Az újszülött látása közvetlenül a születés után még éretlen, ezért a csecsemő elsősorban az arcokat, a fényt, a nagyobb formákat és a hozzá közel lévő tárgyakat érzékeli. Az, hogy egy kisbaba vagy kisgyermek elhunyt személyről, angyalról vagy láthatatlan alakról beszél, önmagában nem bizonyítja, hogy valóban az elhunytak lelkét látja.
A szülők ilyen helyzetben figyelmesen hallgassák meg a gyermeket, kérdezzék meg, milyen érzést kelt benne az élmény, és biztosítsák arról, hogy biztonságban van. A gyermeki fantázia, az álmok, az emlékek és a valóság kisgyermekkorban nehezen különülnek el, miközben egyes spirituális értelmezések szerint a gyermekek nyitottabbak lehetnek a láthatatlan világ észlelésére.
Mit lát valójában az újszülött?
Már közvetlenül a megszületés után képes az újszülött „szemezni”. Az újszülött miután kipihente a „születés fáradalmait”, olykor hosszasan és feszülten nézi az édesanyja arcát, csak azután alszik el. A szemkontaktus révén nemcsak az anya fürkészi a csecsemő arcát, hanem az újszülött figyelme is az anyja arcára rögzül.
A kölcsönös „bámészkodás” is elősegíti a kötődést. Az első hónapban csak a csecsemő arcától mintegy huszonöt centiméter távolságban lévő dolgokat látja élesen, a többi kissé homályos még előtte. Az 1-2 hónapos csecsemő leginkább az arcok szemlélésében leli örömét.
A felnőttek is ösztönösen alkalmazkodnak a csecsemő képességeihez, amikor, túlzott mimikával, felhúzott szemöldökkel, csücsörítő szájjal beszélnek hozzá. A kis csecsemő szemei egy ideig egymástól függetlenül mozognak, tehát időnként kancsalíthat, mert a szemizmok még nem képesek a folyamatos, összehangolt munkára, de néhány hét alatt kialakul a koordinált mozgás.
De a mozgó tárgyak is felkeltik érdeklődését. Jobban tetszenek neki a hajlított körvonalak, mint a szabályos egyenesek. A nagy alakú, gömbölyű, feltűnő formákat, alapszíneket előnyben részesíti, érzékeli a mintákat is.
3-4 hetes korban a szem előtt mozgó tárgyakat már képes követni. 4-6 hetes korban a csecsemő mosolyra mosollyal válaszol. A harmadik hónaptól ránézésre felismeri az ismerős arcokat.
Örömmel nézeget tárgyakat is, kezét vagy játékát mozgatja, közelíti, elviszi a szeme elől, tekintetével, fejével követi mozgásukat. A továbbiakban a látás egyre összerendezettebb, a növekvő csecsemő egyre több részletet vesz észre és már távolabbra is élesen lát.
A tökéletes látás ugyan csak kb. négy éves korra alakul ki, de a csecsemőkor végén, egyéves korban már adottak a felnőtt képességek. Az összpontosítás már majdnem úgy működik, mint a felnőtteknél és a távlatos, két szemmel történő látás is üzemel. A látásélességnek kell csupán finomodnia.
| Életkor | A látás jellemzői |
|---|---|
| Születés után | Az újszülött képes az anya arcát nézni, a közeli tárgyakat érzékeli élesebben. |
| Első hónap | Mintegy huszonöt centiméteres távolságban lát élesen. |
| 3-4 hetes kor | A szem előtt mozgó tárgyakat képes követni. |
| 1-2 hónapos kor | Leginkább az arcok szemlélésében leli örömét. |
| Harmadik hónaptól | Ránézésre felismeri az ismerős arcokat. |
| Egyéves kor | A távlatos, két szemmel történő látás működik, a látásélesség még finomodik. |
| Kb. négyéves kor | A tökéletes látás kialakulása várható. |
Miért tulajdonítanak a szülők különleges jelentőséget a baba tekintetének?
Az újszülött sokáig nézhet egy adott pontra, a mennyezetre, az ablak felé vagy a szoba egy sarkába. A felnőtt számára ilyenkor úgy tűnhet, mintha a gyermek valakit vagy valamit figyelne, amit ő maga nem lát.
A csecsemő azonban számos olyan ingert érzékelhet, amely a felnőtt figyelmét elkerüli: fényváltozást, árnyékot, mozgó mintát, tükröződést vagy a látómezőben megjelenő kontrasztot. A látás fejlődése során a baba számára a fény, a forma és a mozgás önmagában is figyelemfelkeltő lehet.
Az érzékelés ráadásul nem csupán látásból áll. A tapintás fontos szerepet játszik abban, hogy a baba megnyugtassa önmagát, felfedezze környezetét, és kapcsolatot létesítsen. Másrészről a bőrkontaktusnak, simogatásnak, masszírozásnak számos kedvező élettani és érzelmi hatása van.
A csecsemő ellazul, megnyugszik, nő a komfortérzete. Jobban alszanak és nyugodtabbak azok a babák, akiket gyakran simogatnak, dédelgetnek, masszíroznak. A tapintásnak, érintésnek nemcsak a megismerésben, tájékozódásban, hanem az érzelmi fejlődés alakulásában a későbbiekben is rendkívüli szerepe van.
Az újszülött ízlelése rendkívül fejlett. Az ízlelő sejtek már a magzati korban kifejlődnek. A csecsemők egészen apró ízbeli különbségeket is képesek felismerni.
A babák bizonyos szagok között különbségeket tudnak tenni, és fel tudják őket ismerni. Már az újszülött babák már felismerik a saját édesanyjuk illatát.
Mit mesélnek a szülők az elhunytakról és angyalokról?
Túl sok kisbaba szülei mesélnek ilyen dolgokat. Felhozod a témát egy kisbabás anyákból álló közösségben, és ki csöndesebben és szégyenkezve, ki lelkesebben magyarázva, de a legtöbben el fogják mesélni, hogy bizony, az ő gyerekük is …
Van, aki saját gyerekkorából is emlékszik példákra, más a baráti körből, rokonságból is tud néhány történetet a maga mellé. A legtöbb ember egészen addig marad szkeptikus ezzel kapcsolatban, míg szembe nem találja magát egy ilyen helyzettel, amikor meginog addig biztosnak hitt világképe.
Ádám történetei egy kisfiúról és egy idős bácsiról
Zsuzsa kisfia, Ádám alig múlt hároméves, de már nagyon sok „földöntúli kalandban” volt része. Azt beszélik, azon a környéken, ahol Zsuzsiék laknak, több rejtélyes haláleset is történt a múltban.
„Fogalmam sincs, mi igaz ezekből a mendemondákból, de talán lehet bennük valami. Ádi a költözésünk után szinte egyből egy kisfiúról és egy idős bácsiról kezdett beszélni, azt mondja, jó emberek.
Azt mesélte, a kisfiúval gyakran együtt játszanak, a bácsi meg soha nem jön be a szobákba és a konyhába, mindig megáll az ajtóban” - osztja meg tapasztalatait Zsuzsi, aki gyerekkorától kezdve hisz a túlvilág létezésében, ugyan kicsit tart is az onnan érkező dolgoktól.
Ám amikor a kisfia olyan eltávozottak jelenlétéről beszél, akik jó szándékúak és kedvesek, ő sem ijed meg a hallottaktól. „Talán azért nem rémültem meg Ádi történeteitől, mert benne sincs semmilyen félelem.
Amíg ő nem ijed meg ezektől a különös dolgoktól, addig nekem sincs okom aggódni. Ez egy olyan különleges képesség lehet, ami nem minden gyereknek adatik meg, így eszembe sem jutott, hogy ellene neveljem” - fejti ki véleményét Zsuzsi.
„Ne félj, nem tud bejönni a néni!”
Előfordult azért, amikor Ádám igencsak meglepte a környezetében élőket: „Januárban történt, hogy átmentünk az albérlőink házába, és Ádi beszaladt az egykori hálószobánkba.
Odafordult a lányhoz, aki bérli tőlünk a házat, majd az ablakra mutatva azt mondta neki: Ne félj, nem tud bejönni a néni!
Én csak ezután léptem a szobába, ahol az albérlőnk meglepetten kérdezte: Ádi látja az angyalokat?” - idézi fel Zsuzsi.
„Amikor még mi is ebben a házban laktunk, kezembe került a négy évvel ezelőtt elhunyt nagymamám fényképe. Gondoltam, megmutatom Ádinak, ám mielőtt megszólalhattam volna, a kisfiam elmosolyodott, és örömmel felkiáltott: Ott a dédimama!
Ez azért volt elég hajmeresztő, mert korábban sosem mutattunk neki fotót a nagymamámról, csak meséltünk róla, hogy ki ő” - emlékszik vissza egy másik esetre Zsuzsi.
Megérezte a nagypapa halálát
Zsuzsi nagypapájához szoros szálak fűzték Ádámot. Külön házban, de egy udvarban laktak, így sok időt töltöttek együtt.
„A nagypapám minden reggel átjött hozzánk, és hatalmasakat játszottak Ádival, tényleg nagyon szerették egymást. Nagypapám halála napjának reggelén Ádi feltűnően pörgött, és hisztis volt, meg is kérdeztem tőle, mi a baj.
Rám nézett, és csak ennyit mondott: Anya, a Dédipapának nem fáj semmi, most már jól van!” - meséli Zsuzsi, aki hirtelen nem is tudta, hogyan reagáljon a hallottakra.
„Nem sokáig dughattam a fejemet a homokba, 10-15 perccel később sírva jött hozzánk anyukám. Meg sem kellett szólalnia, tudtam, mi történt…
Akkor hasított belém, a nagypapám Ádival üzent, hogy véget ért a szenvedése, és boldogan távozott az élők sorából” - mondja meghatottan Zsuzsi, akinek meggyőzőése, Ádám a mai napig tartja a dédnagypapával a kapcsolatot.
„Néha az az érzésem, Ádi beszélget a nagypapámmal. Hogy miről, azt nem tudom, mert motyogni szokott ilyenkor, csak azt szoktam érteni belőle, hogy Ádi köszön a papának.
Semmiképpen nem szeretnék közbeszólni és zavarni, mert Ádinak ez fontos, és ami azt illeti, nekem is nagyon jó érzés látni” - tette hozzá Zsuzsi, aki eddig nem verte nagydobra Ádi különleges elszólásait.
Peti és az angyalok
Szilvi kisfia, Peti - aki ma már javában kamaszodik - mindössze nyolc hónapos volt, amikor olyat tett, amitől az anyukájának is elállt a lélegzete.
„Bejelentkeztem egy spirituális tanácsadóhoz, és mivel a megbeszélt időpontban senki nem tudott vigyázni a kisfiamra, őt is magammal vittem.
Leültettük Petit a szoba közepére, ahol csendesen el is játszott, egészen addig, amíg a médium az angyalokra hangolódott és valakit, egy angyalt be is hívott a szobába.
Én is úgy éreztem és láttam mintha egy ponton délibábként vibrálna a levegő, aztán Peti, aki addig háttal ült a furcsa fénynek, magától fordult a rezgés felé.
Egyenesen abba az irányba nézett, majd tapsolni kezdett, és hangosan kacagott. Annyira megható és elképesztő volt az egész, hogy a tanácsadóval együtt kicsordult a szemünkből a könny.
Ő is azt mondta, ilyesmit még sosem látott” - nosztalgiázik Szilvi, aki mindezt el sem hitte volna, ha nem a saját szemével látja.
Ahogy Peti cseperedett, továbbra is kapcsolatban maradt az angyalokkal: két-három éves korában többször is csak azért állt az ablakhoz, hogy az angyalokat nézze, ő legalábbis ezt mondta.
Szilvi persze hiába fürkészte a tájat, semmi különöset nem látott. „Olyan is előfordult, hogy Peti épp a bölcsiről mesélt nekünk, aztán mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, megjegyezte: épp most ment el itt egy angyalka” - meséli Szilvi.
Szilvi úgy emlékszik, Peti négyéves kora körül beszélt utoljára az angyali találkozásokról. „Sajnos többet sosem mesélt róluk, viszont nagyon erősen hisz Isten létezésében, pedig sosem erőltettünk rá ilyesmit.
Előző életekről sajnos nem számolt be, de ezeket az élményeket azóta is fölelevenítem magamban, amikor kételkedni kezdek a szemmel nem látható világ létezésében” - mondja mosolyogva Szilvi.
Hasonló beszámolók kisgyermekekről
Sok szülő számol be arról, hogy a három év alatti gyermeke beszélgetett valakivel, miközben nem volt a helyiségben senki más. Ivett történetében az akkor két és fél éves kisfiú szinte mindennap azt mondogatta, hogy „szellembácsi” van az ajtóban vagy a szoba különböző pontjain.
Az anya később megtudta, hogy a lakásban korábban egy férfi öngyilkosságot követett el. A család azt mondta a kisfiúnak, hogy a szellembácsi nem bánt, csak meglátogat, majd később hangosan megkérték, hogy ne bántsa őket és menjen el.
Niki kisfia apró korától integetett a hálószoba egyik sarkának. Amikor már beszélt, hozzátette: „szia, bácsi!” Később egy olyan férfiről beszélt, akit az anya a nagyapjaként azonosított, noha a gyermek soha nem találkozott vele, és fényképen sem láthatta.
Viktor arról számolt be, hogy édesanyja szerint ő maga is kommunikált gyerekkorában a szellemekkel, most pedig a hároméves unokaöccsei is hasonlókat tapasztalnak. Édesanyja elmondása szerint, miután négyéves korában apukám meghalt, én két évig aktívan beszélgettem vele, és olyan dolgokról meséltem anyukámnak ezek után, amikről nem tudhattam.
Dia hároméves fia szintén egy bácsiról beszélt, aki csak sötétben jelent meg számára. A gyermek azt mondta, hogy a bácsi hívja őt, egyszer meg is ütötte a hátát, de nem fájt neki, és a bácsi szomorú, mert egyedül van.
Gertrúd gyermeke körülbelül egyéves volt, amikor meghalt a dédnagymamája. A halála napján az ablak felé nézett, integetett, és azt mondta: „pápá”. Később, amikor a család új házba költözött, a kisfiú azt mondta, hogy „nézi a néni”, majd egy fényképalbumban felismerte a dédnagymamát.
Mit mondanak erről a spirituális értelmezések?
Sokféle elmélet van, ezekből most kiemeljük azokat, amelyek a legvalószínűbbnek tűnnek. Mivel ez a cikk most abból indul ki, hogy a gyerek nem hülye, csak még kicsi és láthat olyan dolgokat, amiket a felnőtt már nem, így a pszichologizálás, a „képzeleti dolgok” elmélete legyen most eleve kizárva.
Entitások, szellemlények, elementálok - ezek olyan energiából álló önálló létezések, amelyek folyamatosan itt vannak körülöttünk, de az öt alap érzékszervünkkel nem érzékeljük őket.
Akik ezt megélték, állítják, hogy ezek a szellemlények és entitások léteznek és a gyerekek képesek maguk mellé vonni őket, védelmezőnek. Érdekes, hogy a mai mesefilmekben is sokszor láthatunk hasonlót, és a gyerekek imádják ezeket a filmeket.
Szellemek, halottak itt maradt lelkei - ezek a legijesztőbbek. Ez a film azért tudott akkorát futni, mert ezernyi család ismeri a jelenséget. Ugyanis ez a jelenség van, létezik, és bár menő lehet materialista körökben tagadni, de túl sok ellenkező adat van róla, hogy meggyőző legyen a tagadás.
A spirituális magyarázatok szerint a kisgyermekek nyitottabbak lehetnek az ilyen észlelésekre, mert még nem alakultak ki bennük a felnőttek megszokott korlátai és elutasító sémái. Ez azonban hitbeli értelmezés, amelyet nem lehet az újszülött látásfejlődésének tényeivel bizonyítani.
Mit mond a pszichológiai megközelítés?
Kazimir Ágnes klinikai gyermekszakpszichológus és pszichoterapeuta szerint a gyermeki fantázia csodálatos. Gyakran azonban nem értik, oda se figyelnek arra, hogy ezzel mit akarhat a gyermek kifejezni.
Sok esetben a felnőttek a saját félelmeiket, érzéseiket vetítik bele abba, amit a gyerek elmesél, lerajzol. Fontos tudni, hogy a kisgyermek legfőbb kifejezési formája a játék, a festés és a rajz.
A verbalitásba nehezebben tudja (akarja) átfordítani a gondolatait. A fantáziavilág átfordítása pontos verbalitásba az egyik legnehezebb önkifejezési probléma vagy inkább folyamat.
Ha egy gyerek elmondja, hogy szellemet lát, akkor nem biztos, hogy ugyanazt érti alatta, mint aki kérdez. A felnőtt az érzelmi reakciójával tükrözheti a saját félelmét, ijedelmét a témával kapcsolatosan, ezzel esetleg eltérítve a gyereket a saját valós közlendőjétől.
Volt olyan eset, amikor a gyerek szellemet látott (utóbb kiderült, árnyék volt), ezt kimondta, az anyuka pedig kétségbeesve kérdezgette, kire hasonlított, míg ki nem lyukadt oda, hogy a szellem biztosan a nemrég meghalt nagyi visszatértét jelezte.
Anyuka sírni kezdett, a gyerek ettől megijedt, ő is sírni kezdett, aludni sem mert onnantól egyedül, végül szorongás és alvászavar miatt fordultak hozzám segítségért. Az anyával való beszélgetés során derült fény arra, hogy őt nagyon megviselte a nagyi halála.
A saját félelmét, gondolati tartalmát vetítette bele a gyermek ártatlan közlendőjébe. A későbbiekben az anyával folytattunk gyászfeldolgozó egyéni terápiát.
A gyermek panaszai sokszor hordozzák a szülő (anya) fel nem dolgozott problémáit is. A gyerekek sokat fantáziálnak, a kifejezési nyelvük is ez. Gyakran a valóság, az álom és a fantázia nem is válik szét náluk.
Mit mond a pszi-kutatás?
Paulinyi Tamás pszi-kutató és önismereti tudat-tréner szerint nincs könnyű dolga a szülőknek, amikor a gyerekek angyalokról, fénylényekről, láthatatlan barátokról vagy elhunyt szeretteikkel való találkozásról mesélnek.
A gyermeki fantázia működését ugyanis nehéz elkülöníteni a paranormális észlelésektől. Amiben a szakértő is egészen biztos, a gyerekek sokkal fogékonyabbak a parajelenségekre, mint a felnőttek, mivel bennük még nem alakultak ki a „lehetetlen” fogalmához kapcsolódó gátlások.
Való igaz, a gyerekek nyitottabbak az ilyen típusú észlelésekre, de előfordulhat, hogy mesébe illő elemekkel is összemossák, amit látnak, hallanak vagy éreznek.
A szülők mindenképpen hallgassák figyelemmel a történeteket, sokszor ugyanis az apró részletekben rejlik a lényeg. Ha például eltávozott hozzátartozóról mesélnek a gyerekek, az nem feltétlenül jelenti, hogy látják a szellemeket.
Az is lehetséges, hogy az elhunyt családtaghoz kötődő emlékeik éledtek fel. Amikor olyan sajátos szófordulatot használnak, ami jellemző volt az elhunyt személyre, netán olyan információt, adatot is említenek, amiről egyébként nem tudhatnak, könnyen lehet, a gyerek valóban fogékony a paranormális észlelésekre.
A szakértő szerint ezen a téren is érdemes az arany középutat keresni. Sok szülő fordult már a Paulinyi Tamáshoz, mert úgy tűnt, gyermeke különleges képességekkel rendelkezik.
Miért tűnhetnek a gyerekek nyitottabbnak?
A gyerekek telepatikus képességeit vizsgáló játékos kísérletekre már az ötvenes években sor került, és bebizonyosodott, a kisebbek nem csak jól teljesítenek ezen a téren, hanem a felnőtteket is kenterbe verik.
A kutatók megállapították, a gyerekek leginkább három és nyolc éves koruk között nyitottak a paranormális észlelésekre, de persze ettől eltérő életkorban is részük lehet ilyen élményekben.
Ezek a képességek mindannyiunkban ott rejtőznek, a telepátia megnyilvánulásai már a kisbabák és az anyák között is megfigyelhetők, sőt nagy valószínűséggel már a várandósság alatt is működnek, az évek múlásával mégis hajlamosak lehetünk elnyomni magukban.
A gyermeki fantázia, az emlékek, a környezet megfigyelése, a családi beszélgetések és az alvás közeli állapotok egyaránt szerepet játszhatnak abban, hogy a gyermek láthatatlan szereplőkről beszél.
Hogyan reagáljon a szülő?
Ha a gyerek túl picike, akkor öleléssel, biztonságot adó, szeretetteljes légkörrel vegyük őt körül, ha pedig már nagyobb, akkor beszélgessünk vele, beszéltessük arról, amit megél.
Érdemes biztosítani arról, mennyire jó, hogy elmondta, megkérdezni, hogy amit látott, jó vagy rossz érzés volt-e neki, és éreztetni vele, hogy biztonságban van, nem fenyegeti a valóságban az a veszély, amitől esetleg a fantáziában megijedt.
Sokat segít, ha ezt le is tudja rajzolni! A játék, a rajzolás és a festés sokszor pontosabban fejezi ki a kisgyermek belső élményeit, mint a kérdésekre adott szóbeli válaszok.
SOHA, de SOHA ne mondjuk neki azt, hogy csak képzelődik, vagy hogy amit lát, az nincs, ugyanakkor ne kerítsünk túl nagy feneket sem a dolognak, mert ha a gyerek látja, hogy érdekessé vált a története kapcsán, akkor tényleg beindul a fantáziája.
Kezeljük a helyén a dolgot, mintha egy cicát, kutyát, pókot látott volna. Nahát, tényleg? Milyen volt?
Ne faggassuk, vagy a füle hallatára ne meséljünk róla, pláne ne produkáltassuk mások előtt, ne viselkedjünk így: - Pistike itt van a szellem néni? Mit csinál? Mond valamit?
A szülő reakciója különösen fontos, mert a gyermek könnyen átveheti a felnőtt félelmét. Ha a szülő pánikba esik, sírni kezd vagy vezető kérdésekkel próbálja azonosítani az alakot, a gyermek szorongása fokozódhat.
Mikor érdemes szakemberhez fordulni?
Ha a gyermek rendszeresen fél, nem mer egyedül aludni, alvászavar jelentkezik, romlik a közérzete, vagy a történetek miatt tartósan szorong, érdemes gyermekpszichológussal beszélni.
A látáskárosodásra utalhat a szemte-kerezgés - nystagmus - és az, ha a szemek a „semmibe merednek” vagy furcsán elcsúsznak anélkül, hogy valamire irányulnának.
A fej állandó vagy tartós ferde állása esetén feltételezhető, hogy az egyik szem nem vagy csak alig lát. A feltűnően nagy szemek és a túlzott fénykerülés is utalhat szembetegségre.
Ha a kisgyermek csetlik-botlik, még fél éves kora után is a tárgyak mellé nyúl, ha félhomályban észrevehetően bizonytalanabb a háttérben szemészeti okot is feltételezhetünk.
A látás-hibákat kimutató szűréseket (ha gyanú van rá) fél-, egyéves korban el lehet végeztetni, de még óvodáskorban, az iskola megkezdése előtt feltétlenül szükséges.
A testi és lelki okok nem zárják ki egymást: a gyermek élményeit komolyan lehet venni anélkül, hogy a szülőnek rögtön természetfeletti magyarázatot kellene elfogadnia.
Spirituális megoldások és azok értelmezése
Érdemes szentelt vízzel behinteni a házat - vagy segít, vagy nem, de mindenesetre egy próbát megér.
Érdemes papot hívni és felszenteltetni vele a teret. Érdemes spirituális rituálét végezni, vagy végeztetni egy olyan emberrel, aki ehhez ért.
Sót szórni ott, ahol a szellemmel gyakran találkozik a gyerek. Zsályát égetni, vagy gyertyát gyújtani és szép szóval elküldeni azt, aki nem oda tartozik.
Ezek a módszerek a spirituális hitrendszerek részei, hatásosságuk tudományosan nem bizonyított. A gyermek biztonságát, nyugalmát és egészségét azonban minden esetben előbbre kell helyezni.
Mit jelenthet az elhunyt szerettekről való beszéd?
Ha például eltávozott hozzátartozóról mesélnek a gyerekek, az nem feltétlenül jelenti, hogy látják a szellemeket. Az is lehetséges, hogy az elhunyt családtaghoz kötődő emlékeik éledtek fel.
A gyermek hallhatott korábbi családi történeteket, felismerhetett egy arcot vagy jellegzetes tárgyat, és ezeket az emlékeket saját nyelvén fejezheti ki. Az is előfordulhat, hogy az alak egy álomból, játékból vagy képzeletbeli történetből kerül át a mindennapi beszédbe.
A spirituális értelmezés szerint viszont a gyermek érzékelheti az elhunyt szerettek jelenlétét, különösen akkor, ha olyan részletekről beszél, amelyekről a család szerint nem tudhatott.
A két megközelítés között nem mindig lehet végleges választ adni. A legfontosabb az, hogy a gyermek ne maradjon egyedül az élménnyel, és ne érezze magát kinevetve, megszégyenítve vagy veszélyben.
Az újszülött és az idősebb kisgyermek élményei nem azonosak
Az újszülött elsősorban érzékel, figyel, arcokat követ és a közeli fény- vagy mozgásingerekre reagál. Mivel még nem beszél, nem tudja elmondani, hogy mit lát, és az sem állapítható meg pusztán a tekintetéből, hogy egy láthatatlan személyt érzékel-e.
A három és nyolc év közötti gyermekek már történeteket alkotnak, szereplőket neveznek meg, és élményeiket szavakkal is kifejezik. Ebben az életkorban azonban a valóság, az álom és a fantázia gyakran még nem válik élesen külön.
Ezért a „látja-e az újszülött az elhunytak lelkét?” kérdésre a legpontosabb válasz az, hogy erre nincs megbízható bizonyíték. Az újszülött látórendszere fejlődésben van, a kisgyermekek beszámolói pedig többféleképpen értelmezhetők.
A szülő feladata nem az, hogy azonnal eldöntse, természetfeletti jelenségről, emlékről, fantáziáról, álomról vagy hétköznapi vizuális ingerről van-e szó, hanem hogy nyugodtan figyeljen, biztonságot adjon, és szükség esetén segítséget kérjen.
