át, ezért még erősebb lesz a szorongása, lelkiismeretfurdalása, bűntudata. Akár depresszív tünetek is jelentkezhetnek, vagy felerősödtek, ha eleve volt az anya előtörténetében.

S minél mélyebb egy érzés, annál inkább azt fogja érzékelni a kicsi, minél kisebb, annál inkább, mintsem a tudatosan megtervezett, kifelé mutatott viselkedést, „üzeneteket”.

Tehát egész piciként is érzékeli, hogy az érzések nem tiszták, világosak, egyértelműek, hogy valami bezavar ezekbe, amit nem lehet igazán jól felfogni, s ez benne is zavart fog kelteni.

Ha nem örömmel várják a babát, akkor a várandósság és az együttes létezés folyamatosan stresszel terhelt lesz, és ez a stresszes helyzet az, amit a maga zsigeri módján érzékel a baba.

Mostanában kezdenek egyébként ennek a vizsgálatával is egyre szélesebb körben foglalkozni, és azt mutatták ki, hogy ahol stresszhatásoknak volt kitéve a várandósság, ott az újszülöttben is már magasabb stresszhormon értékeket mértek.

Testi-lelki-szellemi működések így fonódnak egymásba.

A kívánt és az elutasított gyermek tapasztalata

Az az anya, aki örömmel várja gyermekét, az általában nem feszült, nem ideges, nem stresszel, képes lágyan, ellazultan kapcsolódni babájához, gondolatban, képzeletben, fizikai és lelki síkon is.

Persze itt is bezavarhatnak külső stresszek, krízisek, de ezek kevésbé fognak hatni, ha erős a kapcsolódás a gyermekéhez.

Képes őt megszólítani, a baba melegséget, finomságot, gyengédséget érzékelhet, ezek mind kellemes érzetek. Elősegítik az anya és babája között a kötődés kialakulását.

Ha stressz uralja a szülői szervezetet, akár kötődési bizonytalanság, vagy zavar is kialakulhat, melynek későbbi következményeivel is számolni kell.

Hanem akarták, nem várták, és ez a várandósság folyamán sem változik meg, az nagyon súlyos teher lesz mindenki számára.

Akkor a létezéséhez eleve kapcsolódik egy elutasítás, negatív érzelmek, akár indulatok is, ami már ott törést okozhat a formálódó szülő-gyerek kapcsolatban, ami kapcsolati traumatizációhoz is vezethet.

A szégyen és a bűntudat, ami szüleiben motoz, az ő kis lelkébe is beköltözhet, csak éppen nem tudja pontosan, miért.

A gyerek vétlen, mégis bűnösnek érezheti magát, fölöslegesnek, tehernek, elutasítottnak. Egész életét megpecsételheti ez a helyzet, ez az érzés, ha ezen nem változtatnak a szülők.

Ha valakit nem akartak, nem kívántak, mégis megszületik, annak egész életében dolga lesz azzal, hogy ő vajon megérdemli-e az életet, joga van-e a világon lenni, érdemes-e az emberek elfogadására, szeretetére, van-e helye a világban.

Nagyon mély, zsigeri érzések ezek, és sok esetben állandósul a tudattalan törekvés arra, hogy akkor én majd megmutatom, hogy igenis kellek erre a világra, igenis érek valamit.

Állandósulhat annak a belső szándéka is, hogy akkor én megszolgálom majd mások figyelmét, törődését, bebizonyítom, hogy elég jó, elég hasznos vagyok, és reménykedem abban, hogy érvényesítik, igazolják számomra a saját létjogosultságomat, hogy megérdemlem a létezést.

De a mély belső kétely ott marad, bármennyit is tesz, bármennyit is szolgál az illető, hacsak nem tesz valamit azért, hogy ezt a törést feldolgozza.

A korai elutasítás lehetséges következményei

Ez a belső elutasítottság-érzés már az egészen korai fejlődésben, kapcsolatban is megjelenhet, amikor valahogy nem olyan zökkenőmentes az adaptáció, az egymásra hangolódás, vagy testi tünetekben, szabályozási (regulációs) zavarokban fognak megmutatkozni az alapvetően kapcsolati törések (sírósság, táplálási, etetési problémák, alvási nehézségek, testi tünetek stb.).

Félrecsúszhat a meg nem értés, a félreértések, az ambivalens érzések, a feszültségek miatt az alakuló kapcsolat és a gyermek fejlődése is.

Ha nem tervezett és nem kívánt gyerekekről van szó, úgy gondolom, ott markáns különbségek lehetnek a későbbi életükben, viselkedésükben.

Fokozottabban veszélyeztetettek arra, hogy érzelem- és viselkedésszabályozási zavarok alakuljanak ki náluk, hogy testi-lelki tüneteket produkáljanak, hogy „nehezen kezelhető” gyerekekké váljanak.

Az a törés, trauma, ami ott van, hogy nem akartak, nem kellettem, nem vagyok elég jó, szép, okos, ügyes, szerethető stb., többféle tévútra viheti a gyereket.

Vagy lázadni fog, küzdeni, harcolni, vagy lefagy, megbénul, bezár, vagy folyamatosan bizonyítani akar majd.

Az elutasítottság alaptraumája ott rágja szét belül a mélyebb lelki rétegekben a gyereket, egy alap szorongás, szomorúság, bizonytalanság, értéktelenség-érzés, önbizalomhiány az, ami miatt nehezebb lesz önmaga elfogadása is, és a világban a helyének a megtalálása is, a beilleszkedés, a másokkal való kommunikáció, kapcsolódás is.

A tervezett gyermek esetleges terhei

A szülői fantáziák, projekciók azok, amiknek nagy szerepük lehet a gyerek fejlődésében és a kapcsolat alakulásában, és többnyire nem előnyös módon.

A projekciók és az azoknak való elvárások, megfelelések torzíthatják a gyermek valódi személyiségének, személyiségműködésének kibontakozását, és ez sajnos azt eredményezi, hogy kényszerűen valaki mássá kell válnia a megfelelés, alkalmazkodás érdekében.

A tervezettségnek is lehetnek hátulütői, a nagy ráfeszülés, akarás, görcsösség, és nagy elvárások, tökéletességre törekvés tevődhetnek rá a gyerekvállalásra.

A gyermekre vetített szülői elképzelések, félresiklott életutak később ugyancsak megterhelhetik a kapcsolatot.

A méhen belüli tanulás és alkalmazkodás

Ma már biztosan állíthatjuk, hogy a tanulás magzati létünk során kezdődik el. A magzat kognitív képességeiről tudjuk, hogy észleli és feldolgozza környezete ingereit.

Ez a méhen belüli kompetencia biztosítja számára a megfelelő fejlődést, de megalapozza a szülő-magzat közti kapcsolat kialakulását is.

Az idő előrehaladtával a magzati bevésődés, tanulás hatással van a gyermek későbbi életére és jövőjére. Mára kiderült, hogy sejtjeink a szeretetre és a félelemre is reagálnak.

Az agyi sejtdifferenciálódás a születés kilencedik hónapja körül fejeződik be, de az agy fejlődése ezután is folytatódik.

A neurális hálózatok egyre összetettebb rendszert alkotnak, a neuronok érése és a szinapszisok fejlődése egészen felnőttkorunkig zajlik.

A feszültség-ellazulás mintázata a mindennapokhoz tartozik, az újszülött ebbe születik bele, így ez is egyfajta tanulási folyamatnak tekinthető.

A magzat stressz- és ellazultsági szintjével kapcsolatos képességei is a méhen belüli időszak alatt vésődnek be.

Más környezethez adaptálódik, amikor ő az első gyerek, és máshoz, ha mondjuk harmadik gyerekként születik a családba.

A magzati kompetenciák lehetővé teszik az alkalmazkodást a család normáihoz, például hogy mikor kelünk, mikor fekszünk, mennyire rendszeresek az étkezések, csend vagy épp hangzavar uralkodik a családban.

A „programozás” tehát már ekkor elkezdődik. A magzat szempontjából szerencsés hozzászokni ahhoz a környezethez, amibe bele fog születni.

Már ekkor képes arra, hogy illeszkedjen azokhoz az értékekhez, amelyek később, az évek során egyfajta mintaként szolgálnak majd számára.

Az anya-magzat kapcsolat testi csatornái

Az egyik lehetséges interakció az a biológiai csatorna, amit ez a kapcsolat természetes módon magában hordoz: az anya teste otthont ad a magzatnak.

Ez megjelenik abban is, hogy mennyi tápanyag és vér áramlik a méhlepénybe, ami egyértelműen függ az anya állapotától.

A két élet - az anya és a baba - vére nem keveredik össze, vagyis közvetlenül nem találkozik egymással. Ez biológiai szinten is mutatja, hogy az első pillanattól kezdve a baba egy önálló lény.

Nem az anya része, nem az ő tulajdona, hanem egy az ő méhében fejlődő új élet.

Régen úgy mondták, hogy a baba egy ajándék, hogy áldott állapotban van az az édesanya, aki egy magzatot hordoz a szíve alatt.

Ezek a kifejezések nagyon pontosan megjelenítik, hogy az anya élet iránti feltétlen elfogadása milyen kedvezően hat a kisbaba fejlődése szempontjából.

A kisbabának így az lesz a magzati bevésődése, hogy szeretve vagyok, elfogadva vagyok, nem kell semmit tennem ahhoz, hogy elfogadjanak, nem kell elvárásoknak megfelelnem, hanem saját jogon, az életem jogán táplálva vagyok és szeretve vagyok.

A terhesség lelki változásai trimeszterenként

A terhesség nem csupán fizikai, hanem lelki változásokkal is jár. Ezek a változások különösen az első terhesség alatt lehetnek erősek.

A várandósság 3 fő részre (trimeszterre) van felosztva. Ebben valóban nagy eltérések vannak testi-és lelki szinten a kismamánál és magzatánál is.

Az első trimeszter lelki folyamatai

Az első időszakra jellemzően az érzelmi változások nem csupán a hormonális változások következményei, nagyban múlik azon is, hogy a kismamának milyen önismerete, tapasztalatai, milyen élettörténete van.

A terhesség korai szakaszában több változással is meg kell küzdeni. Egyfelől a párkapcsolatban a kettőből három lesz, a szerelmespár családdá válik és ez még akkor is járhat nehézségekkel, ha várt babáról beszélünk.

Pszichológusok úgy szoktak fogalmazni, hogy a párnak be kell engedniük maguk közé a babát, ami valakinek könnyebben, míg másnak nehezebben megy.

Ez még akkor is okozhat problémát, ha a párkapcsolat egyébként kiegyensúlyozott és tervezett a terhesség.

A férfi nehezebben érti meg, mi is történik az anyában. Azonban ez az időszak szorosabbá is teszi a kapcsolatot, hiszen összefonódik a közös gyermek és a közös felelősség gondolata.

Kapcsolati síkon nem csupán a párkapcsolati változások jellemzőek, hanem a kismama és az anyja kapcsolata is változik.

Persze ez nem törvényszerű, de maga a helyzet különlegessége (leginkább első terhességnél) szinte kínálja annak a lehetőségét, hogy ha vannak elfojtott indulatok, kapcsolati zavarok, tabuk anya és lánya között, akkor ezek felszínre törjenek.

Az anya lánya várandóságakor a saját terhességét is újra élheti, feltörhetnek benne emlékek, a terhes kismamában pedig gyakran rég elfelejtett gyerekkori emlékek törnek a felszínre.

Fontos időszak ez mindkettőjük számára és egyben egy soha vissza nem térő alkalom arra, hogy ha vannak ki nem mondott problémák, akkor ezeket megoldják, kibeszéljék és közösen készüljenek egy új korszakra.

Az első trimeszterre jellemző a tudatos és a tudattalan elmosódása: félelmek (akár a vetéléstől), furcsa álmok, emlékbetörések, gyerekkor felszakadása nagyon sokak számára jellemzővé válnak.

Éppen ezért a hangulatingadozás nagyon jellemző erre az időszakra: az egyik pillanatban kitörő öröm, a másikban sírás, a racionális és az ösztönös érzékelés váltakozása, boldogság és félelem.

Ebben az állapotban az anya számos dolgot átértékel: hiszen ilyenkor tudatosul benne, most már felelősséggel tartozik egy másik életért.

Ez egyszerre csodálatos és nagyon ijesztő is, hiszen félre kell tenni az eddigi önző vágyakat, megváltozik a fontossági sorrend.

Különösen fontos a család támogatása, mind az anya felől, mind pedig a partner felől.

A második trimeszter és a kapcsolat erősödése

A második trimesztert szokás lelki szempontból a legkönnyebb, legboldogabb, felhőtlen időszaknak nevezni.

A magzat állapotáról már nagyon sok mindent tud az anya, sőt, már határozottan érzi is a jelenlétét.

A baba egészségére vonatkozó félelmek eddigre már jórészt megszűnnek, hiszen az első szűrővizsgálatokon már túl van a.

Ha a küzdött bármilyen terhességi rosszulléttel, akkor ez is biztosan megszűnt már, ami komoly befolyással van az érzelmi életre is.

Párkapcsolati szinten megkezdődik az az időszak, amikor már valóban közösen élhetik meg a babavárást: a magzat mozgását már nem csak a kismama, hanem párja is érzékeli, beszélhet is a magzathoz.

Teljesen látható, érzékelhető immár a jelenléte viszont ez nem csak örömöt, de például a szexuális életet tekintve sok férfiban szorongást, aggódást is kiválthat.

A külvilág számára is egyértelmű, hogy a nő gyereket vár. Előzékeny idegenekkel, gondoskodó ismeretlenekkel találkozhat a kismama, akikkel beszélgetésekbe elegyedik, gratulációkat fogad és tényleg úgy tűnhet, hogy nem csak a közvetlen környezet, de mindenki örül annak, hogy babát vár.

A legtöbben ettől kivirulnak. A legtöbb kismama jól érzi magát a bőrében a második trimeszter alatt.

Harmonikus, önazonos időszaknak írják le ezt a szakaszt sokan, szépnek látják magukat, büszkék gömbölyödő pocakjukra.

A harmadik trimeszter és a szülésre hangolódás

A harmadik trimeszterben leginkább a szülés közeledtével újulnak ki a félelmek. Ez az időszak valaminek a végét és egyben a kezdetét is jelenti.

Ez az elengedés időszaka is: elengedni korábbi életünket, korábbi énünket és teljes szívvel várni és belevetni magunkat valami ismeretlenbe, újba.

Ez az elengedés nem mindenki számára könnyű feladat. A terhesség vége felé nem csupán a szülésre érdemes készülni, hanem az utána következő első időkre is: a gyermekágyra, a szoptatásra.

Fontos lenne végig gondolni, hogy mi lesz a baba születése után: kitől tud, szeretne segítséget kérni és elfogadni a kismama.

A vajúdás értelmezésében a fájásokhoz való viszony is meghatározó. A vajúdás nem más, mint a szülőnő ráhangolódása arra, hogy a szülés megtörténjen vele.

Mert bár a nők testében történik ez a folyamat, mégis a szülő nő éppúgy, mint a magzat egy résztvevője és nem tudatos irányítója a folyamatoknak.

Maga a fájások-kontrakciók-összehúzódások ideje, intenzitása, a lélek ráhangolásában játszik kulcsfontosságú szerepet.

A nő testét, lelkét harmonizálja ahhoz a nála sokkal nagyobb erőhöz, ami aztán gyermekét a világra segíti.

Éppen ezért az a hozzáállás, hogy minden összehúzódást örömmel fogad egy kismama, és úgy értékel, hogy ez az, ami egy újabb lépéssel közelebb viszi őt a babájához tudja megteremteni azt az elfogadó, elengedő atmoszférát, aminek segítségével a szülés ideje rövidülni tud.

A fájásokkal, az erővel való együttműködés lehetővé teszi a hormonok felszabadulása által azt, hogy a szülés egy semmihez sem hasonlítható utazás legyen akismama számára.

Mindezt összegezve megállapíthatjuk, hogy a várandósság és a szülés során a test végzi a látható folyamatokat, de a lélek végzi a nagyobb munkát!

Lehet-e kapcsolatot teremteni a magzattal?

Az anya-magzat kötődés sajátosságainak, a harmonikus, biztonságos kötődés kialakulásának, segítésének egyre nagyobb az irodalma.

Nem mindenkinek van rá módja, hogy analitikushoz járjon, de annyit már most megtehetsz, hogy minden nap 5-10 percre elvonulsz, esetleg egy kis relaxációs zene keretében és csukott szemmel magad elé rajzolod, hogyan is néz ki a babád odabent a pocakodban, mit csinál, mit érez.

Beszélgetsz vele, elmondod, milyen csodálatos a világ, mi mindent szeretnél vele megosztani, ha megszületik, megköszönöd neki, amiért ilyen ügyes baba és szépen fejlődik stb.

Ha szívesen teszed, fantasztikus élményekben lehet részetek. Az apát is vonjátok be, így meghittebbé válik a kapcsolatotok.

Ha szeretsz énekelni, ezt biztosan szívesen veszi, és felismeri, ha születése után újra meghallja azt a dallamot.

Ám ha zavarban érzed magad, inkább ne tedd. Már most figyelj az érzéseidre, viselkedj természetesen a kicsivel.

A többgyerekes anyák a megmondhatói, hogy minden gyereknek jót tesz, ha átéli, hogy nem körülötte forog a világ.

Aki terhesen aprónépet terelget, nem valószínű, hogy elmélyülten kommunikálna közben a magzatával - aki mégsem lesz emiatt hátrányban az elsőszülötthöz képest.

A magzattal való beszélgetés nem kötelező feladat, és nem teljesítmény. A kötődés szempontjából fontosabb lehet az anya belső biztonsága, a természetes odafordulás és az, hogy ne alakuljon ki újabb elvárás vagy bűntudat.

A magzati kommunikáció tudományos korlátai

Sokan számolnak be hasonló élményekről. Mások butaságnak tartják a magzattal való kommunikációt.

Vajon a szülés után a mama és a baba tényleg ettől hangolódik egymásra? Vagy épp az ellenkezője történik, s a mama kétségbeesik, mert hiába volt a sok beszélgetés, nem érti, miért sír a kisbabája?

Vagy ez is olyan, mint a többi fogas kérdés: kinek így, kinek úgy? A kutatások ezt támasztják alá: az egyik kimutatja a magzati élmények késői hatását, a másik szerint csak mi akarjuk így látni a dolgokat.

A múlt századra erősen rányomta a bélyegét Sigmund Freud gondolatmenete, amely szerint az anya felelős gyereke lelki és szexuális fejlődésének minden apró mozzanatáért, így ha a gyerekkel gond van, biztos, hogy az anya a hibás.

Sokan továbbmennek: a magzati korban és a születés alatt átélt élményekből vezetik le a későbbi problémákat, azt közvetítve a szülők felé: ha ott minden rendben volt, a folytatás is csodálatos, de ha nem, hát ne számítsanak sok jóra.

Ma úgy gondoljuk, hogy ez nem ilyen egyszerű. Az emberi idegrendszer sokkal rugalmasabb annál, mint hogy egy korai élmény véglegesen meghatározza a fejlődés útját.

Nehezebb indulás után is lehet valakiből kiegyensúlyozott ember. Koraszülött, a kórházi kezelés alatt sok fájdalmat megélt csecsemőből is válhat boldog kisgyerek, ha a család és a tágabb környezet támogatja.

Mindezt persze a baba temperamentuma és idegrendszerének érzékenysége is befolyásolja.

A fejlesztés és a természetes alkalmazkodás kérdése

Egyes irányzatok szerint mi alakítjuk a szuperbébit, ezért érdemes már a méhen belül oktatni.

Ám a többség úgy véli, hogy mindennapi életünk során épp elég hatás éri a magzatot.

Ha békésen heverészel, ő akkor is egy nagyüzem közepén ül: lélegzel, dobog a szíved, sőt lehet, hogy a gyomrod is megkordul néha.

Soha nincs csend és nyugalom, de miért is kellene? A méhen belüli élet nem „jó” vagy „rossz”.

Ha te a fokhagymát és a rockzenét szereted, akkor ő is ehhez szokik hozzá, ha rajongsz a madártejért és a madrigálokért, ez lesz neki a természetes.

Manapság a szülők nagy hangsúlyt fektetnek a gyerekek fejlődésének e korai szakaszára, ahogy a csecsemőkorra is.

A téma egyik szakértője, dr. Andrek Andrea pszichológus, szomato-pszichoterapeuta szerint egyre gyakrabban veszik igénybe a bébikamerát és egyéb szenzorokat, hogy biztonságban tudják gyermeküket.

Ahelyett, hogy saját ösztöneikre és tudásukra hagyatkoznának, a gondozásban átveszi az irányítást a technológia, az okoseszközök használata - bár ez inkább hátráltatja a biztonságos kötődés kialakulását -, így még inkább eltolódik a hangsúly arról, hogyan és mikor is kell fejleszteni a gyermeket.

Sok várandós nő él azzal a ma már népszerű lehetőséggel, hogy egy hüvelybe helyezhető készüléken keresztül (intravaginális babypod) a zene és a hangok segítségével kommunikál a babával.

E populáris szolgáltatások ugyan segíthetik a magzat idegrendszerének fejlődését, és összességében egyfajta összehangolódást is eredményezhetnek a magzat és az anya között, nem számolnak azonban az eszközök okozta hátránnyal.

Ez pedig az alkalmazkodás, a testi és pszichés felkészülés arra a környezetre, amelybe a gyermek majd beleszületik.

Ebben az időszakban a tanulás adaptációs folyamat, fő célja, hogy a kötődést szolgálja. A folyamatban a magzat mozgásának érzékelése kulcsfontosságú.

Ez a legfőbb interakció, ami elmélyíti a kapcsolatot az anyával.

Az anya saját kötődési történetének szerepe

Mivel az anya-magzat kapcsolat alapvetően meghatározó, érdemes feltárni, milyenek az anya gyerekkori saját élményei, szeretetkapcsolatai és kötődései.

Ha kislányként biztonságos kötődést tapasztalt, akkor nagy eséllyel ő is képes lesz ezt biztosítani saját gyermeke számára.

Kétségek, problémák esetén érdemes pszichológust, perinatális szaktanácsadót, anya-magzat kapcsolatanalitikust felkeresni, de a szomato-pszichoterápia is ajánlott, ahol a testélmény van a fő fókuszban.

Ne szégyelljünk idejében segítséget kérni, ha a kétségbeesés és más negatív gondolatok, érzések árasztanak el bennünket, mert van megoldás, van kiút.

A szülők múltja és a gyermekkel való kapcsolat

Igen, sajnos azt kell mondjam, az esetek többségében egész felnőtt korunkat végigkísérheti ez az érzés.

Amikor a gyerekekkel dolgozom játékterápiában, nagyon sokszor akkor következnek be jelentős változások, nyugszik meg a gyerek, javul vagy eltűnik a tünete, amikor a szülő gyermekkori traumáival, sérüléseivel foglalkozunk a szülőkonzultációban.

Igyekszem megmutatni, hogy ezek hogyan szövődnek bele az ő szülői működésébe, viselkedésébe, minőségébe, és rombolják a gyerekével a kapcsolatot, aki aztán markáns tünetekkel jelzi, hogy valami baj van.

Akit elutasítottak, nem akartak, nem fogadtak el a szülei, nem úgy szerették, ahogyan neki arra szüksége lett volna, nem lehetett önmaga, mert valaki mást akartak látni helyette, az kényszerűségből megpróbált alkalmazkodni ehhez a helyzethez, és közben elveszítette a kapcsolódást önmagával.

Azzal a sérült belső kisgyermekkel, aki ő valaha volt, és aki sok sebet szerzett, akit megszégyenítettek, ellöktek, akit bántottak, akit nem szerettek úgy, ahogyan megérdemelte volna.

Ott van ez a be nem gyógyult, vérző, vagy váladékozó seb, ez a sérült gyermeki állapot, amiben ennek megsebzett, szomorú vagy ijedt kisgyermeknek magának is még szüksége lenne törődésre, gyengédségre, simogatásra, elfogadásra.

Ebből könnyen belátható, miért nem képes ez az egyén felnőtt szülőként úgy a gyermeke felé fordulni, ahogyan annak szüksége lenne erre.

Ezért először meg kell gyógyítani ezeket a sebeket, mert különben - és valóban ezt látom a gyermekterápiás gyakorlatomban sokszor - akár megfordulhatnak a szerepek, és a szülő kerül valamiféle áldozati, gyerekszerepbe, míg a gyerek a bántalmazó szülő szerepébe.

Ezt a bántalmazó, áldozati, a Novick (analitikus) házaspár kifejezésével élve „szadomazo” kapcsolatot kell valójában átdolgozni, a feje tetejéről a talpára állítani.

A szülő a saját feldolgozatlan feszültségei, rossz érzései miatt sem képes teljes szívvel odafordulni gyermekéhez, mert saját magával van elfoglalva, olyan értelemben, hogy állandóan mardossák ezek az érzések, „befelé” fordul, így teljes odaadással nem képes kifelé (a gyermeke, családja felé) fordulni.

És az egyéni következmények pedig meglehetősen széles körűek lehetnek: pszichopatológia, mentális zavarok, személyiségzavarok, bizonytalan énkép, önértékelés, alacsony önbecsülés, önbizalomhiány, önmaga leértékelése, szorongás, depresszió, önmaga vagy mások ellen fordulás, és még sorolhatnánk.

Meg lehet-e szeretni a nem várt gyermeket?

Persze, mindenképpen, és reméljük is, hogy túllép. Magának a szülővé válásnak, a szülőség állapotának, érzésének alakulása egy hosszasabb folyamat, és türelmesnek kell lennünk önmagunkkal szemben.

Ez a „transition to parenthood”, az út a szülőséghez.

Lehetséges a túllépés, persze sok függ egyéni tényezőktől, körülményektől, de igazából szerencsére az esetek többségében mégis elkezdik megszeretni a kisbabájukat a szülők, mégis elkezdik megszeretni magukat gyermekváró szülőként vagy párként, mégis meglátják a pozitívumokat ebben az egész helyzetben.

Úgyhogy sokszor sikerül átlendülni a kezdeti nehézségeken, maradandó nyomok nélkül. Ez a jó, ha így történik.

A saját babánk elfogadása kulcskérdés. Felmerülő kétségeiket, aggodalmaikat pedig beszéljék meg egymással, beszéljék meg a saját szüleikkel, vagy beszéljék meg segítő szakemberekkel.

Az elutasítás helyett az elfogadás, a kimondható érzések és a megfelelő segítség lehetőséget adhat arra, hogy a várandósság alatt kialakuló feszültségek ne váljanak tartós kapcsolati mintává.

tags: #van #e #a #magzatnak #kelke