Az öröm a csecsemők egyik alapvető érzelme, amely már az élet első hónapjaiban megjelenik, és a baba mimikáján, mosolyán, hangadásán, mozgásán és a környezetéhez való közeledésén keresztül válik felismerhetővé. Az öröm nem pusztán kellemes állapot: kapcsolatot kezdeményez, kommunikációra ösztönöz, és segíti a biztonságos kötődés kialakulását.
A csecsemő eleinte még nem tudja tudatosan azonosítani vagy szabályozni az érzéseit. A szülő feladata, hogy érzékenyen felismerje a baba jelzéseit, visszatükrözze az érzelmi állapotát, és fokozatosan segítsen neki megérteni, majd kezelni azt, amit átél. Az öröm kimondása és megosztása éppúgy fontos, mint a félelem, a düh vagy a szomorúság elfogadása.
Mi az érzelem?
Az érzelmek valamilyen, tudatosan vagy tudat alatt számunkra fontos dolgot, eseményt kísérnek. Pozitívnak érezzük, ha minket segítő, és negatívnak, ha minket gátló dologról van szó. Az érzelmek az adott helyzethez való hozzáállásunkat jelzik, és a minket segítő irányba motiválnak, tervezésre és cselekvésre késztetnek.
Érzelem: aktivációs szint (nagysága) + az élet során szerzett környezeti tapasztalatok (fajtája) - vegetatív reakciók kísérik (izzadás, remegés, vérnyomás). A kellemes érzelmek fenntartásáért mindent megteszünk, a kellemetlenek elkerüléséért is → cselekvésre késztetnek minket = motiváció.
U összefüggés van az érzelmek (aktiváció) és a motiváció, hatékony viselkedésirányítás között. Közepes érzelmi intenzitás motivál a leginkább. A túl heves érzelmi állapot zavart, „bénulást” okoz (pl. lámpalázban lefagy), a túl alacsony pedig nem motivál eléggé.
Az, hogy kiben milyen érzelem keletkezik, nagyon egyéni. Az általam érzett undor és az öröm az alapérzelmekhez tartoznak.
Az alapérzelmek csecsemőkorban
Egyes kutatások szerint az újszülött hatféle alapérzelmet tud átélni és mimikával tudatni azt a környezetével. Ezek az öröm, a harag, az undor, a csodálkozás, a félelem, a szomorúság.
Más kutatások szerint az öröm, a düh és a félelem jelennek meg az első hónapokban. Abban mindenki egyetért, hogy legkésőbb az első életév végéig ezek az érzelmek megjelennek a csecsemőnél - és ezek révén is tud a környezetéhez kapcsolódni.
Félelem, düh, szomorúság, öröm, meglepődés, undor/elutasítás - ez az evolúciós eredetű hat alapérzelem, aminek a kifejezése minden kultúrában és rasszban megegyezik és a tapasztalataim szerint ezeket már az óvodások is ismerik és felismerik.
Az alapérzelmek mimikája velünk született, vakok arcán is megjelenik (szomorúság, öröm, harag, meglepődés, undor, félelem). Az alapérzelmek meghatározott vegetatív idegrendszeri aktivációs mintázattal rendelkeznek, minden kultúrában felismerhetőek, csecsemők fejlődésében azonos sorrendben jelennek meg.
Hogyan jelenik meg az öröm a csecsemőnél?
Az öröm előzménye valamilyen pozitív esemény. Az öröm mindig nyereséggel jár a személy számára. A gyermek fejlődését végigkíséri az öröm, a gyerekek élvezik az új dolgok elsajátítását, ezt a folyamatot ún. funkcióöröm kíséri.
A kisebb gyermekek inkább tárgyaknak örülnek, a nagyobbaknál megjelenik a szociális öröm. Az egészen kicsi gyermekeknél az öröm állapota is affektusszerűen zajlik le, ugrál örömében, sikít, nevet.
Az öröm energikus, aktív és életerős érzelem. A boldog ember szociálisan nyitott, keresi másokkal a kontaktust.
A valódi, szociális mosoly két-három hónapos kortól jelenik meg (még a nem látó kisgyermekeknél is). Ez nem más, mint felhívás kommunikációra, ami a szülőben azt az érzést aktiválja, hogy a gyermeke felismerte őt, és fontos neki.
A mosoly és a korai kommunikáció szerepe
Az érzelmek örökölt, genetikusan meghatározott voltát bizonyítja, hogy a gyermek már az első hetekben reflexszerűen mosolyog (ezt „gázmosolynak” is nevezik). A tízhetes csecsemő is széthúzza az ajkát, ha boldog felnőttet lát, és ajakbiggyesztéssel reagál a szomorú arckifejezésre.
Az érzelmi állapotok kifejezése a gyermek veleszületett nonverbális jelzéseinek a szülők általi visszatükrözésében, megerősítésében gyökerezik. A szülő visszajelzései arra késztetik a gyermeket, hogy a hallott hangokat, a látott gesztusokat, valamint az érzések kifejezését átvegye és utánozza.
A sírás az első jelzőhang, amivel a gyermek az érzéseit, az igényeit fejezi ki, ami által megtanulja, ha hangokat ad ki, a környezete reagál. A beszéd kialakulása előtti időszakban a gügyögés, sírás, rúgkapálás, mosolygás, nyúlás, mutatás mozgósítja a környezetet, a kezdetben öntudatlan akciónak eredménye lesz, valami változik: a baba enni kap, játékot kap, puszit kap, betakarják, vagy ki, felemelik, kicserélik a pelusát.
A mamák automatikusan szavakkal kísérik saját válaszreakcióikat, és a babák akcióit érzelmekre, állapotokra, szándékokra fordítják le. Így kezdődik az érzelmek tanulása, és szabályozása.
Az öröm mint kapcsolati érzelem
Az érzelmek hullámoznak, jönnek-mennek, ahogy valamire vagy valakire reagálunk. Beazonosításuk, elfogadásuk, kezelésük a kapcsolatban alakul: a szülők napról napra hangolódnak a gyermekük aktuális pozitív vagy negatív érzelmeire, elfogadják azokat, visszatükrözik a gyermeknek és segítenek a negatívabb érzelmeket áthangolni pozitívabbakká.
Az ember kapcsolati lény, az egyes helyzetekre is a másik emberhez való kapcsolódás által reagál: ha a gyermek számára fontos személyek, például a szülei egy helyzetben nyugodtak, akkor az segíti az ő megnyugvását is - és ez fordítva is igaz.
A pozitív érzelmek nem okoznak gondot, az örömöt könnyű kezelni, de azért fontos a pozitív érzelmeket is kimondani, tudatosítani.
Az örömnek több rokona és árnyalata is van, például a vidámság, derű, jókedv és boldogság. Az alapérzelmekről azért is jó tudni, mert gyakori és fontos érzelmek már gyermekkorban is, sokszor visszautalhatunk rá, sok érzelem ennek a hatnak a rokona, árnyalata.
A szülő mint külső érzelemszabályozó
Szülőként megtapasztalhatjuk, hogy csecsemőnk vagy kisgyermekünk különböző érzelmi állapotokat juttat kifejezésre, ám ezek még nem tudatosak a számára. A gyermek az érzelem intenzitását érzi, illetve a hangulatát: azt, hogy jó vagy rossz számára az adott élmény.
Az érzelmei beazonosítása, majd kezelése az első négy-öt évben a szülővel közös feladata a gyermeknek. A szülő ebben is, ahogyan sok másban is (például az elalvásban, az éjszakai átalvásban vagy a szobatisztaság kialakításában) külső szabályozó szerepet tölt be, kezdetben nagyobb, majd a kicsi fejlődésének előrehaladtával csökkenő mértékben.
Az érzelmek vonatkozásában úgy lehet ezt elképzelni, hogy a szülő egy, a gyermeken kívülre helyezett érzelmi termosztát, érzi, érti és kezeli a gyermek érzéseit, és csak apránként vonul ebből ki.
A csecsemő kezdetben nem tudja szabályozni önmagát, mivel egyedül nem képes megküzdeni sem a külső, sem a belső zavaró tényezőkkel. A babában diffúz érzések vannak jelen, nem tudja, hogy ezek hozzá tartoznak, mit jelentenek, mik is ezek egyáltalán.
Az érzelmi visszatükrözés jelentősége
A csecsemő kezdetben nem tudatosítja saját érzelmi állapotait - az segíti őt érzéseinek azonosításában és szabályozásában, ahogyan az anyja visszatükrözi ezeket.
Ha az anya rá tud hangolódni a kisbabájára, és helyesen értelmezi annak megnyilvánulásait, megteremti a gyermek érzelmi öntudatra ébredésének és az önkontroll kialakulásának alapjait.
Az anyai konténer funkció (Bion) úgy segíti a megfelelő érzelemszabályozás kialakulását, hogy a baba a számára feldolgozhatatlan érzéseket egy másik személy lelkébe (elsődleges gondozó/anya), mint egy konténerbe vetíti, mely azokat befogadja, elnyeli és értelmessé alakítja.
Nem csak visszatükrözi számára az érzelmi állapotát, hanem azt is megmutatja, hogy érti az érzéseit, azok kiváltó okait, és képes azok kezelésére. Vagyis az anya befogadja és értelmessé alakítja az érzést, az élményt, ami ennek segítségével kezelhetővé, elviselhetővé válik a baba számára.
Az érzelemszabályozás fejlődése csecsemőkorban
Megszületéstől kezdve az első életéven át a legalapvetőbb működések (pl. szívritmus, vérnyomás, légzés) stabilizálódása alakul ki. Ez azért fontos, mert a jó alapritmus alapozza meg a magasabb szintű idegrendszeri folyamatok, képességek megfelelő működését.
Az érzelemszabályozás csecsemőkorban elsősorban az elsődleges gondozó, általában az anya -gyerek kapcsolatban formálódik. Csak sírással tudja jelezni, hogy valami nem jó számára. Ebben segít számára az elsődleges gondozó, aki megvédi őt, és észleli, kielégíti a szükségleteit.
Fontos, hogy ezt következetesen, kiszámíthatóan tegye, vagyis a gyermek számára bejósolható legyen a szülő viselkedése. Ez ad alapot ahhoz, hogy az alapritmusok megfelelően kialakuljanak és létrejöjjön a bizalom: a saját test működésében, és bízni másokban, a világban.
Az első hónapokban a csecsemő sírással jelez, erre a szülő válaszként igyekszik megnyugtatni a babát. A következő időszakban az érzések kifejezése is megjelenik, és a szülő-csecsemő közötti kapcsolat, interakció egyre fontosabbá válik, valamint a fejlődés hatására már a csecsemő egy kicsit képes lesz megnyugtatni önmagát.
Az első életév vége felé kialakul a kötődés, ami azt is jelenti, hogy a szülő és a csecsemő is annak megfelelően szabályozza az érzelmeit, hogy mit várhat a másik féltől.
Hogyan segíti a szülő a baba örömének kibontakozását?
A csecsemők az érzelmi biztonságot a szüleiktől vagy gondozóiktól tapasztalják meg elsősorban az érintés és a hangok révén. A gyermekek erőteljesen kötődnek a szüleikhez és kezdik megtapasztalni a szeretetet és biztonságot.
A válaszkészség nagyon fontos: figyelj oda a baba szükségleteire (éhség, fájdalom, alvás, stb.)! Bátorítsd a kötődést, biztosítsd a fizikai és érzelmi közelséget!
Az örömteli kapcsolódást segíti a szemkontaktus, a mosoly, a beszéd, az éneklés, a ringatás, a közös játék és az érintés. A szülők is tudnak hatni a csecsemő érzelemszabályozására ének vagy ringatás segítségével.
A szülő a baba feltételezett élményét egyszerű szavakkal is megfogalmazhatja: „Látom, örülsz, hogy ideért a játék”, „Nagyon tetszik neked ez a hang”, „Örülök, hogy mosolyogsz rám”. Ezek a mondatok nemcsak az öröm megnevezését segítik, hanem azt is megmutatják, hogy az érzelmek megoszthatók.
Az öröm és a szeretet kapcsolata
A szeretet mindig társhoz kötött, személyhez kapcsolódik. A szeretetet átélő ember melegséget, bizalmat, biztonságot, nyugalmat él át a szeretett személy jelenlétében, vagy ha rá gondol.
A szeretet és az öröm gyakran együtt jelenik meg a csecsemő és a gondozó kapcsolatában. A baba öröme a szülő közelségéhez, hangjához, arcához és érintéséhez kapcsolódhat, a szülő pedig a gyermek mosolyára, hangadására és mozgására válaszol.
Ahogyan a kicsi most érzi magát, amit megtapasztal a szüleiből és rajtuk keresztül a világból, leteszi az alapját annak, ahogyan a körülötte levő világot látja és ahogyan viszonyul hozzá.
Az öröm fejlődése az első években
Újszülöttkor és az első hónapok
Újszülöttkorban minden pozitívra elragadtatással, minden negatívra aggodalommal reagál. A gyermek veleszületett érzelmi és nonverbális jelzései már korán kapcsolatot teremtenek a környezetével.
A pozitív érzelmek hordozója a bal homloklebeny, amely a közeledést, a jót és a kellemes érzést kapcsolja össze, míg a jobb homloklebeny a negatív, vagy visszahúzódó, kerülő viselkedést kiváltó érzelmekhez kapcsolódik.
Két-három hónapos kor
A valódi, szociális mosoly két-három hónapos kortól jelenik meg. A baba ilyenkor már nem csupán reflexszerűen mosolyog, hanem a társas kapcsolódás részeként reagálhat az ismerős arcra, hangra vagy közelségre.
A mosoly a csecsemő részéről kommunikációs jelzés: azt közvetíti, hogy kellemes számára a helyzet, figyel a másikra, és kapcsolatot szeretne fenntartani.
A csecsemőkor vége
Csecsemőkor végén az énre vonatkozó érzelmek jelennek meg: én másokhoz való viszonya, ami a verbalizációval válik teljessé, ide tartozó érzelmek: zavar, bűntudat, irigység, büszkeség, stb.
Az első életév végétől a csecsemő egyre aktívabban vehet részt az érzelmei szabályozásában. Az életkor előrehaladtával nő a tervszerű stratégiák használata, melyeknek nem feltétlen vannak tudatában a babák/gyerekek.
Kisgyermekkor
A gyermek fejlődését végigkíséri az öröm, a gyerekek élvezik az új dolgok elsajátítását, ezt a folyamatot ún. funkcióöröm kíséri. A mozgás, a hangadás, a tárgyak felfedezése, a közös játék és az önálló próbálkozás mind örömteli tapasztalatokat adhatnak.
Az öröm fokozatosan társasabbá válik. A gyermek már nemcsak egy tárgynak vagy tevékenységnek örül, hanem annak is, ha valaki vele együtt játszik, megdicséri, figyel rá, vagy részt vesz a felfedezésében.
Óvodáskor és az önkontroll megjelenése
6 éves kor körül már tapasztaljuk az önkontrollt. Ilyenkor már szocializáltabb formában fejezi ki ezt az érzelmet, mosolyog, pozitív dolgokat mond, jobban odafigyel másokra.
A gyermekek egyre inkább képesek felismerni és kifejezni az érzelmeiket, mint például a harag, félelem vagy öröm. A szociális készségek fejlődésével megtanulnak együttműködni, barátokat szerezni és konfliktusokat kezelni.
Az öröm megnevezése és tudatosítása
Az érzelmi tanulás-tanítás egyik alappillére, amikor felismerjük, hogy a gyermekünk valamilyen érzelmi állapotban van és ezt meg is nevezzük neki. Látom, mérges vagy; látom, szomorú vagy; látom megijedtél.
A felnőttől elvárható, hogy tudja mit érez. A gyerektől nem várható el. A szülő dolga felismerni a csalódottság, félelem, nyugtalanság, feszültség viselkedéses jeleit a gyermeknél, és kisegíteni őt a kognitív kiértékeléssel és megnevezéssel.
Nem baj, ha nem tudja pontosan beazonosítani ezeket, de segítő kérdésekkel közelebb kerülhetünk az érzések beazonosításához, pl. Jól érzem, hogy félsz, haragszol, örülsz valaminek?
Az öröm megnevezése segít a gyermeknek összekapcsolni a testi állapotot, az arckifejezést, a helyzetet és az érzelmi szót. Így később könnyebben felismeri, hogy mikor örül, mi okozza az örömét, és hogyan tudja ezt másokkal megosztani.
Játékos módszerek az érzelmek felismerésére
Az érzelmek kifejezését, befogadását és felismerését játékos tevékenységek is támogathatják. Az arckifejezések felismerését is lehet gyakorolni: olyat játszani, hogy különböző érzelmeket megjelenítünk az arcunkon, vagy megkérjük a gyereket tükör előtt, vagy le is lehet fényképezni.
- Arckifejezések utánzása: a szülő és a gyermek felváltva jelenít meg örömöt, szomorúságot, meglepődést, félelmet, haragot vagy undort.
- Tükörjáték: a gyermek megfigyelheti, hogyan változik az arca az egyes érzelmek kifejezésekor.
- Szerepjátékok: kontrollált keretek között könnyebb elmondani, hogy mi a baj, és könnyebb megoldásokat találni a helyzetre, ráadásul segít a dühkezelésben is.
- Mesekönyvek: a hallott mese fontosságát nem lehet elégszer hangsúlyozni, eközben születik meg a belső képalkotás képessége (erre a tévé nem alkalmas!).
- Plüssjátékok: sokszor könnyebb a gyerekeknek a kedvenc macinak vagy az alvós plüssnek elmondani, hogy mi bántja őket, vagy mi okozott nekik örömöt.
A folyamat segít feloldani a szorongást és a félelmeket, és segít értelmezni a valóságot. Általánosságban a játékok hatással vannak az érzelmi intelligencia fejlődésére, hiszen pl. a játszótéren a homokozóban szuperül lehet gyakorolni az osztozkodást.
Öröm, frusztráció és késleltetés
A hétköznapok és szabadnapok eseményei érzelmek láncolata a gyermek és a felnőtt életében is. Természetes érési folyamatok határozzák meg, hogy a gyermek még „rabja” az érzelmeinek, az érzelmi szabályozás, a késleltetés képessége, az önuralom, az érzelmi tudatosság kialakulása lassú folyamat.
A cselekvés sikertelensége okozza a frusztrációt. A gyermek számára az öröm megszakadása, egy játék elvesztése, a várakozás vagy egy tiltás erős feszültséget okozhat.
A szülővel közösen a gyermeknek is könnyebb a frusztrációt, haragot, csalódottságot megélni, érdemes ezeket nem elkerülni - akkor sem, ha nem vágyik a szülő hisztire.
Mértékkel, de veszítsen a gyermek is időnként a társasjátékban (vagyis nem kell mindig nyerni hagyni), ledőlhet a magasra épített tornya, várnia kell arra, hogy ő következzen a csúszdánál.
Miért fontos az öröm mellett a negatív érzelmek elfogadása?
Minden érzelem helyénvaló, de nem minden megnyilvánulása elfogadható. Fontos azt leszögezni, hogy mindenkinek (felnőttnek, gyermeknek) minden érzelem helyénvaló, meg nem kérdőjelezhető.
Az érzelmei, érzései miatt senki ki nem gúnyolható, számon nem kérhető. Mindenkinek megvan az oka arra, hogy valamilyen körülményre milyen érzelemmel reagál és milyen érzései alakulnak ki.
Azt azonban már el lehet (és ahogy nő a gyermek, el is kell) várni, hogy az érzelmeit oly módon fejezze ki, ahogy az a családja és a külvilág számára elfogadható: sem szóval, sem cselekedettel másban kárt, másnak fájdalmat nem okozhat, félelmet nem kelthet.
A gyermek érzelmeire mindig reagálni érdemes annak érdekében, hogy megtanulja: minden érzelem elfogadható, kimondható, kimutatható. Persze a szülői reakciót sem kell túlzásba vinni, de nem lenne jó figyelmen kívül hagyni a gyermek jelzéseit, érzelmeit.
A szülői minta szerepe
Hiszen a szülő a minta a gyermeknek. Ahogy viselkedik a szülő, ahogy az érzelmeit kezeli, azt fogja a gyermek elsősorban eltanulni.
Érdemes kimondani, hogy a szülő mi miatt mérges, szomorú vagy csalódott. A gyermek mindent magára vesz, érdemes tehát ilyenkor tisztázni azt, ha nem ő a kiváltó ok - és tisztelettel elmondani neki, amennyiben viszont igen.
Az érzelmi intelligencia kialakulása elsősorban a megfelelő érzelmi visszajelzések függvénye. A szülőknek azt kell átadniuk kisgyermeküknek, hogy merjenek érezni, és ehhez természetesen arra is szükség van, hogy a szülők a gyermek előtt kifejezzék érzelmeiket, legyen az öröm, düh, meglepettség, félelem, szeretet vagy csalódottság, és ezekre megfelelő válaszreakciókat adjanak egymásnak.
Így tanulja meg a kicsi például azt is, hogy a negatív érzelmeket - a pozitívakhoz hasonlóan - megoszthatja másokkal, hogy könnyebben tudja azokat kezelni, feloldani.
A szülő saját megnyugvása
A gyermeket megnyugtatni csak úgy lehet, ha a szülő nyugodtabb - ha nem is teljesen nyugodt. A szülő saját érzelmi állapota hatással van a gyermekére, ezért az öröm támogatásához és a nehéz helyzetek kíséréséhez is fontos a felnőtt önismerete.
Sokaknak segítenek a légzőgyakorlatok, a tízig való elszámolás, az, hogy hátralép egy kicsit.
Ránézhetünk a saját érzelemszabályozásunkra: mi hogyan reagálunk egyes helyzetekben? Mennyire vagyunk következetesek a minket érő feszültségek vonatkozásában, mennyire kiszámíthatóak a gyermek viselkedésével kapcsolatban?
Az anya azon képességében, hogy ráhangolódjon a csecsemőre és segítse az érzelemszabályozás megfelelő alakulását, fontos az is, hogy saját érzelmeit is képes legyen kezelni. Hiszen az anyának ekkor önmaga érzelmeit és a baba érzelmeit is szabályoznia kell.
A képernyőhasználat és az érzelmi szabályozás
Az érésben lévő kisgyermeki idegrendszer eleve nem képes az érzelmek megfelelő szabályozására, de a szülői érzelemszabályozási törekvéseknek nagyon erős szembeszéllel kell számolniuk a kütyük idegrendszert megterhelő hatása miatt.
Ezt jelentősen súlyosbítja a gyerekek képernyőhasználatának növekvő tendenciája - már a bölcsődés, sőt, sokszor csecsemőkorban is.
A hallott mese segít feloldani a szorongást és a félelmeket, és segít értelmezni a valóságot. A belső képalkotás képessége a hallott mese közben születik meg, erre a tévé nem alkalmas.
Az örömteli, biztonságos családi környezet
A gyerekek érzelmi fejlődése biztonságos érzelmi környezetben zajlik a legjobban. Egy stabil, támogató környezet segíti őket abban, hogy magabiztos, empatikus és kiegyensúlyozott felnőttek váljanak belőlük.
Jó, ha olyan fészket teremtesz otthon, amelyet a feltétel nélküli szeretet bélel ki, amely mindig áramolhat, akár örömmel, akár aggodalommal érkezik is a gyermek.
Szülőként mindig melegen tartjátok a fészket, amelynek oltalmába gyermekeitek egy időre visszavonulhatnak. A családdal együtt töltött minőségi idő és ezen belül is a nyitott, felhőtlen beszélgetés az érzelmeinkről nélkülözhetetlen a boldog, lelkileg is egészséges, kiegyensúlyozott gyermeki, majd felnőttlét eléréséhez.
A szülők is követnek el hibákat. Nem mindig könnyű a gyermek minden érzelmi reakciójára készenlétben tartani a megfelelő választ vagy hozzáállást.
Szülőként te is hibázhatsz, és néha előfordulhat, hogy nem azt adod meg a gyermeknek, amire éppen szüksége van. De mindketten tanultok belőle.
Mikor érdemes külső segítséget kérni?
Ha a szülők úgy érzik, hogy a gyermeki vagy a családi érzelemszabályozás akár csak néhány hét távlatában is rendszeres gondolkodni valót ad, esetleg eszköztelennek, túl feszültnek, tehetetlennek érzik magukat - érdemes külső segítséget kérni.
Elsajátíthatóak különböző önmegnyugtató technikák, amelyeket a gyermek jelenlétében is lehet alkalmazni. A családban kialakuló, visszatérő és nehezen kezelhető helyzetek enyhítésében, megoldásában családterapeuták vagy szülő-csecsemő, kisgyermek konzulensek nyújthatnak támogatást.
És nem utolsósorban egy segítőkész, ráérő rokon vagy bébiszitter „adhat” időről időre egy kis szusszanást a szülőknek, annak érdekében, hogy legyen miből energiát meríteniük, hogy egy kicsit ki tudjanak kapcsol(ód)ni - a pihentebb szülő az érzelmek szabályozásában is kreatívabb tud lenni.
tags: #orom #csecsemo #alaperzelmek