A vetélés lelki következményei: gyász, szorongás és a feldolgozás lehetőségei

A vetélés a magzat elvesztését jelenti - a terhesség 24. hete előtt. A vetélés veszteségélménye mindenkinél más, de gyakori következménye a sokk, a hárítás, a szomorúság, az önvád, a szorongás és a jövőkép hirtelen megváltozása.

A vetélés nem az anya hibája vagy elégtelensége. Számos ok vezethet hozzá, mind egészségügyi nem várt esemény. A terhesség elvesztését előidéző okra legtöbbször nem derül fény. Lehet genetikai rendellenesség, lehet egy fertőzés, okozhatja a méhlepény alkalmatlansága, hormonális probléma, belgyógyászati betegség.

Miért jelentős lelki veszteség a vetélés?

A terhesség élménye messze meghaladja a leendő anyában és gyermekében bekövetkező testi változások érzékelését és értékelését. Már az önmagában veszteségélménnyel jár, amikor a párok egy meddőségi BNO kódot kapnak. Amikor pedig egy pár nagyon feszülten koncentrál a fogantatásra, akkor a sikertelen hónapok is újabb-és újabb veszteségként csapódhatnak le.

Mivel a terhességi tesztek már nagyon érzékenyek, egészen korán elindul az érzelmi kötődés, a szülői fantáziák, ezért lehet traumatizáló már egy korai vetélés is. Régen ilyen korai szakaszban észre se vették legtöbb esetben a terhességet, egy ún. kisvetélést egy erősebb, görcsös menstruációként élték meg.

A gyász nem csak halálhoz köthető, a gyász érzése pedig a szervezet egészséges reakciója. Az is veszteségélmény, ha mondjuk a gyerekünk elballag az oviból, vagy egy barátság megszakad. Egy magzat elvesztése azonban különösen összetett veszteség, mert nemcsak egy várt gyermek, hanem a hozzá kapcsolódó jövőbeli élet is megszakad.

„Elsősorban nem a múltat gyászoljuk ilyenkor, hanem a jövőt. Mégsem leszünk szülők, mégsem kell a babaszoba. Hirtelen nagyot változik a jövőkép” - mondja szakértőnk, Kovács Mónika.

A vetélés gyakorisága és orvosi jelentése

Spontán vetélésnek hívjuk a terhesség megszakadását a betöltött 24. terhességi hét előtt. Ha a terhességi kor nem állapítható meg, akkor az 500 g alatti vagy <30 cm hosszúságú, életjelenséget nem mutató magzat esetén beszélünk vetélésről.

Korai a vetélés akkor, ha az első trimeszterben (<12 hét), középidős akkor, ha a második trimeszterben (<24 hét) történik. Ha azonban a 24. hét után történik a vetélés, és a magzat súlya 500 gramm felett van, azt már nem vetélésnek, hanem halva szülésnek nevezzük.

A spontán vetélés gyakorisága a szubklinikai vetélések jelentős aránya miatt nehezen határozható meg pontosan. Becslések szerint a fogamzások 65-70%-a végződik vetéléssel. A felismert és kiviselni kívánt terhességek 15-20%-a fejeződik be klinikailag észlelhető spontán vetéléssel.

Statisztikailag minden negyedik várandósság vetéléssel végződik. A vetélés leggyakrabban (az összes spontán vetélések 70 százalékában) a terhesség első trimeszterében történik. A szakértő szerint a terhességek 20-25 százaléka vetéléssel végződik, akkor is, ha a pár mindkét tagja tökéletesen egészséges.

A vetélés lehetséges okai és az önvád kérdése

A spontán vetélés okai közül anyai, apai és fetalis/placentaris okokat különböztetünk meg. A magzati és placentáris okok legfőképp genetikai-kromoszómarendellenességek, és az összes spontán vetélés közel 50%-áért felelősek.

Sokan nem tudják, de a spontán vetélések hátterében akár apai okok is állhatnak, a hímivarsejtek rendellenességeire többnyire az első hetekben bekövetkező vetélések esetén gondolunk. Nem feltétlenül az a probléma oka, hogy a férfinak rossz a spermaképe vagy a megtermékenyítő képessége.

Növelheti a korai vetélés kockázatát az is, ha magas a spermiumokban lévő genetikai állomány töredezettsége, azaz a DNS-fragmentáció, miközben az anyával minden rendben van. A férfiak adottsága is befolyásolja a terhesség alakulását.

Anyai okok esetében általában a 8-10. terhességi hét után történik a vetélés, jelentős részükben a vetélést előidéző ok gyógyítható. Ilyenek a méh fejlődési rendellenességei, a méhnyak elégtelensége, mióma, a méhnyálkahártya károsodása korábbi műtéti szövődmények, nem kezelt gyulladások okán, méhfejlődési rendellenességek, sárgatest-elégtelenség, és sok esetben endokrin zavarok, pl. cukorbetegség, pajzsmirigy-, mellékpajzsmirigy-betegségek.

A fertőzések, dohányzás, alkohol- vagy kábítószer-fogyasztás, és pszichés traumák szintén nem elhanyagolandóak. Az első trimeszter utáni, tehát kései vetéléseket az autoimmun betegségek mellett a legtöbb esetben fertőzés okozza.

A háttérben általában az embrió olyan genetikai rendellenessége áll, ami az élettel nem összeegyeztethető. A vetélés kockázata az életkorral növekszik, azaz 40 év fölött már 40-50 százalék az esély arra, hogy valaki elvetél.

A babát váró, babára vágyó nőket persze foglalkoztatja a gondolat: hogyan előzhető meg a baj? Sajnos, keveset tehetünk amellett, amit persze mindenképp megteszünk: az egészséges életmódra törekvés, a terhességet károsító dolgok kerülése, az esetleges alapbetegségek kezelése… Ám ezeken túl nem rajtunk áll a dolog; nem felelős, nem hibás az a nő, akinek elmegy a babája.

A vetélés utáni leggyakoribb lelki reakciók

Az, hogy ki hogyan reagál egy vetélésre, épp annyira egyedi, amennyire mi magunk egyediek. Vannak általános, jellegzetes kezdeti reakciók, mint a sokk, a hárítás, vagy hogy az édesanyának nem jut el a tudatáig, ami történt.

A reakcióit sok minden befolyásolja, több tényező mellett például a személyisége, a világnézete, és az, hogy milyen szociodemográfiai háttérrel, vagy megküzdési kompetenciákkal rendelkezik. Előbbiek mellett különösen fontos kérdés, hogy milyen veszteségeket élt meg korábban, és ezeket hogyan dolgozta fel ő és a párja, milyen „csomaggal” érkeztek a várandósságba.

• sokk és hitetlenség;
• hárítás vagy érzelmi bénultság;
• letörtség és szomorúság;
• ürességérzés;
• düh és ingerlékenység;
• önvád és lelkiismeret-furdalás;
• szégyenérzet és kisebbrendűségi érzés;
• szorongás és félelem;
• visszahúzódás és elszigetelődés;
• a következő terhességtől való tartós félelem.

Érezhetsz dühöt - vádolva magadat, az orvosodat, a világot -, érezhetsz lelkiismeretfurdalást, lehangoltságot, érzelmi labilitást. Érezheted árulásnak, cserbenhagyásnak, ami történt - főleg lombikprogram után.

Az üresség érzése bénító lehet. Ha elnyomod, ha nem beszélsz róla, akkor nem, vagy csak nehezen tudod a gyászt átélni. Nagyon fontos a valóság elfogadása, a fájdalommal való szembenézés - az érzelmek kimondása és átélése!

Van, hogy egy vetélést úgy vesz valaki, mintha semmi nem történt volna, megy a következő várandósság felé. Ilyenkor a háttérben halmozódnak a veszteségélmények, és egy későbbi krízis, veszteség hatására előtörhet valamilyen tünet.

Előfordul, hogy valaki nem tud hozzáférni a saját érzéseihez, és azok később pániktünetekben vagy szorongásban jönnek elő. Amikor megengedi magának, hogy találkozzon a saját érzelmeivel, tehát elfogadja a saját reakcióit, akkor a tünetek is enyhülhetnek.

A gyászfolyamat egyéni jellege

Normális a letörtség, a szomorúság - adj időt magadnak a gyászfolyamatra! Ennek időtartama, intenzitása egyénileg változó; fázisai bizonyos rend szerint követik egymást, és idővel - hónapokkal a baba elvesztése után - már biztosan jobb, majd jó lelki állapotba kerülsz, akárcsak a szeretteid.

A pszichés egyensúly visszaszerzésének egyik legfontosabb tényezője: az idő. Ezenkívül sokat segíthet az érzések megosztása a sorstársakkal. Úgy tenni, mintha mi nem történt volna, nem jó megküzdési stratégia.

A veszteséget átélt anya a külvilágot érzéketlennek érezheti, ami erősíti az elszigetelődését; a család, barátok félnek kérdezni róla, így nemegyszer elmarad a „kibeszélés” (ami pedig oldhatná a fájdalmat).

A gyászoló pár egyik tagja gyorsabban szeretne visszatérni a megszokott élethez, míg a másiknak hosszabb időre van szüksége. Azt, hogy a pár miként reagál egy terhesség megszakadására, meghatározza, hogy milyen megküzdési stratégiákkal érkeztek a helyzetbe.

A párnak mint egységnek a közös veszteségről is beszélni kell - megértve, ha a másik esetleg máshogy éli meg azt. Nem mindig kell terápia, néha saját maguk megtalálják a megküzdési stratégiáikat, megtartják egymást, máskor ha úgy érzik, mégis van rá szükségük, akkor elég két-három alkalom.

Önvád, bűntudat és a testtel való kapcsolat

Az anyában gyakran elindul egy önvád, és úgy érzi, neki kellett volna életben tartania a magzatot, csalódik a testében. Erre aztán rá is tud erősíteni pár gondolattal, apróságokban keresi a saját felelősségét, mondjuk hogy nem szedte elég rendesen a vitamint.

A bűntudatot, a szégyenérzetet és a kisebbrendűségi érzetet tovább erősítheti az a téves elképzelés, hogy a nő nem vigyázott eléggé, túl sokat dolgozott, sportolt, idegeskedett vagy hibázott valamiben. A közhiedelemben él az is, hogy a várandós nők kockáztatják a babájuk életét, ha nehéz fizikai munkát végeznek, szexuális életet élnek vagy sportolnak.

Dr. Imre Ruben szerint egy spontán vetélés nem indul meg csupán azért, mert a kismama megerőltette magát. Ugyanakkor ezek mind olyan tényezők, amik hatással lehetnek egy „billegő” folyamatra. Eldönthetik, hogy beindul a vetélés vagy sem, de önmagában a sportolás vagy az együttlét nem okozhat bajt.

A vetélés nem az anya hibája vagy elégtelensége. A nők nagy része magára marad fájdalmával, veszteségével, ezért különösen fontos kimondani, hogy a veszteség nem bizonyítja az anya alkalmatlanságát.

A szorongás, a depresszió és a traumás tünetek

A gyászfolyamat olykor elakadhat, szorongásos zavar, álmatlanság, depresszió is jelentkezhet; kialakulhat motiválatlanság, visszahúzódás külvilágtól. Ha nem múlnak a kínzó gondolatok, nem enyhül a fájdalom, ha tartós a félelem a következő terhességtől, akkor érdemes szakember segítségét kérni, pszichológushoz fordulni.

Alvászavar, evészavar, kedvetlenség, motiválatlanság, akár az elvesztett gyermek helyetti halálvágy jelenhet meg. Ezek ijesztő tünetek lehetnek. Máskor pániktünetek jönnek elő, erős szívdobogás, légzési nehézség, beszűkültség, vagy hogy nem akar emberek közé menni.

Akkor van baj, ha ezek úgy borítják meg valaki egyensúlyát, hogy nem tudja ellátni a feladatait, és nem talál semmiben örömöt. Ezzel lehet jól megkülönböztetni a gyászt a depressziótól: a gyászolónak megmarad az örömre való képessége, még ha emiatt bűntudatot is érez olykor.

Lehet segítséget kérni, például mikor az édesanya már a meglévő gyereket sem tudja ellátni a bezárkózás miatt, vagy ha a veszteséget megélt szülő úgy érzi, meghaladja megküzdési képességeit az életesemény.

A betegségből adódó pszichés faktorok nagyban ronthatják a nők állapotát, a szorongás gyakran eluralja életüket, és fokozott a pszichoszomatikus betegségek későbbi kialakulásának veszélye, ha a veszteségélmény nem kerül megfelelően feldolgozásra.

Az érintett nő állapota és életminősége csak ezeknek a tényezőknek a figyelembevételével és szakszerű kezelésével javítható. A pszichés tényezők ugyanis jelentős mértékben ronthatják, súlyosbíthatják az állapotát.

A vetélés hatása a párkapcsolatra és a családra

Átmenetileg romolhat a kapcsolatod a pároddal, az édesanyáddal, neheztelhetsz a többi kismamára, és lehet, hogy egy ideig nem tudsz babalátogatóba menni. Ez teljesen normális.

Ez akut, súlyos házastársi, párkapcsolati krízishez vezethet, és a krízisállapotot jellemző reménytelenség, fokozott szorongás mellett megjelenik a hatékony megbirkózásra való képtelenség is.

A legfontosabb emberi kapcsolatok összeomlása fenyegethet, ilyenkor fontos a gyors segítségnyújtás, a feszültség csökkentése és a remény felkeltése. Ha a fizikai, orvosi ellátást páralkalmas pszichológiai konzultáció követné minden esetben, azzal sok későbbi problémának lehetne elejét venni.

Ezeknek a kríziseknek megoldását tovább súlyosbíthatják azok a váratlan, negatív életesemények, körülmények, amik az egész családot érintik, például váratlan haláleset, betegség, vagy akár hűtlenség.

Ha a hirtelen kialakuló, növekvő szorongással és feszültségszinttel járó állapothoz a család nem tud alkalmazkodni, és a korábbi konfliktusmegoldási módok és támogató rendszerek is hatástalannak bizonyulnak, ilyenkor érdemes lehet egyéni pszichoterápiás, vagy párterápiás segítséget kérni.

Miért nehéz segítséget kérni és beszélni a veszteségről?

Egy magzat elvesztése tabutéma és nem beszélünk róla, sőt gyakran azt sem értjük, mi történik ilyenkor az anya testében, illetve a szülők lelkében. Így pedig azt sem tudjuk, hogyan kellene a veszteséget feldolgozni, miként kellene megérteni a lehetséges okait, és hol lehet segítséget találni, ha több információra, támogató szakemberekre és közösségre lenne szükségünk.

Fontos kimondani, hogy nem szabad tabusítani a magzat elvesztését sem. A terhességet elvesztő nő könnyen azt érezheti, hogy környezete gyorsan továbblépne, miközben ő még a történtek jelentését próbálja megérteni.

Ha azt az üzenetet kapja - például az egészségügyi dolgozóktól -, hogy szedje össze magát, hiszen ez nem is volt semmi, vagy esetleg saját magát erőlteti egy megszokott üzemmódba, akkor nem tudja megélni a gyászt, csak azt fogja érezni, hogy valami nem jó.

Emellett nehezíti a helyzetet, hogy a veszteség arra emlékezteti a hozzátartozókat, hogy a saját életük is véges, és ettől félnek - ilyen kellemetlen témákról nem szeretnek beszélgetni.

Az egészségügy sajnos többnyire figyelmen kívül hagyja az állapot okozta lelki változásokat, és csak orvosi tanácsokkal látják el a kismamát. Emellett a pszichológiai, lelki tényezőkkel - hacsak nem kóros esetről van szó - senki sem foglalkozik, pedig igen sok várandós él át szorongást, kételyt, félelmet a gyermekvárás időszaka alatt.

A magyarországi védőnői rendszer bár nagyon támogató és gondos, klasszikus szülésfelkészítése is inkább a testi változásokra fókuszál, mintsem a lelki támogatásra, nem is beszélve arról, ha magzati veszteség árnyékolja be az életet.

Hogyan támogathatja a környezet a gyászoló szülőt?

Ne akarjon vigasztalni, megoldást találni, csak meghallgatni és az érintett mellett állni. Ne mondja, hogy „Majd jön a következő baba …!”. Ne sürgesse a feldolgozás, a gyász folyamatát; ne bagatellizálja a történteket.

Ilyenkor a környezet értő, figyelmes hallgatására és jelenlétére van szükség, és nem kellenek jótanácsok, okos mondatok - sajnos sokszor ezek fájnak a legjobban.

Szimon Petra hozzáteszi: nem könnyű okos hozzátartozónak lenni ilyen helyzetben. Van, aki azt mondja, ha még egyszer meghallja, hogy „nagyon sajnálom”, dührohamot kap, a másiknak pedig épp az esik rosszul, ha nem mondanak neki semmit.

A csavar az egészben, hogyha az anyában blokkok alakulnak ki a környezetével való kommunikációjában, ha izolálódik, és nem érzi a támogatást, akkor is neki kell bölcsnek lenni. Épp annak kell kommunikálnia a környezete felé a szükségleteit, aki bajban van.

Segítsen gyászolni egy kis szertartással, például elültetve egy fát a baba emlékére, vagy rajzolva a nagyobb gyermekkel, ha van (fontos, hogy ő is tudhasson a veszteségről).

A női szerepek és az anyává válás megszakadása

Ritkán hallani az úgynevezett női életciklusról. Talán legjobban Erik. H. Erikson egyéni életciklus modelljének és a családi életciklus modelljének egyfajta ötvözete, kiemelve belőle a női szerepeket.

A női életciklust az alapján lehet legjobban szemléltetni, hogy milyen meghatározott feladatok kötődnek egyes stádiumaihoz, szerepeihez. Ezeknek optimális idejük van, s ha ennek kiteljesedése elmarad, az meghatározza a következő folyamatot is (Hardy 2003).

A női szerepek olyan kihívások és lehetőségek, melyekre kinek-kinek a rá jellemző egyéni válaszokat kell kidolgoznia (Koltai 2003). Sok konfliktus forrása lehet, ha nagyon különböznek egymástól a szerepelvárások egy családon, egy páron belül.

Az anyává válás kérdését megnehezíti, felnagyítja a fogantatási nehézség, vagy a magzat(ok) elvesztése. Ilyenkor a női szerepek tág spektruma leegyszerűsödik a hiányra, a gyermektelenségre.

Eközben pedig az anyaság a nőiesség mércéjévé is válhat. Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy azok a nők, akik mindezeket átélik, nincsenek egyedül a problémájukkal, mégis kevés az olyan könnyen hozzáférhető tájékoztatás, ami a bűntudatot, a szégyenérzetet és a kisebbrendűségi érzetet oldaná ezekben az esetekben, amely elmondaná nekik, hogy nem hibásak.

Missed abortion és a lelki megterhelés

Abbamaradt (elmulasztott) vetélésről, úgynevezett missed abortionről beszélünk, ha a pete elhalása után a kilökődés nem következik be. Az elhalás oka többnyire szintén kromoszómális.

Ilyenkor a terhesség gyanújelei megszűnnek, fémes szájíz jelentkezhet. Középidős terhességben megszűnnek a magzatmozgások. Az ultrahangvizsgálat megbízhatóan igazolja a kórképet, a szívműködés hiánya egyértelművé teszi a diagnózist.

Amikor nincs vérzés, az édesanyja sem érzékel semmi problémát, de az ultrahangos vizsgálaton kiderül, hogy nincs szívhang, tehát nem él a terhesség. Ez komoly lelki terhet jelenthet a kismamának, akivel épp közölték a 8-9-10. héten, hogy nem ver a kisbabája szíve.

A hosszabb ideje fennálló missed abortion esetében a felszabaduló thromboplasticus (vagyis trombózist kiváltó) anyagok disszeminált intravaszkuláris koaguláció kialakulását idézhetik elő, főleg a 2. trimeszterben.

A feldolgozást segítő pszichológiai megközelítések

Fontos tehát egyfajta pszichoszociális rehabilitáció, melynek célja az aktuális betegségélmény tudatosítása, a lelki energiák mozgósítása, az együttműködésre való motiváció erősítése, a megküzdés támogatása, az eredményes stresszkezelés elsajátítása, a lelki/pszichiátriai tünetek felismerésének/uralásának elérése, az emberi kapcsolatok „elég jó” működésének támogatása.

A mélyebben megbúvó kapcsolati és személyiségéből adódó elakadások menedzselésére szükség esetén a későbbiekben pszichológiai kezelés válhat szükségessé. Az érzésekhez kapcsolódás, azok megértése és elfogadása „gyógyító” erejű, meg kell élni a gyászt, amely nehéz és jó adag bátorság is kell sokszor hozzá.

Az amúgy természetesen előforduló szorongásokon sokat lehet segíteni különböző mindfulness technikákkal, relaxációval, autogén tréninggel, asszertív kommunikációval, stresszkezelő módszerekkel.

A pszichológus szerint épp ezért lehet hasznos, ha a szülők listát írnak a szorongásaikról, mielőtt orvoshoz mennek, és minden kérdésüket felteszik. Nincs buta kérdés, hiszen az is tét, hogy ne szorongják agyon a terhességét. A válaszok kapaszkodókat adhatnak.

A párnak mint egységnek a közös veszteségről is beszélni kell - megértve, ha a másik esetleg máshogy éli meg azt. A közös beszélgetés nem jelenti azt, hogy ugyanúgy kell gyászolniuk; inkább annak elfogadását jelenti, hogy mindkettőjük reakciója valódi és fontos.

A következő terhességtől való félelem

A következő terhesség sem lesz rózsaszín felhő, még akkor sem, ha a gyászfolyamat egészségesen zajlott le. A korábbi veszteség miatt a vizsgálatok, a testi tünetek, a vérzés lehetősége vagy akár a terhességi mérföldkövek is újra aktiválhatják a szorongást.

Volt olyan, akiből a vérnyomásmérés hozta elő a szorongást, mert az előző várandósságnál ott derült ki, hogy valami gond van, ezért nem lehetett vizsgálni. Úgy döntött, hogy elmondja minden egészségügyi szakembernek, hogy ez nála probléma.

Miután a nehéz érzések nem voltak tabusítva, és annyiszor mérték a vérnyomását, míg nem normalizálódott, kezdte megszokni ezt a helyzetet, és lassan kioltódott az intenzív reakció.

Az orvos a korai vetéléseknél két ciklusnyi szünetet, a középidős vetéléseknél fél év pihenőt szokott javasolni. Szerinte minden szempontból jobb, ha van idő arra, hogy a szervezet és a lélek is túl tudjon lépni azon a traumán, amit elszenvedett.

A vetélés után a családtervezés kérdése egyszerre jelenthet reményt és újabb félelmet. A döntéshez szükséges időt a testi felépülés, a lelki állapot, a párkapcsolat teherbírása és az orvosi szempontok együttes figyelembevételével lehet meghatározni.

Támogató közösségek és szakmai segítség

Mivel speciális, kifejezetten a magzatukat elvesztő nők számára lelki elsősegély szolgálat nem létesült még, ilyen esetben érdemes lehet krízisekkel foglalkozó telefonos lelki elsősegély vonalat hívni. Javasolt lehet továbbá online pszichológiai konzultációt igénybe venni, amennyiben a személyes pszichológiai tanácsadás nem elérhető.

A legtöbb kórházban nincs pszichológus, ezért már a virtuális támogatás is segít. A támogató közösségek nemcsak az érintetteknek, hanem a hozzátartozóknak és az apáknak is fontos kapaszkodót adhatnak.

Odafigyelnek a hozzátartozókra, így az apákkal is foglalkoznak. A férfiak gyászát gyakran kevésbé ismerik fel, mert sokan inkább gyakorlati feladatokkal, munkával vagy a partner támogatásával próbálják kezelni a veszteséget.

Ezért tartják fontosnak, hogy több szó legyen a perinatális gyászról is színházi előadásokban, kiállításokon, beszélgetéseken keresztül. A nyilvánosabb, elfogadóbb kommunikáció csökkentheti az elszigetelődést, és segíthet abban, hogy a vetélés ne maradjon kimondatlan, magányos élmény.

Mikor indokolt különösen szakemberhez fordulni?

• ha a kínzó gondolatok tartósan nem enyhülnek;
• ha hosszú ideig fennáll az álmatlanság vagy az evészavar;
• ha a szorongás pániktünetekkel, erős szívdobogással vagy légzési nehézséggel jár;
• ha az érintett nem tudja ellátni mindennapi feladatait;
• ha már a meglévő gyermeket sem tudja ellátni a bezárkózás miatt;
• ha nem talál semmiben örömöt;
• ha tartós a félelem a következő terhességtől;
• ha halálvágy vagy önsértő gondolat jelenik meg;
• ha a párkapcsolati konfliktusok és a kommunikációs nehézségek elmélyülnek;
• ha a veszteséget megélt szülő úgy érzi, meghaladja megküzdési képességeit az életesemény.

Nem minden vetélés után van szükség hosszú terápiára, de minden veszteség megérdemli a figyelmet. A sírógörcsök, a hangulatingadozások és a fájdalom önmagukban nem jelentik azt, hogy valaki gyenge vagy beteg; ezek a gyász természetes megnyilvánulásai lehetnek.

Fontos azonban, hogy az érintett ne maradjon magára, ha a tünetek tartósak, súlyosak vagy az életvitelét jelentősen akadályozzák. A pszichológiai, pszichoterápiás vagy párterápiás segítség a veszteség megértését, a megküzdést, a kapcsolatok megtartását és a későbbi szorongások kezelését is támogathatja.

tags: #veteles #lelki #kovetkezmenyei